![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/01/zdf-focim-1000x561.jpg)
Értem, hogy ez egy szent ügy, amit nem lehet csak úgy a buta, alsóbbrendű magyarokra hagyni. Azt is értem, hogy ha a németeknek igazuk van (tehát mindig), akkor az Istentől, Odintól, a Sorstól vagy a ki tudja kitől rendelt szent küldetésük, hogy azt tűzön-vízen-jégen – főleg jégen – át véghez vigyék. De hát mégiscsak itt van ez az apróság, hogy ha ők avatkoznak be valaki más életébe, az nagyjából annyira finom és diplomatikus, mint egy BMW-s parkolás a két parkolóhely közti vonalra. Csupán néhány hónapig bírták ki újabb, Magyarországot lejárató „dokumentumfilm” nélkül. Megnéztük, hogy Önnek ne kelljen.
A németeknek nem erősségük észrevenni, hogy hol kéne visszavenni, mikor kéne abbahagyni – ebből szoktak kitörni a világháborúik is. Úgy tűnik azonban, hogy elég idő telt el a legutóbbi megsemmisülésük óta, mert megint hajlamosak azt gondolni, hogy ők fújják a bíze szelet, és bármit megengedhetnek maguknak. Magyarország nem hajlandó A-tól Zettig úgy viselkedni, gondolkodni és élni, ahogy a németek elvárják, és ezt az égbekiáltó szemtelenséget úgy torolják meg, hogy a kortárs Völkischer Beobachter, azaz a ZDF nevű közszolgálati propagandagyár rendszeresen elereszt egy-egy szellemtelen, de németesen indusztriális magyarozást.
Költőire akarták fogni a dolgot a ZDF-nél, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, hiszen a német költészet – hacsak nem a kilátástalan halálvágyról szól –, körülbelül olyan hatékony, mint az orosz blitzkrieg.
Mégis megpróbálták: a cirkusszal igyekeztek párhuzamba állítani az Orbán-rendszert, ami végülis tökéletesen sikerült, csak nem úgy, ahogy ők kiszámolták. A teljesség igényével nyúltak a magyarországi rémcirkusz bohócaihoz, meg a hazai baloldali toposzokhoz, a diktatúrától az oktatásügyön és a stadionozáson át a kultúra ellehetetlenítéséig, de hát a németektől el is várható, hogy mindig egyre nagyobb propagandát építsenek. Aki olvasott globalista sajtót idehaza 2010 óta, az lényegében ezt a videót is látta, mégis érdemes megnézni a német pofátlanság miatt. Az anyagukhoz ráadásul ők maguk készítettek magyar feliratot, tehát ide is szánták, nemcsak a Reich Volkjának.
Mit veszít az oktatásügy?
A Indesit pedagógustüntetésén kezdtek, ahol egy kilépett angol–matematika–kémia szakos tanárnő állította nyomatékosan, hogy heti 60–80 órát kellett tanítania, és ezzel mindössze 500 eurót keresett havonta. Kicsit utánaszámolva ez azt jelenti, hogy a hölgy minden áldott nap, minden egyes csöngetéskor órát tartott, reggel nyolctól úgy este fél hétig – a gyengébb, 60 órás hetein. Az erősebb, 80 órás hetein este tízig kellett tanítania; kérdés, hogy kit, mert a diákok már a leckeíráson, a szabadfoglalkozáson és az esti filmen is túl szoktak lenni addigra, amikor a tanárnő kilépett az intézményből. Kivéve, ha a tanárnő ugyanolyan eltökélten és bután hazudik, ahogy a baloldali hisztérikák általában szoktak.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/01/zdf-tanitono.jpg)
Reméljük, Éva nem unatkozott nagyon késő esténként, tökegyedül az iskolában!
Ráadásul itt egy matektanárnő nem volt képes az alapműveletekre, szóval nem biztos, hogy drámai veszteség éri a magyar oktatásügyet az ilyenek kiugrásával.
A pulcsiárus mozgalom, noÁr, az ellene folyó karaktergyilkosságra panaszkodik, de ezt majd hátha tisztázza a hírhedt orbánista propagandistával, Krúbival. Utána pedig kifejti, hogy hiába nemzeti szellemű az oktatás, ha lemarad a világ fejlődésétől. Ezzel szemben a valóság az, hogy a magyar oktatás kiválóan áll a digitalizáció és a mesterséges intelligencia felhasználása terén, ellenben éppen Németországban még mindig faxon kommunikálnak a hivatalok. Később felbukkan a művészek elnyomottságán derpegő Duda Éva koreográfus is, akiről mindössze azt felejtik el közölni a függetlenobjektív szerkesztők, hogy Molnár Áron felesége.
