Egy pakli cigarettáért indult el, de a „mecseki láthatatlanok”, azaz Pécs környéki szabadságharcosok között kötött ki, végül hónapok múlva, sok viszontagság után Svájcban kötött ki – A Magyar Nemzet interjújában egy volt szabadságharcost, Tésenyi Ferencet szólaltatta meg, aki részt vett a Mecsek környéki gerillaharcokban, majd menekülni kényszerült a szovjetek elől.
Mint Tésenyi Ferenc elmeséli, cigaretta helyett a zöld ávósok megnyitott raktárából egy dobtáras gépfegyvert és kézigránátokat vett magához, ezekkel megrakodva csatlakozott a Mecsekbe tartó emberek csoportjához, ahol végül tizenkét napot töltött. A kulák származású, ezért nem sok eséllyel induló, akkor tizennyolc éves fiatalember a Kossuth téri és a mosonmagyaróvári sortűz hallatán feltüzelt emberek csoportjából szerveződő szakaszok egyikéhez, a Sándor-szakaszhoz csatlakozott. Vezetőjük dr. Horváth Géza volt, aki a „Gazda” fedőnevet kapta. A csoportok stratégiai irányítását Kubicza János, egykori ludovikás hadnagy végezte.
A határ felé kell venniük az irányt
Mint Tésenyi Ferenc felidézi, az eső napokban jelentős sikereket értek el, például három tankból kilőtték a középsőt, így az első nem tudott visszavonulni, az utolsó pedig továbbhaladni. A pécsváradi rendőrkapitányságot az Ottó-szakasszal közösen támadták meg november 14-én, de a rendőrök erősítést kaptak, így menekülniük kellett, ráadásul Málics Ottót is meglőtték, aki később belehalt sérüléseibe. Nemsokára világossá vált, hogy kisújbányai táborhelyükről is menekülniük kell, így útnak indultak Vágotpusztára, egy másik táborhelyre. Itt megtudták, az oroszok korábban már jártak ott, szabadságharcos-társaikat megkínozták, majd megölték. November 16-án a „Gazda” feloldotta a mecsekieket az eskü alól, és nyilvánvalóvá vált, hogy a határ felé kell venniük az irányt, erre Tésenyi úgy emlékszik vissza, megsemmisítő élmény volt a számára. Ezután a zakóban és félcipőben elinduló fiatalemberre hosszú menetelés várt, nyílt terepen csak éjszaka haladhattak a Jugoszláv határ felé, ráadásul a Rinyán is át kellett kelniük. Csak a sikeres határátlépés után dobálták el fegyvereiket és a kézigránátokat.
Később Svájcban találkozott egykori harcostársaival; Fotó: Magyar Nemzet/Végh László
A napló Tésenyi Ferencnél maradt
A negyvenkét főre apadt csapatot a határon rabosították, majd a derékig érő hóban a gerovói lágerbe vitték őket. Itt készült az a napló is, amely a csapat tagjainak történetét örökítette meg, és amely szerencsésen átvészelve a viszontagságokat végül Tésenyi Ferencnél maradt. Tésenyi elmondta, egy darabig úgy tűnt, hogy feltehetően az otthoni szervek kérésére vissza fogják toloncolni Magyarországra, végül azonban másképp alakult a sorsa. Egy sikertelen szökési kísérlet után végül sikerült a jugoszláv államvédelmisek figyelmét kijátszva egy ENSZ-küldött zsebéve egy levelet csempészni, így juthatott végül Svájcba. Itt segédmunkásként kezdte újra az életét, majd beiratkozott a gimnáziumba, és elvégezte az egyetemet is. Végül harmincnyolc évig praktizált Svájcban fogorvosként. Tésenyi Ferenc arról is beszél, később már Svájcban találkozott egykori bajtársával Papp Endrével, és Nagy Sándorral, a Corvin-közi harcossal. A két ismerős két hónappal Nagy Imréék kivégzése után fegyverrel betört a berni magyar követségre, mert meg akarták szerezni a kint beszervezett emigránsok listáját. Nagy Sándor a tűzharcban veszítette életét, Papp Endre azonban megúszta. Újságírói kérdésre az elmondottak után Tésenyi Ferenc kijelentette, ugyanúgy vállalná a gerillaharcot a mecseki láthatatlanok között.
Teljes interjú itt olvasható.
Forrás: mno.hu, címlapfotó:Magyar Nemzet/Végh Sándor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS