Mégis mi a fészkes fene történt tegnap Oroszországban?

Június 24-én lezajlott a világtörténelem eddigi talán legfurcsább puccskísérlete Oroszországban. A nyugati médiában a lázadó Wagner-csoport pár órára szabadságharcos lett terroristából, hogy aztán Lukasenka telefonja után ismét gonosz orosz vérivó bűnözők legyenek. A vágyvezérelt tudósítások bejelentették, hogy Putyin hatalma megbukott, és a zsoldosok megszállják Moszkvát. Aztán eljött az este és visszaállt a status quo. Na de mégis, mi a fészkes fene történt, milyen következményei lehetnek a szombati eseményeknek a háború folytatására nézve?

Aki követi a háború állását (és mióta elfelejtettük a covidot, ugyan ki ne követné), az a tegnapi napot tűkön ülve töltötte. Portálunk is folyamatosan frissülő cikkben tudósított az oroszországi eseményekről, és be kell valljuk, a hírek között lavírozni számunkra legalább olyan nehéz volt, mintha egy kelet-ukrajnai aknamezőn járnánk, általánosságban ugyanis két álláspont jelent meg szinte minden hírcsatornán.

Az első szerint Putyin hatalma most tényleg megingott, és a Wagner ötezer harcosa (hiszen úgy húszezren a fronton maradtak, tízezren pedig Rosztovban rosztovol… izé… rostokoltak) pedig most átveszi a hatalmat, letépi az orosz elnök megmaradt rákos fél heréjét is, és az Azov légióval összefogva darabolja fel a gonosz orosz birodalmat. Akik ezt a narratívát követték lelkesen osztották meg a videókat, amin állítólag a zsoldosok és az orosz katonák lőtték egymást (persze a videókon egyik fél sem látszott, csak hallottuk a lövéseket), és a képeket, amiken unottan dohányzó, sorban álló katonákkal akarták igazolni a hadsereg tömeges megadását. Azt már fölösleges is taglalni, hogy a robbanásokról, roncsokról és egyebekről készült felvételek egy másfél éve tartó háború során bárhol és bármikor készülhettek – ne vegyük el a reménykedés lehetőségét.

A másik nézőpont szerint az egész Putyin zseniális terve volt, aki már nem is négy, hanem öt dimenziós sakkot játszik, és ezzel a húzással ugrasztotta ki a lehetséges árulókat, hogy még inkább megszilárdítsa a hatalmát. Ami azt illeti, akár szeretjük az orosz elnököt, akár nem, el kell ismerni vezetői képességeit, de azért egy ilyen húzás továbbra is meglehetősen kétesnek tűnik, hiszen az események nem feltétlen az ő pozícióit erősítették.

Amint azt a PestiSrácok lapszerkesztője, Ambrózy Áron (akivel a tegnap délutánt szoros együttműködésben szenvedtük végig) mai vezércikkében kifejtette, az egyetlen dolog, amiben a valódi szakértők – akiket nem a vágyvezérelt hozzáállás terelt egyik vagy másik oldalra – egyetértettek, hogy a Wagner puccsa esélytelen. Így utólag már annyira nem meglepő, hogy Lukasenka kedves figyelmeztetése után Prigozsin fogta magát, megfordult és elindult Minszkbe (hogy miért pont oda, azt hamarosan megpróbáljuk megfejteni). Tegnap azonban a hírzivataros és kaotikus percekben ez volt az, ami mindenkit tarkón vágott, aki követte az eseményeket. Ennyi? Kérdeztük, ez mégis mi a fészkes fene volt? Mire volt ez jó?

Úgy tűnhetett ugyanis, hogy az egész puccskísérlet nem volt több, mint egy hisztis magánakció a Wagner vezetőjének részéről, amit a csoportot pártolók ugyan megpróbálhattak azzal magyarázni, hogy az orosz hadsereg lőni kezdte az állásaikat, de aki azokat a bizonyítékul szolgáló videókat komolyan vette, az kérem, jelentkezzen nálam, szeretném ugyanis eladni neki a Nyugati pályaudvart.

Nézzük az összeesküvés-elméleteket!

Nos, nekem tegnap az első elméletem az volt, hogy Prigozsin kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot Victoria Nulandtól, és úgy gondolta, “majdanozik” egyet Moszkvában. Ezt igazolta volna, hogy a Wagnernek pénzre, lőszerre, fegyverekre van szüksége, amit egy puccs során a Kreml nyilván nem biztosított volna számukra. Alátámasztotta ezt továbbá Putyin beszéde is, aki úgy fogalmazott: a lázadást olyanok robbantották ki, akiket megvezettek, átvertek, hitegettek (bár név szerint senkit nem említett), és a zsoldosoknak amnesztiát ígért, ha a felelősöket a kezére adják.

