„Ez egy dulakodás volt, utána egyórányi dulakodás következett, ahol folyamatosan támadt nekem Józsa, és én védekeztem. Ez egy csúnya dulakodás volt, de ennek a tisztázása a bíróságra vár".Van, amire nincs mentség. Nem kell indokolni, ímet-ámot keresgélni, ügyvéd haverhez rohanni.
Remélhetőleg bíróság sem lesz ebben bűnrészes.
Nincs olyan, hogy megütök egy nőt. Ez nem #metoo-kampány, ez normális emberi alaptétel.
Nincs olyan, hogy ő nekem esett, az én kezem meg véletlenül elcsattant. Ebben nincs hátha, vagy néha, vagy csak talán.
Juhász Péter „demokratikus politikus” kiállított magáról egy erkölcsi bizonyítványt. Persze nem csak szerény személyéről, hanem az egészről, amit ők „képviselnek”.
Az ő belvárosi felsőbbrendűsége, az „én megtehetek mindent”, mert megúszom úgyis, mert én több vagyok, mint te, reggel munkába járó – ez az ő demokráciájuk!
Kitesznek kitűzőt, Amerikában látottat, lózungot ismételgetnek, amíg a tévékamera ott van, aztán megverik a kedvesüket – ez az ő értékrendjük!
Talán említettem már, van egy macskám. Micut kiskorában bánthatta valaki, alighanem szórakozásból, nagyhangú szeszélyből. Micu ezért hozzám is bizalmatlan, noha etetem, itatom, óvom. De Micuba belerúgtak – hobbiból, mert az volt „menő”!
A belvárosi demokraták így viszonyulnak az emberekhez. Elmagyarázzák, hogyan kell élned, mit kell gondolnod. Sőt, enned és innod is, milyen ruhát vegyél, mit csinálj ágyon és azon kívül – ha nem tetszik, jár akciós pofon!
Juhász Péter önmagában érdektelen, egy fellengzős, nagyképű pillanat-jelenség. Hiába gondolja, hogy miatta kel fel a nap, az univerzum nélküle is üzemel.
A mentalistás, a „demokrata attitűd” az érdekes. Az, hogy ők magukhoz vontak valamilyen jogot, hogy értékeljenek mindent és mindenkit. Miközben senkik!Nőket vernek.
