Pesti Srácok

Még Pressman is elismerte a magyar kormány sikerét

Még Pressman is elismerte a magyar kormány sikerét

David Pressman sem tudott ellenállni a budapesti atlétikai vb-nek. Az amerikai nagykövet – ellentétben Baranyi Krisztinával – igyekezett eltitkolni, hogy ott lesz, sőt, láthatólag jól érzi magát a baloldal által ezerszer is elátkozott sportrendezvényen, azonban az internet előtt nincsenek titkok.

David Pressman amerikai nagykövet is kilátogatott az augusztus 19. és 27. között zajló atlétikai vb-re – szúrta ki a Tűzfalcsoport olvasója. A tényfeltáró blog cikke szerint a hazánkban megjelenése óta sokszor meglehetősen barátságtalanul viselkedő amerikai nagykövet korábban rövid X- (Twitter-) üzenetben köszöntötte is az amerikai versenyzőket, azonban arról egy szót sem szólt, hogy megjelenne az augusztus 19. és 27. között tartandó sportversenyen. Persze nem is sokan számítottak erre, hiszen jelenlétével annak a kormánynak a sikerét és többek között béketörekvéseit ismerné el, amellyel szemben kinevezése óta ellentétes álláspontot képvisel számos kérdésben. A jelek szerint azonban igyekszik ezt titokban tartani, a látogatás hírét ugyanis nem osztotta meg a közösségi médiában sem. A Tűzfalcsoport szerint mindez azért is érdekes, mivel az amerikai nagykövet az ennél jóval jelentéktelenebb eseményekről is be szokott számolni: nemrégiben például egy szentendrei hajókázásról posztolt.

Érdemes megjegyezni, hogy Karácsony Gergely is úgy döntött, hogy elmegy a világbajnokság megnyitójára, holott a fővárosi baloldal a 2019-es önkormányzati választási győzelme óta folyamatosan zsarolta a kormányt az atlétikai világbajnokság kisiklatásával, tüntetések szervezésével. Karácsony Gergely az elmúlt hetekben azzal is fenyegetőzött, hogy a megnyitó napján tüntetést szervez az atlétikai stadion elé, illetve azt is határozottan kijelentette, hogy nem vesz rész a világszerte közvetített sportverseny megnyitóünnepségén. A főpolgármester végül mégis tiszteletét tette, sőt, még a Nemzetközi Atlétikai Szövetség újraválasztott vezetőjével is fotózkodott.

Ahogy a napokban arra a külügyi tárca vezetője, Szijjártó Péter is rámutatott, diplomáciai nagyüzemet is generált a budapesti atlétikai világbajnokság: mások mellett a szerb, a török, az azeri, a kirgiz, az üzbég, a türkmén elnök és a katari emír, számos volt magas rangú vezető és neves külföldi újságíró is Magyarországra látogatott. A külügyminiszter minden magyar ember nagy közös sikerének nevezte, hogy itt, Budapesten méltó körülmények várják a világ egyik legnagyobb sporteseményét „a környezetbarát, fenntartható, nagyléptékű sportinfrastruktúra-fejlesztéseknek köszönhetően”. Azt is kiemelte, hogy a rendezvény ma különösen fontos, amikor a konfliktusok és háborúk közepette a sport jelenthet utat az együttműködéshez, és a nemzetek közötti összeköttetések ünnepére ezúttal Magyarországon kerülhet sor.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Tűzfalcsoport

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.