A brit külügyminisztérium csütörtökön megerősítette a 22 éves Samuel Newey halálát a kelet-ukrajnai harcokban, ahol az ukrán hadsereg oldalán harcolt – írja a Telegraph.
Samuel Newey haláláról először testvére, Daniel számolt be a közösségi oldalakon, megjegyezve: a fiatal azért ment Ukrajnába, hogy visszavágjon az orosz imperializmusnak.
Sam, az életedet adtad olyan emberekért, akiket soha nem ismertél, és bátran, erkölcsösen és becsülettel cselekedtél. Nemcsak a kisöcsém vagy, hanem egy kivételes emberi lény, egy jó katona és az egyik legbátrabb ember, akit valaha is volt szerencsém ismerni
– tette hozzá Daniel. A Telegraph szerint Newey-nak nem volt korábbi katonai tapasztalata; a Dark Angels egységben szolgált, amelyet az ejtőernyős ezred egykori brit tagja, Daniel Burke hozott létre. Ez az egység az orosz invázió első napjaitól kezdve heves harcokban vett részt a frontvonalon. Samuel Newey és apja 2020-ban brit önkéntesként harcolt az Iszlám Állam ellen Szíriában.
Forrás: Index; Fotó: Twitter
Sanyáta
2023-09-09 at 22:05
Aki ott harcol az nem normális!!!!
lászló54
2023-09-02 at 10:58
Van egy mondás, aki hülye haljon meg!!
khm
2023-09-02 at 09:15
lhotx!
Láttam már olyan fiatalokat,akik 15-18 életévük körül bármikor és bármiért,de állandóan verekedtek. Felnőttként sem változtak.
Itt most a természetes kiválasztódás nyakát törte egy agresszív életnek. Ha otthon marad,ahol a falut,már “megnevelte”,élhetett volna még.
Karácsony.sk
2023-09-02 at 07:30
Egy kócos zsoldossal kevesebb!
Fogy, nagyon szépen fogy a zsold!
Szlovákiából….
ezazöld
2023-09-02 at 01:23
szerencsétlen hülye britek-az amerikai russzofób hisztériakeltés áldozatai-nem az orosz imperializmus ellen harcolt ő hanem a samuelek világuralmáért(de nem csak ez az egy ütődött hanem az egész háborús pszichózisba agymosott Európa is)Az orosz honvédők csak a világuralom bűnébe eséstől óvják az amerikaikat és az általuk odacsődített hullazsáktöltelékeket.
Ébresztő
2023-09-02 at 00:49
khm
Akkor ő egy önkéntes kamikaze volt….
Tiszta őrület ez az információs halmaz, a félrevezetések, kibogozhatatlan bonyodalmak, legjobb semmit se olvasni.
W
2023-09-01 at 19:27
Egy hülyével kevesebb!
fanni
2023-09-01 at 18:39
Szegény, szerencsétlen! Remélem csak a zsoldért kockáztatta az életét. Ennyire hülye nem lehet senki, hogy elhiggye, hogy ebben a háborúban az orosz imperializmus ellen harcol, az egyetemes demokratikus értékekért.
Tivadar
2023-09-01 at 18:16
lhotx2023-09-01 at 14:56
Egyszerűn már megunta a csodálatos repedtsarkú, csőm..llű angol nőket, a remek időjárást és a káprázatos angol ételeket. Valami többre vágyott. Megkapta.
lhotx
2023-09-01 at 14:56
khm 2023-09-01 13:01-kor
Nem vonom kétségbe a leírtakat csak az adatok elég faramuciológiás képet rajzolnak: ha 22 évesen hunyt el, akkor 2020-ban, amikor lezárult az ellenük folyó eljárás, a fiatalember talán(!) még a 19-et sem töltötte be. Mekkora vérszomj és ferdülés kell valakibe, hogy az ebben a korban (mondjuk így!) jó ismert nemi éhséget, elsöpörje a gyilkolni vágyás? Nekem nem áll össze a kép. Az én hibám.
andras
2023-09-01 at 13:12
Zsoldos volt,megérte?
khm
2023-09-01 at 13:01
A telegraph hazudik!!!!
“Korábban Samuel Newey-t és apját, Pault terrorizmus támogatásával vádolták meg Nagy-Britanniában. A vád szerint 2019-ben segítettek Danielnek Szíriába utazni, hogy ott csatlakozzon az Iszlám Állam ellen harcoló kurd YPG milíciához. Samuel és apja is tagadta, hogy terrorcselekmények előkészítésében segédkeztek volna. A vitatott per végül 2020 júliusában lezárult, miután ejtették a vádakat.”
Szóval volt már “korábbi katonai tapasztalata”. Ezenkívül nem hihette,hogy majd ő aztán nem hal meg sohasem harc közben.
Királytigris
2023-09-01 at 11:52
Nagy az Isten állatkertje….
Önként elmenni megdögleni….. nem sok esze lehetett.
Az orosz front nem Irak, és nem Afganisztán, ahol a fejletebb hadtechnikával büntetlenül lehetett gyilkolászni.
Ungarn über alles !
2023-09-01 at 11:04
R.I.P. önként vállalta – csak azt nemtudta miért
na4
2023-09-01 at 10:58
What an idiot!
