Pesti Srácok

Vert-e Juhász asszonyt?

Vert-e Juhász asszonyt?
„Ez egy dulakodás volt, utána egyórányi dulakodás következett, ahol folyamatosan támadt nekem Józsa, és én védekeztem. Ez egy csúnya dulakodás volt, de ennek a tisztázása a bíróságra vár".
PestiSracok facebook image
Van, amire nincs mentség. Nem kell indokolni, ímet-ámot keresgélni, ügyvéd haverhez rohanni.

Remélhetőleg bíróság sem lesz ebben bűnrészes.

Nincs olyan, hogy megütök egy nőt. Ez nem #metoo-kampány, ez normális emberi alaptétel.

Nincs olyan, hogy ő nekem esett, az én kezem meg véletlenül elcsattant. Ebben nincs hátha, vagy néha, vagy csak talán.

Juhász Péter „demokratikus politikus” kiállított magáról egy erkölcsi bizonyítványt. Persze nem csak szerény személyéről, hanem az egészről, amit ők „képviselnek”.

Az ő belvárosi felsőbbrendűsége, az „én megtehetek mindent”, mert megúszom úgyis, mert én több vagyok, mint te, reggel munkába járó – ez az ő demokráciájuk!

Kitesznek kitűzőt, Amerikában látottat, lózungot ismételgetnek, amíg a tévékamera ott van, aztán megverik a kedvesüket – ez az ő értékrendjük!

Talán említettem már, van egy macskám. Micut kiskorában bánthatta valaki, alighanem szórakozásból, nagyhangú szeszélyből. Micu ezért hozzám is bizalmatlan, noha etetem, itatom, óvom. De Micuba belerúgtak – hobbiból, mert az volt „menő”!

A belvárosi demokraták így viszonyulnak az emberekhez. Elmagyarázzák, hogyan kell élned, mit kell gondolnod. Sőt, enned és innod is, milyen ruhát vegyél, mit csinálj ágyon és azon kívül – ha nem tetszik, jár akciós pofon!

Juhász Péter önmagában érdektelen, egy fellengzős, nagyképű pillanat-jelenség. Hiába gondolja, hogy miatta kel fel a nap, az univerzum nélküle is üzemel.

A mentalistás, a „demokrata attitűd” az érdekes. Az, hogy ők magukhoz vontak valamilyen jogot, hogy értékeljenek mindent és mindenkit. Miközben senkik!Nőket vernek.

fotó: pestisracok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."