Pesti Srácok

Még az MSZP-n belül is nagy kérdés ki lesz a befutó az elnökjelöltek közül

Még az MSZP-n belül is nagy kérdés ki lesz a befutó az elnökjelöltek közül

Ahogy közeledik a szocialista párt június 25-i tisztújító kongresszusa, úgy változik a négy elnökjelölt helyzete – írja a Népszabadság Online. Még mindig Molnár Gyula számít befutónak, de az eddig esélytelenebbnek tartott Harangozó Tamás és Szanyi Tibor is jön fölfelé, míg Tóbiást állítólag sokan leírták a frakción belül.

Zavarosabbnak látszanakaz erőviszonyok az MSZP-ben a június 25-i tisztújító kongresszushoz közeledve, mint néhány héttel ezelőtt. A négy elnökjelölt – Tóbiás József jelenlegi pártelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Molnár Gyula volt újbudai polgármester és Szanyi Tibor, EP-képviselő – beutazta az országot, hogy összegyűjtsék a jelöltséghez szükséges 1500 aláírást, és eközben a helyi alapszervezetek preferenciáit is megbolygatták.

hartam mti
Harangozó Tamás sokak szerint még kevés a feladathoz, hogy győzelemre vigye az MSZP-t 2018-ban. Fotó: MTI
PestiSracok facebook image

– mondta a párt egyik neves országgyűlési képviselője egy háttérbeszélgetésen, hozzátéve, hogy Harangozónak eddig nem sok esélyt adtak a versenyben, mert sokak szerint „nagy rá a kabát”, valamint többen úgy vélik, hogy nem tudná megerősíteni az MSZP-t 2018-ra, anélkül, hogy szövetségi politikával aktívabban foglalkozna. Az alapszervezetekben pont ez a határozott állásfoglalás és „lánglelkű beszédei” nyerhették el a tagok tetszését, akik több megyében is mellette voksoltak a szimpátiaszavazásokon. Megyei elnökökkel beszélgetve viszont az körvonalazódik, hogy a küldöttek közül is többen elkezdtek Harangozó Tamás felé húzni.

tóbiásjózsef Fotó: Juhász Melinda
Tóbiás Józseffel egyre többen elégedetlenek a párton belül, mert úgy látják nem igazán csinál semmit. Fotó: Juhász Melinda

A korábban „komolytalan jelöltnek” bélyegzett Szanyi Tiborról is többen beszélnek már támogatható elnökjelöltként, mint tették azt néhány hete.

– sorolta az EP-képviselő előnyeit egy megyei elnök, de hozzátette, hogy régebbi nyilvános szereplései miatt megosztó személyiség. Szanyit azzal is kóstolgatják, hogy Brüsszelből nem lehet vezetni a pártot, amire azzal vágtak vissza Szanyi környezetéből, hogy vezette már olyan elnök a pártot, aki miniszterelnöki teendői miatt szintén nem sokat volt az országban.

Szanyi Tibor
Szanyi Tibornak a múltbéli nyilvános szereplései rontják a jelenlegi esélyeit. Fotó: Origo

A legtöbb a pártban jó pozícióval rendelkező szocialista még mindig Molnár Gyulára fogadna befutóként a két kapaszkodó jelölttel szemben, de már messze nem mondják ezt olyan biztosra, mint az expolgármester pártelnöki ambíciójának bejelentésekor. Molnár Gyula helyzetén többek szerint sokat rontott, hogy az elnöki kampányban rögtön a szövetségkötésről beszélt.

– mondta a párt egyik idősebb, Molnárt támogató politikusa, aki szerint nem volt jó visszhangja a bejelentésnek, mert sokan úgy értékelték, hogy „össze akar borulni Gyurcsánnyal”.

molnar-gyula 24.hu
Molnár Gyula pozíciójának nem tett jót, hogy a kampányban már nyitáskor egy lehetséges szövetségről beszélt. Fotó: 24.hu

Mindeközben a jelenlegi elnök ismétlésében egyre kevesebben hisznek. Azonban a legtöbb általunk megkérdezett szocialista szerint akár Tóbiás is befuthat, ehhez azonban „sürgős, azonnali, határozott lépésekre” kell elszánnia magát, aminek semmi jelét nem látják a bennfentesek. Ezalatt azt értik, hogy Tóbiásnak le kellene cserélnie mostani csapatát, ugyanis úgy látják, az elnököt elszigeteli szűk köre, és ezért is elégedetlen vele a párt.

Forrás: Népszabadság Online

A vezetőképen Molnár Gyula látható a vasárnapi boltzár elleni népszavazás kiírásáért kezdeményezett aláírásgyűjtésén Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren. Fotó: MTI; Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.