Pesti Srácok

Megalakult a franciaországi imámok tanácsa

Megalakult a franciaországi imámok tanácsa

Emmanuel Macron francia államfő javaslatára a muzulmán vallás meghatározó személyiségei kidolgozták az imámok nemzeti tanácsának alapjait. A szervezet feladata lesz hitelesíteni az imámokat Franciaországban – jelezte csütörtökön a francia elnöki hivatal.

A tájékoztatás szerint a köztársasági elnök szerda este fogadta hivatalában a legfőbb franciaországi muzulmán szervezet, a muzulmán vallás francia tanácsának (CFCM) elnökét, Mohammed Moussaouit, a föderációt tömörítő kilenc testület vezetőit és Chems-Eddine Hafizt, a párizsi mecset rektorát. Felkérte őket, hogy két héten belül fogalmazzák meg az imámok számára a köztársasági érték chartáját. Emmanuel Macron kérése szerint a chartának rögzítenie kell a köztársasági értékek elismerését, ki kell jelentenie, hogy az iszlám Franciaországban vallás, nem pedig politikai mozgalom, valamint azt is, hogy cél a külföldi államok beavatkozásának megszüntetése.

Az iszlám szeparatizmusról október elején tartott beszéde és főleg az azt követő dzsihadista merényletek, egy történelemtanár lefejezése és a nizzai három áldozatot követő templomi késelés óta a francia elnök egyre nagyobb nyomást gyakorol a franciaországi muzulmán vezetőkre annak érdekében, hogy ők is vegyék fel a küzdelmet a külföldi befolyás, a radikalizáció és a politikai iszlám ellen. A legfőbb cél, hogy négy éven belül távozzanak az országból a kétoldalú szerződések keretében külföldről legálisan érkezett imámok. A 2500 franciaországi mecsetben jelenleg mintegy háromszáz, török, marokkói és algériai imám teljesít szolgálatot. Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a szerda esti találkozón Emmanuel Macron egyértelműségre kérte a témában a muzulmán vezetőket, több szervezetnek ugyanis köztudottan ambivalens az álláspontja a külföldi imámok kérdésében. A CFCM-ben található kilenc szervezet közül az Élysée-palota szerint legalább háromnak nem köztársasági a világnézete.

PestiSracok facebook image

– idézte az elnöki hivatal az államfőt. Az imámok nemzeti tanácsa nem egyszerűen hitelesíteni fogja az imámokat egy hivatalos igazolvánnyal, hanem meg is vonhatja tőlük az engedélyt, amennyiben nem tartják be a chartát. Az imámoknak kötelező lesz a francia nyelv ismerete, illetve egyetemi diploma. Hírmagyarázók szerint a muzulmán vezetők bevonása a franciaországi iszlám megszervezésébe győzelemként értékelhető Emmanuel Macron számára, akit számos muzulmán országban élesen bíráltak amiatt, hogy a radikális iszlám felszámolását célzó beszédében azt állította, hogy az iszlám vallás válságban van.

Forrás: MTI; Fotó: Federico Ferramola/NurPhoto

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.