Pesti Srácok

Matolcsy: Magyarország teljes mértékben integrálódott a Nyugathoz

Matolcsy: Magyarország teljes mértékben integrálódott a Nyugathoz

Újra a 10-20 évre előretekintő, nemzeti versenyképességi és fenntarthatósági programot hiányolta és ennek megalkotását sürgette a jegybankelnök a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában, amelyben az elmúlt harminc év magyar eredményeit és kudarcait foglalta össze. Matolcsy György az eredmények közé sorolta egyebek mellett, hogy Magyarország teljes mértékben integrálódott a Nyugathoz, export szempontjából középhatalommá vált, döntően a külföldi működő tőkeberuházásoknak köszönhetően, és rátalált a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly együttes receptjére. A kudarcok felsorolásánál a jegybankelnök megállapította, hogy a digitális átállásban középszerűen teljesítünk.

A magyar felsőoktatás legfeljebb a középmezőnyben teljesít, hiszen a globális innovációs rangsorban a magyar helyezés kedvező, a 27. helyet éri, de a felsőoktatási rangsorban csak az 53. helyen áll az ország, ami elfogadhatatlanul alacsony szintet jelent – írta. Azt is megjegyezte, hogy az egészségipar messze képességei és lehetőségei alatt teljesít. A négy kitűnő orvostudományi egyetem, a régióban kiemelkedő gyógyszergyárak és az ígéretes kutatások, találmányok ellenére a teljes egészségipari szektor fejletlen, a sikeres felzárkózókhoz (például Izrael, Dél-Korea, Dubai) és különösen a lehetőségeihez képest. Már látjuk, hogy nem nyerhet az, aki nem tekinti az egészségipart stratégiai ágazatnak – fogalmazott. Azt is leszögezte, hogy még nem születtek meg a vezető magyar technológiák és még nem jöttek létre a dinamikus térbeli motorok, városrégiók, végül, még nem rendelkezünk egy hosszútávú, fenntarthatóságra épülő versenyképességi programmal sem.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?