Pesti Srácok

Megelőzték az MSZP-t Gyurcsányék, egyre erősödik a kormánypártok támogatottsága

Megelőzték az MSZP-t Gyurcsányék, egyre erősödik a kormánypártok támogatottsága

A Fidesz–KDNP támogatottsága negyvenkét százalékra nőtt novemberben a biztos pártválasztók körében az októberben mért harminchét százalék után, míg négyszázalékos növekedéssel a pártkoalíció a teljes lakosság egyharmadának szimpátiáját tudhatta maga mögött a múlt hónapban az októberi huszonkilenc százalékkal szemben – derül ki az IDEA Intézet friss, kedden közzétett kutatásából, amelyet az ATV publikált. A felmérés szerint a Jobbik jelentős veszteséget könyvelhetett el a múlt hónapban, mert a biztos szavazóinak tábora az októberi tizennyolc százalékhoz képest tizenöt százalékra csökkent. A teljes népesség körében két százalékpontot vesztett a legnagyobb ellenzéki párt a múlt hónapra az októberi tizenhárom százalékos támogatottságukhoz viszonyítva.

A felmérés adatai szerint a DK lett a második legnépszerűbb ellenzéki párt, miután a múlt hónapban megelőzte az MSZP-t. Gyurcsány Ferenc pártját a biztos szavazó pártválasztók tizenegy százaléka támogatta, ezzel egy százalékkal kerültek a szocialisták elé ebben a körben. Az LMP biztos szavazóinak a tábora az októberi nyolchoz képest hét százalékra apadt a múlt hónapban. A mérés idején még meglévő Együtt–Párbeszéd választási szövetséget novemberben a biztos szavazó pártválasztók öt százaléka támogatta, a Momentum szimpatizánsainak száma pedig megfeleződött ezen a bázison az októberi négy százalékhoz képest.

A kormánypárti megkérdezettek kilencvennyolc százaléka érezte úgy, hogy jó irányba mennek az ország dolgai, az összes válaszadónak pedig egyötöde osztotta ezt a optimizmust. Az európai uniós tagságot a Momentum szimpatizánsai tartották a legfontosabbnak, egyúttal az ellenzéki szavazók közül ők voltak a legelégedettebbek az ország dolgaival is. Mint azt a PestSrácok.hu a napokban megírta, a Jobbik támogatottsága más közvéleménykutatások adatai szerint tíz százalék alá csökkent, ami tovább is zuhanhat a Vona Gábor pártelnök körei, illetve a vidéki alapszervezet tagjainak jelentős véleménykülönbsége miatt, amit a vitatott néppártosodási törekvések válottak ki.

Az Iránytűnél még erősebb a Fidesz-KDNP

PestiSracok facebook image

A Jobbik közeli Iránytű Intézet szerdán közzétett adatai szerint a kormánypártok támogatottsága még a fentinél is nagyobb mértékben erősödött, a cég szerint az októberi negyvenkilencről a novemberi ötven százalékra. Utóbbi felmérés – amelyet a Magyar Nemzet rendelt meg –huszonkét százalékot jelentett a Jobbik esetében, amellyel Vona Gábor pártja tartja a stabil második helyet a biztos választók körében. Az Iránytű az IDEA-hoz hasonlóan harmadiknak mérte a DK-t, Gyurcsányék nyolc, míg az MSZP negyedikként hét százalékon áll, akárcsak az LMP. A Momentum három százalékon áll, az Együttnek, a Párbeszédnek és a Kétfarkú Kutya Pártnak pedig egy-egy százalékos támogatottsága van.

A teljes népességet tekintve az erősorrend hasonló, a verseny pedig a néhány százalékos szegmensben még inkább kiélezett. A kutatásból az derül ki, hogy a Fidesz és a KDNP magabiztos fölénnyel vezeti a listát, ahogy októberben, novemberben is harmincnégy százalékon álltak. A második helyen álló Jobbik is tartani tudta táborát tizenhét százalékkal. Utánuk jelentősen hátrébb, hat-hat százalékra mérték a szocialista pártot és a DK-t is, az LMP pedig hajszállal lemaradva ért el öt százalékot. Az Iránytű mérése alapján novemberre a bizonytalanok aránya tizenkettőről tizenhárom százalékra nőtt, hat százalék pedig nem akart válaszolni a kérdésekre.

Forrás: ATV/PS/Magyar Nemzet/HVG.hu Fotó: PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?