
Szörnyű következményei lesznek a nemzetközi jogra nézve a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni elfogatóparancsának – közölte Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt orosz elnök és miniszterelnök hétfőn.
A politikus a Telegram üzenetküldő alkalmazáson a testület bíráira utalva azt írta:
Úgy döntöttek, hogy egy olyan (…) atomhatalom elnökét állítják bíróság elé, amely nem vesz részt a Nemzetközi Büntetőbíróságban, ahogyan az Egyesült Államok és más országok sem.
Az ICC március 18-án adott ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz elnök ellen, mert a testület szerint alapos a gyanú, hogy személyes büntetőjogi felelősség terheli gyerekek megszállt ukrajnai területekről történt kényszeráttelepítése miatt, ami háborús bűncselekmény. Oroszország nem részes állama az ICC működését megalapozó Római Statútumnak.
Medvegyev írásában hangsúlyozta: az ICC hitelessége már akkor megszűnt, amikor nem tett semmit az Egyesült Államok afganisztáni és iraki háborús bűntetteinek kivizsgálására. Hozzáfűzte: a NATO nem fog háborút indítani, ha egy orosz hiperszonikus rakéta csapást mér a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra. Szerinte az ICC bírái túlértékelik szerepüket, amikor eljárást indítanak a legnagyobb atomhatalom ellen.
Mindenki Isten és a rakéták figyelő szeme előtt jár. Teljes mértékben elképzelhető egy célzott csapás egy Onyiksz hiperszonikus robotrepülőgéppel az Északi-tengerről a hágai bíróság épületére. Lelőni sajnos nem lehet. A bíróság pedig csak egy szánalmas nemzetközi szervezet, nem egy NATO-ország lakossága. Tehát háborút sem fognak indítani. Pánikba esnek. És senki sem fogja sajnálni őket
– írta Medvegyev, arra biztatva a bírákat, hogy “alaposan kémleljék az eget”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dmitrij Asztahov
Nick Rivers
2023-03-22 at 06:05
Jobb ma egy Putyin, mint holnap egy Medvegyev.
Ezt szerintem az idióta woke nyugat is tudja.
János
2023-03-21 at 08:21
Ez a szakma sosem volt egy életbiztosítás❗😀😂
Tények
2023-03-20 at 18:17
megérdemelnék a kapcabetyárok
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-20 at 17:43
Az USAg, már nem egyszer megfenyegette az ICC-s bírókat ügyészeket mindenféle szankciókkal, letartóztatással, ha nem jól viselkednek az USA-gal szemben! Nincs is aki csak hasra ütve egy rossz szót szólna ellenük! Tele vannak mindenféle inkompetens csököttagyú nigger, arab, meg a Lófaszházi lóhímtagja tudja miféle nációval az aljanépből!🤣🤣🤣🤣🤣
Logikus
2023-03-20 at 17:13
Medvegyev nagyon jól beszél!
2 ÉNAKI
2023-03-20 at 15:32
Amerika azért nem lépett be az ICC be,mert félt a felelőségre vonástól. Tőbb Elnököt lehetett volna Bíróság elé állítani,nevezetesen Busch Elnököt is.Oroszország sem kèpett be semmi keresnivalójuk nincs Putyinnal szemben.
De ha már kiélezték a helyzetet,lehet kezdeni Bidennel,aki Ukrajnán keresztűl folytatja proxy háboruját az Oroszokkal mintegy hadszintérnek használva azt.
amintazvagyon
2023-03-20 at 15:15
az összeütközésnek lehet egy olyan foka amikor-ahogy Putyin mondta-nem az ellenük hajtott ukrán idióta balekokat
kell megcélozni-hanem “ahol azok a döntések megszülettek”
aladin
2023-03-20 at 15:06
Ugy néz ki, hogy ez a ICC döntése elhozta az orosz gyözelmet ukrajna felett. A nagymedve nagyon csikorgassa fogait és mancsait.
aladin
2023-03-20 at 14:57
Igen meg érdemelne egy kis tüzijátékot ezek a ballibsi birák, (ICC.) gittegylet. De már nyilván vannak tartva személyesen ezek a birák.
Cuki
2023-03-20 at 13:54
nnnna, ti meg a másik…
milyen következménye lenne?
csóró Európán már így is röhög a világ
Sun Tzu
2023-03-20 at 13:31
Na most kapott a Nyugat egy kis ízelítőt abból, hogy mi lenne velük Putyin nélkül. Hálásak lehetnek azért, hogy Putyiné a háború.
ViAM
2023-03-20 at 13:27
Marija Zaharova az egyetlen, hidegfejű, okos érvelésű “férfi”. (Fiúsítva lett.)
Hesslervezérezredes
2023-03-20 at 12:52
Ez persze nem így van, hiszen egy NATO-ország területét érné a csapás orosz részről, tehát ez bizony casus belli lenne, de vastagon!
Tudjuk be Medvés pajtás irodalmi munkásságának ezt a ‘szösszenetet’…:))))))))))))))))))))))))))))
LÁBODI
2023-03-20 at 12:51
NEM KELL KOMOLYAN VENNI EZT AZ ALKOHOLISTA VINNYOGÓ TÖRPÉT EZT A VESZETT KUTYÁT!