Még mindig úgy gondolom, hogy ez egy valószínű forgatókönyv. A probléma, hogy egy olyan országban, ahol sokkal kevesebb miatt is estek ki üzletemberek az ablakon, Prigozsin egy ilyen húzást követően szabadon elmehetett Minszkbe. Amennyiben egy lázadás szervezője ilyen könnyen megússza, úgy az orosz elnök erőskezűségét máris megkérdőjelezhetjük. Mégis, hogyan vállalhatna fel a legendásan acélos Putyin egy ilyen szintű arcvesztést? Ha pedig Prigozsin egy minszki ablakon esik ki, az sem enyhít sokat a következményeken, hiszen utólag már nem mondhatnák el, hogy mégis elérte a büntetése.

5D sakk

Miután a háború kitörése előtt két nappal tavaly megjelent egy írásom, amiben szinte teljesen kizártam, hogy kirobbanna a háború (ha az ember hibázik, azt ismerje be, ezt teszem én is), egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy ha legközelebb elemzésbe fogok, akkor fogjam az elsődleges meglátásaimat, csomagoljam be őket, dobjam a kukába, mert biztos, hogy azok szöges ellentéte fog bejönni. Nos, leginkább ez ingatott meg abban, hogy a fenti elmélet mellett kitartsak. Azt tegnap még teljesen kizártam, hogy az orosz kormány érdekében történtek volna a események, azonban a körülmények tükrében már ezt is megkérdőjelezném. Lássuk ugyanis, mi történt.

Elsősorban Putyin hatalma nem ingott meg. Prigozsinnal szemben az összes fontosabb orosz katonai és politikai tisztviselő kiállt mellette. Sőt, a régóta elszigetelődöttként emlegetett orosz elnök még külföldről is kapott támogató nyilatkozatokat. Egyiptom például akár önkénteseket is küldött volna Moszkvába, hogy támogassa a rezsimet. De a legfontosabb, hogy Erdoğan, aki a NATO egyik tagállamának elnökeként kvázi az orosz rendszer ellensége, felhívta Putyint és teljeskörű támogatásáról biztosította. Efölött sokan elsiklottak, de ha belegondolunk az implikációkba, hogy is mondjam, egyből másként fest az a nyugati egység az orosz medvével szemben.

Nem elhanyagolható tény az sem, hogy Prigozsin még mindig él. Az orosz elnök azonnal fegyveres lázadásnak minősítette a puccskísérletet, sőt, a bolsevik forradalomhoz hasonlította – ennek ellenére a lázadás kirobbantója gyakorlatilag érintetlen maradt. Sőt, elutazhatott Minszkbe, és a jelek szerint nem kerül felelősségre vonás alá, hiszen az FSZB – most figyeljenek! – röviddel azután, hogy a Wagner megfordult Moszkva alól, megszüntette az ellene indított nyomozást. Érthetetlen. Ha Putyin tényleg fenyegetve volt, ha Prigozsin tényleg hatalomra tört, akkor az orosz elnök egyszerűen nem engedhet meg magának egy ekkora arcvesztést. Persze, az is lehet, hogy mire a cikkem végére érek, a Wagner-vezért utoléri a gravitáció vagy túl sok polóniumot tesz a teájába, de a jelek nem efelé mutatnak.

Itt azonban meg kell cáfolnunk a “vakondvadászat” (vagyis a lázadók kiugratásának terve) kapcsán felmerült ötleteléseket, hiszen Peszkov azt is bejelentette, hogy a Prigozsinnal megkötött alkuban nem szerepelt a hadvezetés leváltása, Putyin bizalma pedig nem változott Sojgu és Geraszimov iránt.

Van azonban még egy apróság, ami esetleg igazolhatja az “5d sakk” elméletét, mégpedig a csendes átcsoportosítás. Az orosz hadmozgásokat ugyanis a háború eleje óta az egész világ figyeli. Az amerikai hírszerzés szinte hamarabb tud arról, hogy hová csoportosítják erőiket, mint Moszkva. Amikor viszont a teljes világ vágyvezérelt szemmel követte, hogy most aztán biztos jól bukik a Putyin, hiszen négy konvoj, egyenként akár öt (!) harcjárművel Moszkva felé tart, addig senkinek nem tűnt fel, hogy a Wagner és a Kadirov vezette Ahmat, vagyis a harcokból a legkeményebb részt kivevő két alakulat egyszerre került Rosztovba, karnyújtásnyira Harkovtól. Vagy akár Kijevtől, hiszen a fene tudja, hogy Prigozsin miért éppen Fehéroroszországban talált új hazára, nem pedig Maliban, ahol szintén komoly érdekeltségei vannak. Igaz, Minszk közelebb van az ukrán fővároshoz, mint Bamako, ha esetleg kedve támadna átugrani… Legalábbis szerintem.

Források: A fehérorosz elnöki hivatal sajtóközleménye, Dmitrij Peszkov sajtóközleménye, józan paraszti ész; Fotó: Napunk