Pesti Srácok

Merkel imámokat képezne

Merkel imámokat képezne
Az iszlám már Németország része, ezért új, állami ellenőrzés alatt álló rendszert kell kidolgozni a muszlim papok képzésére – jelentette be tegnap Angela Merkel. Ez mennyire jó ötlet! Németország természetesen úgy lesz öngyilkos, ahogy akar. Nagyon nem tetszene, de valahogy túlélem azt is, ha a kölni dómból mecsetet csinálnak a píszí jegyében. Csak minket hagyjanak ki ebből, nagyon!
PestiSracok facebook image
„A dolgok kicsúsztak az irányításuk alól, és egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy mindannyian a lányokat erőszakolják, akik egyébként tiltakoztak az aktus ellen.”Ez a hivatalos ügyvédi magyarázata annak a négy afrikai migránsnak, aki órákon keresztül becstelenített meg két holland lányt. Előtte a szórakozóhelyen elkábították őket, mert hát az ismerkedésnek is megvan a maga szubkultúrája…Szeretnénk ezt Magyarországon?

A liberálisok állítják, ez nem bevándorlási probléma, mert bunkó magyar is tud erőszakoskodni. És én ezzel nem is vitatkoznék, de biztos, hogy a Juhász Péter-félék importjára szorulunk?

Azt sem mondom, hogy minden migráns erőszakoskodik. A macialsóban érkező húsz év körüli atomtudósoknak és filozófiai zseniknek nyilván nem ez a hobbija.

De nem lehetnének saját hazájukban atomtudósok és filozófiai zsenik?

Persze, nyilván az egész arab világban és Afrikában most hirtelen kitört a háború, ahonnan menekülni kell. Csak én speciel - a magam visszamaradott kelet-európai kultúrájával - először azokat menteném ki onnan, akik rászorulnak. Nagyszüleimet, anyámat, húgomat, feleségemet, gyerekeimet. Én meg esetleg ott maradnék harcolni, és jobbá tenni a hazámat.

Liberálisul ezt most finoman „kulturális különbségnek” nevezzük. Hát szerintem ez maradjon is így.

Hangsúlyozottan nem az baj, hogy van iszlám kultúra is egy országban. Senkinek a gondolkozását, hitét nem szabad korlátozni. De itt betolakodásról, hódításról van szó.

Angela Merkel píszí megoldása erre az, hogy megünnepli a négy és fél millió Mekka felé forduló „új németet”. Mert aztán hátha rajtuk múlik egy újabb választási ciklusa. Érzi persze, hogy a „régi németeknek” ez már egyre kevésbé tetszik, és hát ugye ők is szavaznak.

Ezért hirtelen elkezdett határvédelemről, a „probléma” helyi - azaz afrikai vagy ázsiai - megoldásáról beszélni. Beszélni… Mert történni nem történik semmi. A migrációt nem állítja meg, ha az Európai Unió felpénzeli a helyi hadurakat.

Aztán Merkel tegnap ennél is tovább lépett, kijelentette, hogy „muszlim papokat” helyben, Németországban, állami, adófizetői pénzen kell képezni. Elsőre ez akár logikusnak is tűnhet, mert ne félőrült iszlamista imámok árasszák el Európát.

Másodjára ez azonban a nemzeti öngyilkosságnak egy roppant idióta formája. Egy német kancellárnak nem a saját ősei hitének megőrzése lenne a dolga? Vagy bármely hazájában, nemzetében, történelmében hívő vezetőnek?

A következő mi lesz, a terroristák képzését is átveszik az Iszlám Államtól?!

Ráadásul - úgy őszintén - biztos, hogy az a világ legjobb terve, amikor katolikus vagy protestáns németek képeznek imámokat? Mert ha nem ők, akkor ki? Kiválogatják a píszí imámokat és rájuk bízzák a németeket? Komoly?!

Hogy saját arcukra formálják az országot, a mi pénzünkből és felhatalmazásunkkal? Lassan nem tudom elképzelni, hogy Nyugat-Európa egyes vezetőinek mi a célja. Nem hiszem, hogy mindegyikük Soros-ügynök lenne, az ő „nyitott társadalmát”, új világrendjét akarnák végrehajtani. Viszont akkor mi van?!Tudják, igazából mindegy is. Ha ők ilyen-olyan okokból ezt az utat választották, majd lassan elszámol velük a népük. De mi ne kövessük őket!

fotó: yournewswire.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.