Pesti Srácok

Még az Amnestynél is vannak függetlenebbek

Még az Amnestynél is vannak függetlenebbek

Még hogy Ukrajna nem hatalom, legalábbis annak kell lennie, ha az egész világot ellenőrző Amnesty Internationalre is sikerült rágorombítania. Történt ugyanis, hogy a AI cikke, amelyben bírálta az ukránok módszerét, miszerint katonai támaszpontokat hoznak létre polgári épületekben akkor botrányt kavart, hogy nem csak a "jogvédők" több vezető tagjának kellett lelépnie, de azt is elérték, hogy egy még függetlenebb, még objektívebb, még jogvédőbb és még civilebb civil szervezet felülvizsgálja az Amnesty jelentését. Furcsa dolog az tény, tekintve, hogy a haladárok szerint a Amnesty International jelentései eddig mindig megkérdőjelezhetetlenek és szakértőiek voltak. Vajon most honnan szóltak rájuk?

Független szakértők ellenőrzik az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet jelentését az Ukrán Fegyveres Erők által elkövetett háborús bűnökről – írja a TASZSZ az AI német honlapjára hivatkozva.

– áll a közleményben. Várhatóan figyelembe veszik majd az elvégzett "vizsgálatot", a jelentés elkészítésének folyamatát és a közzététel időpontját is (és valószínűleg kiszűrik a putyinista ügynököket a civilek soraiból), emellett jogi és politikai elemzés is készül. A lépés azért is érdekes, mert az Amnesty által végzett (?) "vizsgálatok" eddig megkérdőjelezhetetlennek számítottak a világ haladói számára. Az, hogy az Ukrajnát elítélő jelentést mégis felül kell bírálni enyhén szólva is furcsa, és felmerül a kérdés, hogy kiket találnak progresszív barátaink még függetlenebbnek, mint őket, arról nem is beszélve, hogy az Amnesty azzal vesztette el a az objektivitását a nemzetközi hálózatok szemében, hogy egészen véletlenül nem csak az egyik oldalt bírálta.

PestiSracok facebook image

Mint arról mi is beszámoltunk augusztus 4-én az Amnesty International jelentést tett közzé arról, hogy Ukrajna megsértette a háborús törvényeket, azáltal, hogy katonai felszereléseket és fegyvereket helyezett el iskolákban és kórházakban. A kiadvány hatalmas felháborodást váltott ki ukrán részről. Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének asszisztense nyomozást kért annak kiderítésére, hogy az Amnesty International részesül-e "juttatásban" Oroszországtól, és a szervezet ukrán irodájának vezetője, Okszana Pokalcsuk mondta. úgy döntött, elhagyja posztját. A szervezet ezt követően bocsánatot kért a "fájdalmas" jelentésért, és megjegyezte, hogy annak egyetlen célja a "polgári lakosság védelme".

Forrás: TASZSZ; Fotó: AI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.