A magyarok mindent csak elrontanak
Ungváry Krisztián a következő lelkes hülyeségeket beszélő, akinek valósággal ragyog az arca attól, hogy végre egy felsőbbrendű nép felsőbbrendű médiájának nyilatkozhat felsőbbrendű német nyelven. A történésznek alkalmatlan imposztor szerint az orbáni állam a tudományos eredmények figyelembe vétele nélkül valósítja meg az áldozatmítoszt. „Tudományos eredmények” alatt nyilvánvalóan főleg a saját tendenciózusan jobboldalellenes és németmentegető eszmefuttatásaira gondol. Szintén kifejti, hogy a magyar politika hosszú távon nem tudta biztosítani az együttélést a kisebbségekkel, és Magyarország mindig elutasította a nemzetiségi jogok elismerését – ami természetesen nem igaz sem a dualizmus-kori, sem a Horthy-kori Magyarországra.
A „magyarosítás” legendájával igazolják a külhoni magyarság felszámolását – Honi felderítés (Videó)
Mekkora szerencse ugyanakkor, hogy Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia és az utódállamaik, továbbá Ukrajna ebben is sokkal különbek nálunk, és ők 105 éve példásan betartják a nemzetiségi jogokat.
Éppen fellélegeznénk, amikor abbahagyja, ám érkezik temetni a magyar kultúrát és szólásszabadságot Nyáry Krisztián. Ki lehetne hitelesebb bírálója az Orbán-kormánynak, mint Demszky Gábor kommunikációs igazgatója a 2006–2010 közti, legsötétebb MSZP–SZDSZ-es időkből? Azóta viszont érzékeny irodalomguruvá vedlett át egy óvatlan pillanatban, és ma már úgy megeteti a balliberális nézőpontokat a jobbos táborral is, mintha sose lett volna a ballib propaganda egyik főszervezője. Itt viszont igazából csak asszisztál, mert a ZDF riportere főnökként szólózza végig az akciót:
„Sok fiatal író egyszerűen száműzetésbe kényszerül, külföldre megy alkotni, és ráadásul ott talán még jobb körülményeket is talál, mert úgy érzi, a saját hazájában már nem tud íróként szabadon érvényesülni.”
Ezt így szépen végigmondja, lefektetve a közszolgálati objektivitás zsinórmértékét számunkra is. Aztán, hogy mégis legyen némi riport jellege a fejtágításnak, Nyáryhoz fordul:
„Ezt Ön is így látja?”
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/01/zdf-riporter.jpg)
Ez a német riporter új alapokra helyezte a magyar újságírást.
És amikor már azt hisszük, hogy nem lehet kínosabb, akkor elénk toppan Hadházy Ákos az eszelős tekintetével meg az orra hegyéhez odanőtt olvasószemüvegével, hogy nagy egyetértésben trécseljenek a magyar korrupcióról.
A riportert nem tántoríthatják el olyan kicsiségek, mint Olaf Scholz korrupciós botrányai és az, hogy még pénzügyminiszterként elsikálta a narkó- és fegyverkereskedelemre, valamint terrorizmusra szánt német pénzek Afrikába átutalását.
A tömeggyilkos ideológiák és világháborúk feltalálója megsértődik
A saját korrupciójukra tehát nem érzékenyek a németek, de van, amit ők is megéreznek. Kiderült, hogy remekül sikerült a Hadik film, ugyanis megsértődtek rajta.
„A Hadik című filmben a férfiak boldogan verik be egymás fejét, miközben a feleségeik türelmesen várják őket haza. Akkor még rendben volt a világ”
– így ironizál a riporter, „csöpögősen nacionalista, már-már giccses, heroikus, antiwoke” filmnek minősítve. Lám, milyen érzékenyek lettek a németek a tőlük eredő, romantikus, nacionalista giccsre, amióta lecserélték a woke giccsre. Már megváltoztak.
