Pesti Srácok

Még a halotti bizonyítványt is meghamisíthatták a Pesti úti Idősek Otthonának egyik ápoltjánál?

Még a halotti bizonyítványt is meghamisíthatták a Pesti úti Idősek Otthonának egyik ápoltjánál?

Csüri Krisztián édesanyja a Pesti úti Idősek Otthonának egyik ápolt személye volt, aki március 30-án hunyt el. Csüri Krisztán szerint ugyanakkor az intézményben már hónapok óta rossz körülmények között ápolták édesanyját, akitől elbúcsúzni sem tudott. A férfi a Hír TV-nek mesélt az otthonban uralkodó állapotokról.

Csüri Krisztián gondos keresgélést követően, 2017 augusztusában költöztette be édesanyját a Pesti úti Idősek Otthonába, amely akkor még a higiénia, az ellátás, a személyzet szempontjából egyaránt megfelelő volt az önmagát teljes mértékben ellátni képes édesanyja számára. A problémák 2019 novemberében kezdődtek, amikor szemmel láthatóan romlottak a körülmények; higiéniai szempontból, a személyzet viselkedését illetően egyaránt hagyott némi kívánnivalót maga után az intézmény. 2019 novembere és 2020 márciusa között többször is igyekeztek beszélni orvossal, ám mindössze egyetlen esetben sikerült, amikor az ott lévő orvos – saját állítása szerint – csupán receptek felírására volt jelen aznap.

Csüri Krisztián egy március 30-ra eső délelőtt telefonon tudott beszélni egy ápolóval, aki azt mondta, hogy Krisztián édesanyja jól van és az intézményben nyoma sincs a koronavírus okozta fertőzésnek. Majd azt követően, még aznap délután telefonon közölték vele a szomorú hírt, miszerint édesanyja elhunyt. A férfi ezt követően, a médiából értesült arról, hogy vélhetően hetek óta jelen volt a koronavírus az intézményben, valamint édesanyja halálának napján öt koronavírussal fertőzött beteget szállítottak el a Pesti úti Idősek Otthonából. Mindez ellentmond a korábbi tájékoztatásnak, amit telefonon kapott.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Csüri Krisztián, majd így folytatta:

Az otthonban ráadásul valótlan dolgot írtak édesanyja halotti bizonyítványába, amit a férfi – állítása szerint – igazolni is tud.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?