Pesti Srácok

Medvegyev új térképet mutatott be Ukrajna feldarabolásáról, amely szerinte egyetlen megyére korlátozódna – hazánk kapná Kárpátalját

Medvegyev új térképet mutatott be Ukrajna feldarabolásáról, amely szerinte egyetlen megyére korlátozódna – hazánk kapná Kárpátalját

Egyre inkább nyeregben érzik magukat az oroszok a háború kimenetelét illetően – ennek tudható be, hogy Dmitrij Medvegyev volt orosz államelnök egy új térképpel provokálta Ukrajnát, amely az orosz elképzelések szerint mindössze egyetlen megyére korlátozódna. A nem is annyira állóvíz további felkavarásának vágya abból látható, hogy a térkép alapján Magyarország kapná Kárpátalját, a lengyelek pedig tekintélyes méretű nyugat-ukrajnai területeket.

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy Dmitrij Medvegyev volt orosz államelnök a szövetségi oktatási maratonon tartott előadáson mutatott be egy térképet Ukrajna lehetséges felosztásáról. Mint kiemelte, Ukrajna kétségkívül Oroszország, ennek fényében Ukrajna csupán egy megyére korlátozódna, a nyugati megyéket viszont felosztanák Lengyelország, Románia és Magyarország között. Ukrajna keleti országrésze nyilván Oroszországé lenne. Medvegyev szólt arról is, hogy megítélése szerint Ukrajna jelenlegi vezetésével nem lehetséges semmilyen párbeszéd, ezért a realitásokat felismerő új kormány szükségeltetik. Az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese így folytatta:

Majd hozzátette:

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.