Pesti Srácok

Medián: közel hatvan százalékon a Fidesz, a Mi Hazánk a legerősebb ellenzéki párt

Medián: közel hatvan százalékon a Fidesz, a Mi Hazánk a legerősebb ellenzéki párt

A Medián a HVG felkérésére vizsgálta a választások utáni pártpreferenciákat. Az elemzés alapján a kormánypárt április 3-a után tovább tudta növelni támogatottságát, jelenleg a választók ötvenhét százaléka adná szavazatát a Fidesz-KDNP-re, a baloldali összefogás pártjai viszont jelentősen visszaestek, jelenleg a legerősebb ellenzéki párt a Mi Hazánk.

Ezúttal is érvényesült a sokat emlegetett „győzteshez húzás”, és most is sokkal többen emlékeztek úgy, hogy voltak szavazni, mint ahányan ténylegesen voksoltak – ezt is mutatja a HVG számára készített legfrissebb Medián-elemzés. Ahogy a választás előtti utolsó Medián-felmérés jelezte, a szavazóközönség nagyobb része, hatvanhat százaléka a Fidesz győzelmére számított, még az ellenzékiek egyharmada is ezt valószínűsítette. Bizonyos értelemben ezt igazolja vissza egy hónappal a választás után az a közvélemény-kutatási adat, amely szerint az ellenzéki szavazók közül minden negyedik azt állítja, hogy még a Fidesz–KDNP kétharmados győzelme sem lepte meg, erre számított. A teljes lakosságban kisebbségből (negyvennégy százalék) többségbe (ötvennégy százalék) kerültek azok, akik szerint az országban „jó irányba mennek a dolgok”, és minden második szavazópolgár, illetve minden harmadik párt nélküli, „bizonytalan” válaszadó is inkább reményekkel, mint aggodalommal tekint a jövőbe. Még a veszteseket támogatók borúlátása is csökkent, igaz, csak egy paraszthajszállal (kilencvenötről kilencvenkét százalékra).

A szavazatok megoszlása tekintetében a mostani Medián-kutatás adatai elég jól illeszkednek a hivatalos végeredményhez: a felmérésben válaszolók ötvennégy százaléka mondta magát Fidesz–KDNP-szavazónak (a tényleges listás arány ötvenkét százalék volt), harmincnégy százalék ellenzékinek (a valóságban harminchat százalék), és a tényleges hattal szemben nyolc százalék állította, hogy az ő voksai is hozzájárultak a Mi Hazánk parlamentbe jutásához. Valamelyest tehát ezúttal is érvényesült a sokat emlegetett „győzteshez húzás”, ezúttal nemcsak a ténylegesen az élen végzett Fidesz–KDNP esetében, hanem a némileg váratlanul jól szereplő Mi Hazánk Mozgalommal kapcsolatban is. Egy kicsivel még inkább felzárkóztak a szavazók a győztes kormánypárt mellé, amikor a Medián kérdezőbiztosai egy, „a közeljövőben megtartandó”, elképzelt választásról kérdezték őket. Ekkor már a választani tudók ötvenhét százaléka voksolt a Fidesz–KDNP-re, és a relatív győztes Mi Hazánk is rátett még egy százalékpontot a megkérdezettek által felidézett szavazatarányára. Ez a választani tudó szavazók körében mért kilenc százalék nagy ugrás a Toroczkai László vezette pártnak az utolsó előrejelzésekben kimutatott négy-öt százalékos támogatottságához képest. Mindent egybevetve a Mi Hazánk annyiban is átvette a Jobbik korábbi (2014 és 2018 közötti) szerepét, hogy egy hónappal a választások után a legerősebb ellenzéki pártnak tekinthető: egy százalékponttal megelőzi a DK-t, és még eggyel a Momentumot. Ezek persze hibahatáron belüli különbségek, de szimbolikus jelentőségük nem elhanyagolható.

A magát „harmadikutasnak” tekintő, de az elemzők által többnyire szélsőjobboldalinak minősített párt megerősödését az is jelzi, hogy elnöke, Toroczkai László a teljes szavazókorú népességben az ellenzéki politikusok népszerűségi ranglistáján a harmadik helyre került. Erősen árnyalja azonban a képet, hogy az ellenzéki szavazók körében viszont kilenc közül a legutolsó. Az adatok alaposabb vizsgálata rávilágít, hogy a Mi Hazánk első embere ötvenhárom százalékos támogatottságot élvez a kormánypárti szavazók körében, és csak tizennégy százalékosat az ellenzékiekében. Korábban is ismertünk olyan vezető politikusokat, akik „az árok másik oldalán” is viszonylag elfogadottak voltak, és ennek köszönhették magas népszerűségüket. Ilyen volt mindenekelőtt Göncz Árpád vagy – ha kisebb mértékben is – például az MSZP-s Szili Katalin és a Fidesz-alapítóból SZDSZ-essé lett Fodor Gábor. Olyan esetre azonban eddig még soha nem volt példa, hogy – mint most Toroczkai – egy magát ellenzékiként pozicionáló politikus számottevően kedveltebb legyen a kormánypárti, mint az ellenzéki oldalon. A mostani felmérésben szereplő kilenc ellenzéki politikus átlagos kormánypárti támogatottsága egyébként meglehetősen alacsony, mindössze tizenhat százalékos. Ennél valamivel elfogadottabb a kormányoldalon az LMP újdonsült frakcióvezetője, Ungár Péter is (a fideszesek huszonhárom százaléka szimpatizál vele), és így, bár az ismertsége még viszonylag alacsony, a legnépszerűbb ellenzékiek közé tartozik.

PestiSracok facebook image

Forrás: HVG; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?