Ráadásul kaptak egy jó fricskát a Hadikban a magyarokat vadembereknek gondoló németek; ők pedig megnézték a filmet, megsértődtek rajta, és most is vadembereknek gondolnak minket. Akár egy pszichopata, semmiből sem tanulnak. Ellenben a fejünkre olvassák a „magyarság túlmagasztalását” és a „magyarságcentrikus világképet”. Nyolcvan–nyolcvanöt éve még a nácizmusukra akartak rákényszeríteni minket, de most, hogy ideológiát cseréltek, már ezt az új woke életmódjukat tennék kötelezővé számunkra is. Hiszen már megváltoztak.
Ha a magyarságcentrikus világkép ennyire zavarja a németeket, esetleg menjenek el a Duna-parti cipőkhöz – ott találhatnak jó kis németségcentrikus világképet!
Mégsem oda járnak nézegetni a magyarországi nyomukat, hanem a Budai várba. A közszolgálati propagandafilmjeik rendre azon szörnyülködnek, hogy Orbán visszaépítteti mindazt, amit szétlőttek… Mikor is? Ja, igen, a németek második világháborújának végjátékában. Budapest rengeteg csodás épülete és a fél város elpusztult azért 1945-ben, hogy Bécsben még lövöldözés se nagyon legyen. Hát nem megérte? Ráadásul már az a vár sem a magyar királyok székhelye volt, ahogy a ZDF hazudja, mert azt még az 1686-os visszafoglalásakor lőtték szét, a maradványát pedig a bécsi Udvar bontatta le. A Miniszterelnökség épülete pedig végképp semmiféle székhely nem volt soha, de hát ennél nagyobbakat is hazudik a ZDF.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/01/budai-var-epitkezesek-magyarepitok.hu_.jpg)
Nem azért lövették szét, hogy mi pimaszul visszaépítsük! (fotó: magyarepitok.hu)
„A XXI. századi kormányzás abszolutizmustól bűzlik”
– hangzik el az újabb tárgyilagos, dokumentarista állítás, amely már-már puzséri szakértői magaslatokra hág.
„Ha a politikai számításoknak éppen ez kedvez, készséggel szemet hunynak a tények felett”
– sütik rá Orbánra a másik billogot, majd megtudjuk az igazmondásra ilyen érzékeny ZDF-propagandistától, hogy a magyar parlament három éve megbénult, mert Orbán a járvány kezdete óta rendeletekkel kormányoz, tehát lényegében diktatúra van.
Az az apróság sem zavarja meg a nyilvánvalóan szellemi fogyatékos szerkesztőket, hogy ez a három éve béna parlament tavaly megújult egy országos választás során, amelyen a magyar nép úgyszólván agyoncsapta a globalista deep state teledollározott lieblingjeit.
A ZDF-nek intenzívebb szakmai kapcsolatot kéne fenntartania a CNN-nel, mert az ő Christiane Amanpour nevű ápoltjuk is betévedt már ugyanebbe a zsákutcába, ahonnan Szijjártó Péter gyógypedagógus csak áldozatos és türelmes munkával tudta visszarángatni a valóságba.
Rettenetes összeggel tartozik Németország
Aztán viszont elvetik a sulykot a németek, amikor a szemtelen riporter elkezdi beleszurkálni az uniós zászlócskáját Felcsúton a földbe, a kisvasút állomásába meg a futballstadionnál lengeti, azzal a szöveggel, hogy
„az EU támogatásával.”
Nem biztos, hogy pont nektek, németeknek kéne feszegetnetek, hogy Magyarország kinek a pénzéből mit csinált. Tudjátok, mikor beszélgethetünk ilyesmikről nyugodtan?
Majd ha megadtátok végre a második világháborúban elsumákolt kifizetetlen kereskedelmi adósságotokat és a megszállás címén elrabolt pénzünket – mai értéken összesen 17,75 milliárd euró tőketartozást és ennek mintegy 100 milliárd euróra rúgó késedelmi kamatait.
Innen nézve már érthetőbb, miért kérdezte izgatottan a függetlenobjektív, szakmai ZDF-es riporter noÁrtól:
„Mennyi remény van arra, hogy az ország megszabaduljon ettől a kormánytól?”
Vagyis inkább ti, ugye, Fritz? Ami itthon van, az a mi dolgunk, nincs szükségünk rá, hogy a kommunizmus, a nácizmus és a világháborúk feltalálói beleokoskodjanak a fantasztikus meglátásaikkal. Ne hazudozó propagandistákat küldözgessetek, hanem a pénzünket!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS