Demokráciában is kerülhet veszélybe a jogállam, ezért is emlékezni kell az 1956-os forradalom 50. évfordulóján történt, véres eseményekre – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) előtt, a 2006. október 23-i erőszakos rendőri fellépést korabeli fotókkal megidéző, Meggyalázott demokrácia című kerítéskiállítás megnyitóján.
Kettős évfordulóra emlékezünk a napokban, mert sajátos módon az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója önmagában is okot ad az emlékezésre
– mondta Gulyás Gergely. Mint hozzáfűzte, az ünnep elsődlegesen az előtt tiszteleg, hogy 1956-ban Magyarország polgárai az akkori legerősebb világbirodalommal is szembeszálltak a szabadságért.
Ugyanakkor az ország történelmi szerencsétlensége, hogy a forradalom 40. és 50. évfordulóján is posztkommunista vezetők voltak hatalmon, akik vagy tevékenyen is részt vettek a forradalom vérbefojtásában, vagy pedig később csatlakoztak ahhoz a párthoz, amely a forradalom vérbe fojtására alapozta hatalmát
– jegyezte meg.
Ha mindez nem lett volna elég, tizenöt évvel ezelőtt azt is meg kellett tapasztalni, hogy a rendőrség olyan erőszakot alkalmazott békés polgárokkal szemben, amelyre nem csupán a rendszerváltozás óta nem volt példa, de még a ’80-as évek puha diktatúrának nevezett időszakában sem
– emlékeztetett a miniszter. Elmondása szerint ekkor azonosíthatatlan rendőrök gumilövedékkel a tömegbe lőttek, sokakat vertek véresre és sokaknak okoztak maradandó sérülést, sokakat zártak akár 30 napra is ártatlanul börtönbe.
Minderre emlékezni kell, mert azt mutatja, hogy demokráciában is kerülhet veszélybe a jogállam, demokratikusan választott kormány is megtehet ilyet saját népével
– hangsúlyozta, hozzáfűzve: ha Magyarországon a jogállam veszélyeztetéséről kell beszélni, akkor automatikusan a baloldalra, azon belül is különösen a Gyurcsány-féle baloldalra kell gondolni.
A mostani baloldalnak kell választ adnia arra a kérdésre, hogy van-e aktuálpolitika a mostani emlékezésekben, hiszen 15 év során sem tudott megszabadulni azoktól, akik tönkretették az országot és saját polgáraikra lövettek
– mondta Gulyás Gergely.
L. Simon László, az MNM főigazgatója elmondta: kevéssé örömteli a kiállítás témája, hiszen az 1956-os forradalom 50. évfordulóján az akkori hatalom véresen leverte azokat a demonstrációkat, amelyek a “hazug Gyurcsány-rezsim” ellen tiltakoztak, aláásva a demokráciába vetett hitet.
A tárlat célja, hogy egyértelművé tegye: a történelem nem ér véget mesterséges korszakhatároknál. Ezért 2023 végéig a Nemzeti Múzeum állandó kiállítása is meg fog újulni, és 1990 helyett 2010-ig, az akkor bekövetkezett “alkotmányos fordulatig” tekinti át Magyarország történelmét
– közölte. L. Simon László elmondta, hogy a Magyar Nemzet és az Index korabeli fotóiból válogató kiállítás november 12-ig tekinthető meg a múzeum kerítésén, majd az ország több pontján is bemutatják.
Toót-Holló Tamás, a kiállítás fotóanyagát részben biztosító Magyar Nemzet főszerkesztője az emlékezés fontosságát emelte ki, megjegyezve: nem szabad hagyni, hogy 2006 októberének borzalmai a feledés ködébe vesszenek. Ezek a fotók olyanok, mint a röntgenképek: a gyógyításhoz ugyanúgy elengedhetetlenek – emelte ki.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS