Pesti Srácok

Megbukott a parlamenti voksoláson a Ludovic Orban vezette román kormány

Megbukott a parlamenti voksoláson a Ludovic Orban vezette román kormány

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett bizalmatlansági indítványt 261 képviselő és szenátor szavazta meg. A kormány megbuktatásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább 233 voksra volt szükség.

A PSD és az RMDSZ ily módon megakadályozta a kétfordulós polgármester-választás bevezetését, amelyet a parlamenti vitát mellőzve, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással terjesztett a parlament elé a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alig három hónapja beiktatott kisebbségi kormánya. Az RMDSZ becslése szerint a romániai magyarság polgármestereinek 20 százalékát elveszítette volna a kétfordulós rendszerben, mivel az lehetővé tenné, hogy egy második fordulóban a román pártok összefogjanak az első körben élre került magyar jelöltekkel szemben. A legtöbb romániai polgármesterrel rendelkező PSD is azért tiltakozott a kétfordulós rendszer ellen, hogy megkönnyítse elöljáróinak újraválasztását, illetve elkerülje, hogy a jobboldali jelöltek a második fordulóban összefogjanak ellene.

A PSD-nek és az RMDSZ-nek eredetileg néhány szavazat hiányzott a kormánybuktatáshoz. A mérleg nyelvét ismét Victor Ponta volt kormányfő Pro Romania pártja billentette át, akárcsak tavaly októberben, Viorica Dancila szociáldemokrata kormányának bukásakor. Ponta arra hivatkozott, hogy a parlamentet megkerülő, sürgősségi rendeletek tucatjait elfogadó, az egészségügyet privatizáló Orban-kormány ámokfutását meg kell állítani. Ponta ugyanakkor azzal vádolta a reflektorok előtt egymást támadó PNL-t és PSD-t, hogy a színfalak mögött összejátszanak egymással a kisebb pártok rovására. Szerinte valójában a PNL is csak eljátszotta, hogy kétfordulós polgármester-választást akar; a nagy pártoknak valójában megfelel a jelenlegi egyfordulós rendszer.

A kormány bukása megnyitja az utat az év végén esedékes parlamenti választások előrehozása előtt. A kormány bukása ezért mind az ellenzéknek, mind a PNL-nek megfelel. A PSD és az RMDSZ megakadályozta ezzel, hogy bevezessék a kétfordulós polgármester-választást, a jelenleg példátlan népszerűségnek örvendő PNL pedig elérte, hogy megnyissák az utat az előrehozott parlamenti választások előtt. A közvélemény-kutatások szerint a PNL – Klaus Iohannis volt pártja – látványosan megerősödött a tavalyi európai parlamenti és elnökválasztás óta, és ezt a szimpátiát szeretné minél gyorsabban parlamenti mandátumokra váltani, még mielőtt az elkerülhetetlenné vált megszorítások miatt csökkeni kezdene támogatottsága.

PestiSracok facebook image

Ludovic Orban már január elején bejelentette: az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásáról állapodott Klaus Iohannis államfővel. A voksolásokat a májusban vagy júniusban tartandó önkormányzati választások időszakában tartanák meg. Romániában akkor lehet feloszlatni a parlamentet és előrehozott választásokat rendezni, ha a kormány bukását vagy lemondását követően a törvényhozás két egymást követő alkalommal leszavazza az államfő miniszterelnök-jelöltjét.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.