Még csak a félidőben vagyunk - Mező Gábor könyve a tévé megszállásáról és a kommunista propagandisták átmentéséről a médiában
"A politikai rendszerváltáshoz elég öt-hat hónap, a gazdasági rendszerváltáshoz öt-hat év kell, de a lelkekben végbemenő rendszerváltáshoz már ötven-hatvan év szükségeltetik" - fogalmazott Mező Gábor történész, kutató a héten megjelent „A tévé megszállása” című kötete kapcsán. Kiemelte, bár a kommunista propagandistákat, ÁVH-sokat a rendszer természetéből adódóan mentette át a szovjethű hatalom a rendszerváltás utánra, ez valójában a Nyugatnak is érdeke volt. Mező Gábor szerint ugyanis a posztkommunisták sem tűrték, ha valaki szembefordul velük.
A héten került bemutatásra korábbi kollégánk, Mező Gábor „A tévé megszállása” című kötete a korábbi sikerlistás „A kultúra megszállása” című könyv kvázi folytatásaként. A kutató most megjelent könyvében azt mutatja be, miként használta a Kádár-diktatúra propagandaeszközként a Magyar Televíziót, gondosan kiválogatva a munkatársakat, különös tekintettel a tévé jövendő "arcaira". Egyebek mellett olyan tévés legendák hátterét lehet megismerni a kötetből, mint Ipper Pál, Vitray Tamás, Juszt László, Kepes András vagy éppen Frei Tamás.
Mező Gábor (1980) újságíró, a Századvég vezető kutatója. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, illetve Magyarország 1945 utáni története.
Nem véletlen volt esélytelen a jobboldali média a '90-es években
"A kultúra megszállása és a tévé megszállása is a médiaháborúval kezdődik, illetve zárul, és amit most élünk át, annak meg valahol talán az az eredője, a médiaháború" – fogalmazott a könyvbemutatón Mező Gábor. A kutató kiemelte, a kilencvenes években a jobboldal teljesen esélytelen volt egy ilyen küzdelemben az, játszi könnyedséggel lehetett lejáratni jobboldali politikusokat, jobboldali eszméket. Hozzátette,
mindez annak a következménye, hogy a kommunista propagandamunkások átmentették magukat a rendszerváltás utánra.
"Mert nem veletek vadásztunk, hanem a kommunista elvtársakkal"
Mező Gábor elmondta, lényegében a sajtó is a rendszer lényegét képezte, így ugyanaz igaz rá, mint ami a kultúrában, a gazdaságban, a diplomáciában és a politika területén is végbement a rendszerváltás idején. Schiffer Andrást idézve arról beszélt, hogy a politikus a rendszerváltás hajnalán egy osztrák szociáldemokratát faggatott arról, miért az egykori kommunistákat támogatják a valódi szociáldemokraták helyett, akiket a szovjethű pártelit korábban tönkretett, leszalámizott, szétvert. Az osztrák szociáldemokrata válasza egyenes és egyértelmű volt:
azért, mert nem veletek vadásztunk.
Mező Gábor hangsúlyozta, a Nyugat abban volt érdekelt, hogyugyanazokkal üzleteljen, ugyanazok maradjanak a vezető lapok élén, akik korábban hatalmon voltak, illetve az általuk kijelölt utódok. Így volt biztosítva az a fajta átmentés, ami a nyugati pénzvilág érdeke volt és ami garantálta az üzletelés, a későbbi privatizáció, vagy akár a kárpótlás teljes félresiklását. Ehhez kellett a kommunista média átmentése is, amely tevékenyen hozzájárult a rendszerváltás után, hogy az a kellő érdekek mentén történjen meg. Mező Gábor kiemelte, a Nyugat ellenérdekelt volt abban, hogy bármiféle tisztázás végbemehessen, hiszen az gátat szabott volna szándékaiknak. Úgy fogalmazott:
Ennek ékes bizonyítéka, hogy amikor a kétes hátterű brit-izraeli befektető, bizonyos Robert Maxwell megvásárolta a Magyar Hírlapot, azt a Németh Pétert nevezte ki főszerkesztőnek, aki korábban a lap párttitkára volt, különben ma is aktív újságíró.
Hozzátette,
a rendszerváltás után Kanyó András vezette a Magyarország című, akkor vezető és igen népszerű hetilapot, aki ÁVH-s volt, Vajda Péter, szintén ÁVH-s ugyanebben az időben a Népszabadságnál a belpolitikai rovatot vitte, a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője volt.
Mező Gábor minderről úgy vélekedett, hogy
A maffia-hálózat nem olyan távoli hasonlat.
Szavai szerint azt tudjuk, hogy a sajtószabadságot csak a jobboldali kormányok alatt kellett félteni, a gondok általában „megszűntek”, ahogyan feltűnt egy-egy volt pufajkás, volt szt-tiszt vagy egykori KISZ-KB-s a kormány élén. A lényeg, hogy a befolyását alapvetően megőrizte ez a posztkommunista elit, minden területen, így a sajtóban, a tévében is. Ezért tört ki ’90 után az úgynevezett médiaháború is. A társaság egy maroknyi része az Antall-kormány mellé állt, míg a többség a nyilvánosság frontjain támadta a legitim politikai vezetést. A régi bevált receptek szerint, tüntetésekkel, fasiszta, horthysta, antiszemita bélyegekkel, módszeresen felépített ügyekkel. A posztkommunisták sem tűrték, ha valaki szembefordul velük.
Lassan, de haladunk
A beszélgetésben a kutató felidézte, egy német gondolkodó szerint a politikai rendszerváltáshoz elég öt-hat hónap, a gazdasági rendszerváltáshoz öt-hat év kell, de a lelkekben végbemenő rendszerváltáshoz már ötven-hatvan év szükségeltetik. Mint hozzátette, jobboldali történészek keserűen veszik tudomásul, hogy még mindig akad olyan kolléga, aki az ’56-os hős Tóth Ilonát, akit a kommunista rendszer kivégzett, még mindig gyilkosnak nevezi. Ugyanakkor megfigyelhető némi elmozdulás, hiszen aki Trianonról beszél, már nem vádolják azonnal szélsőjobboldalisággal, mint a ’90-es években.
Szépen lassan haladunk, bár még csak félidőnél vagyunk
– fogalmazott.
Tanulságként hozzátette: minden ellenkező híreszteléssel szemben ma sokkal kiegyenlítettebbek a viszonyok, különösen is az első szabadon választott kormány idejével szemben, amikor a közmédia egy része konkrétan Antallék megbuktatásán dolgozott, míg a nyomtatott sajtó szinte teljes egészében ellenük volt. A Horn-kabinettel szemben már nem tartották ezt a pozíciót. "Hogy miért nem? Azt hiszem, a könyvemben benne van a válasz"- tette hozzá Mező Gábor.
A kötet a Századvég Közéleti Tudásközpont gondozásában jelent meg Budapesten. Megvásárolható a jelentősebb könyvterjesztő honlapokon, illetve könyvesboltokban.
Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
