Pesti Srácok

Meghalt három beteg, harmincöttel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt három beteg, harmincöttel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt három krónikus beteg és harmincöttel, 4731-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte hétfőn a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portálon azt írták: a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma 605-re nőtt, 3525-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 601. Az aktív fertőzöttek 31 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 44 százaléka budapesti. Kórházban 61 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen.

Az oldal adatai szerint 7574-en vannak hatósági házi karanténban, a mintavételek száma elérte a 362 660-at. Kiemelték: a járvány továbbra is jelen van, és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van. A szakemberek emlékeztettek arra, hogy a további szigorítások elkerülésére vezették be a beutazási korlátozásokat. A sárga és piros besorolású országokból hazatérőknek, valamint mindazoknak, akiknek a járványügyi kontaktkutatás következtében elrendelik, hatósági házi karanténban kell maradniuk. Az operatív törzs a karantén betartásának fokozott ellenőrzésére kérte a rendőrséget. Ha valaki az országba visszatérve mentesülni szeretne a karantén alól, ezt negatív PCR-teszt esetén teheti meg, amelyet a saját költségén kell elvégeztetnie.

Az általános szabályok változatlanok: továbbra is viselni kell a maszkot az üzletekben, a tömegközlekedésben, és továbbra sem tartható 500-nál több résztvevővel zenés, táncos rendezvény. Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (2099) és Pest megyében (706) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (382), Komárom-Esztergom (315), Zala (265), Csongrád-Csanád megye (152), Borsod-Abaúj-Zemplén (145), Veszprém (114) és Győr-Moson-Sopron megye (104), a sor végén Békés és Tolna megye áll (18-18).

Forrás: MTI/koronavirus.gov.hu; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?