Naprózsa
2023-09-01 at 10:41
Biztosan unalmas volt otthon a fotelben számítógépes harcosként gyilkolászni…
Bár ahogy olvassuk: volt kitől örökölnie az elmebajt…
Black Arrow
2023-09-01 at 10:28
Csak azt nem értem,hogy ha ennyire szolidárisak,Ukrajnával,az angolok,akkor a nemzeti kisebbségek sorsa miért hagyja őket hidegen??? Pl. Hány székely zászló van kitűzve Angliában?
Cuki
2023-09-01 at 10:14
Angliában több ukrán zászló van felhúzva, mint Ukrajnában
nem is beszélve, hogy minden újság címlapján is ott díszeleg…de még a helyi kis rikkancsoknak is
Manó
2023-09-01 at 09:51
aladin!
A családja nem ukrajnát fogja gyűlölni, ugye tudod?
Stirlitz
2023-09-01 at 09:49
Sajnálom,mint ember. De nagyon látszik,hogy ő és még sok önkéntes,nem tanulta meg a történelem tantárgyat! Halvány fogalma/fogalmuk/,sincs a valóságról! Mi az,hogy orosz imperializmus??? Talán a nyugati!!! Úgy hogy “drága” önkéntesek,nektek a saját hazátokban kell küzdeni a titeket tönkretevő,megalázó és hülyének néző vezetőitekkel szemben!!! Első lecke! Jelen világunkban,a kommunizmust Amerikában,és Európa nyugati felében építik! Németországban,már Lenin szobrot is állítottak! A mai Oroszország,pedig a cári hagyományokra épül,és nemzetállam! A határát,határvidékét,pedig úgy hívják,Ukraine=Ukrajna! Tehát Oroszország része!
Budai11
2023-09-01 at 09:49
“A Telegraph szerint Newey-nak nem volt korábbi katonai tapasztalata;”
“Samuel Newey és apja 2020-ban brit önkéntesként harcolt az Iszlám Állam ellen Szíriában.”
Most akkor volt vagy nem volt katonai tapasztalata? Vagy csak ételt osztott a katonáknak Szíriában?
Ébresztő
2023-09-01 at 09:41
Ebből is látszik hogy megy ám az agymosás ezerrel Angliában meg az egész nyugati világban.
Már a 2. Világháború idején is bebizonyosodott, de előtte is a “ dicsőséges, nem is francia hanem korzikai hős” hadjárata alatt is, hogy az orosz medvét nem tudja senki leteperni.
Most még egy pofon kell a Nyugatnak, mert nem veszi magát eszre… úgy látszik.
A 2. Világháborút se azamik nyerték meg, csak ezzel ámítják magukat.
Cuki
2023-09-01 at 09:28
rettentően sok a hadirokkant Angliában
különböző karitatív csoportok foglalkoznak velük, ha foglalkoznak
de sok a poszt traumában szenvedő, akik csak bolyongnak drogtanyáról drogtanyára és csöveznek…miközben azt állam nem győzi kiutalni a lakásokat a migriknek…gusztustalan
Vízöntő
2023-09-01 at 09:19
Szerencsétlen!
Londonban kellett volna tüntetnie a háború ellen, aminek a folytatásáért a kócos Borisuk az ukránoknak a mindennél is többet beígérte – az amcsikkal együtt – Zelenszkijnek, azzal megakadályozva a békét tavaly márciusban!
aladin
2023-09-01 at 09:10
Ez egy jó intöjel a többi önkéntes bevonuloknak ukrajnába. Hát a családja nem fogja áldani ukrajnát.
TheTimbergaski
2023-09-01 at 09:00
..mondanam, hogy “Dögöljön meg!”
Tivadar
2023-09-01 at 08:45
Volt ennek a szerencsétlennek valami halvány fogalma az „orosz imperializmus”-ról????
Ezért tényleg érdemes volt katonásdit játszani és meghalni. Lennének olyan ügyek, amelyekért még így 57 éves fejjel is simán fegyvert fognék és az életemet adnám, ne de ezért az ukrán bandáért… Ráadásul az ő haverjaik miatt van ez egész cirkusz, ezek ott a szigeten tényleg ennyire ostobák? Nem hiába mondta Hofi, „de jó, hogy szigetország” :DDD
Realextate
2023-09-01 at 08:30
Csak igazolta fajtársa, Darwin tanait.
A hülye haljon meg – és lőn!
Nahát
2023-09-01 at 08:06
Szerencsétlen, épp hogy csak kijött az iskolából. Az a hibás, aki a háborúba küldte. Rengeteg illegális bevándorlójuk van, azokból egy sem fog elmenni harcolni az életét kockáztatva. Csak a hülye fehér ember.
Aki hülye haljon meg
2023-09-01 at 08:06
Minél gyorsabban teszik ezt annál hamarabb véget ér a háború
Sarolta
2023-09-01 at 07:50
Isten megáldta vagy
megbüntette???
Gokhlayeh
2023-09-01 at 07:47
Fog még több is.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-09-01 at 07:44
Csak szép sorban minden Náci zsoldost kinyírni! Orosz feladat! 😎