A Medián múlt héten készített felmérése szerint több mint kétszer akkora volt Falus Ferenc támogatottsága, mint Bokros Lajosé − nyilatkozta Hann Endre Medián-igazgató a HVG-ben.
Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója a legfrissebb HVG-ben beszélt a főpolgármester-jelöltek támogatásáról. Mint elmondta, a múlt héten, még Falus Ferenc visszalépése előtt készített Medián-felmérésben ugyan a kétszáz-egynéhány fős budapesti részmintája elég kicsi, így a hibahatár miatt pontos előjelzésre nem alkalmas, viszont a tendenciák jelzésértékűek. Különösen akkor, ha két jelölt között nagy a különbség.
Mint elmondta, a felmérés szerint Tarlós István támogatottsága ezen a mintán 37 százalék, Falus Ferencé 12, Staudt Gáboré 10, Bokros Lajosé 5, Magyar Györgyé 3, míg Csárdi Antalé 2 százalék. A liberális Bodnár Zoltán egyetlen szavazatot sem kapott. Hann Endre megjegyezte: egyetlen mérés ugyan nem mérés, de úgy tudja, az Ipsosnál is hasonló arányokat mértek.
Korábban a Nézőpont Intézet mérte azt, hogy Bokros Lajos népszerűbb, mint Falus Ferenc. A Medián ügyvezetője ennek kapcsán megjegyezte: az ellenzéki tábort egy olyan kutatócég zilálta szét, amelyet a „baloldalon visszatérően hiteltelennek bélyegeznek”.
Forrás: Mandiner.hu/hvg.hu
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS