victoria nuland
Budapesten nem lett Majdan: lemondott Victoria Nuland, "Ukrajna HR-igazgatója"
Lemondott tisztségéről Victoria Nuland, hogy miért éppen most, az rejtély. Hiszen a hölgy szakterülete éppen a kelet-európai országok, de legfőképpen Ukrajna irányítása bocsánat támogatása, amely ugye jelenleg kiemelt szerepet kellene, hogy játsszon. Nuland személyéhez kötik a rossz nyelvek egyébként a színes forradalmak módszertanát is, így akár az is előfordulhat, hogy az amerikai beavatkozási politika jelentősen megváltozik távozásával.Mégis mi a fészkes fene történt tegnap Oroszországban?
Június 24-én lezajlott a világtörténelem eddigi talán legfurcsább puccskísérlete Oroszországban. A nyugati médiában a lázadó Wagner-csoport pár órára szabadságharcos lett terroristából, hogy aztán Lukasenka telefonja után ismét gonosz orosz vérivó bűnözők legyenek. A vágyvezérelt tudósítások bejelentették, hogy Putyin hatalma megbukott, és a zsoldosok megszállják Moszkvát. Aztán eljött az este és visszaállt a status quo. Na de mégis, mi a fészkes fene történt, milyen következményei lehetnek a szombati eseményeknek a háború folytatására nézve?Az amerikai–török védelmi és politikai együttműködés erősítéséről állapodott meg a két ország
A svéd NATO-tagságról és az amerikai–török védelmi együttműködésről is tárgyalt a két ország kormányának magas szintű delegációja Washingtonban – közölte az amerikai külügyminisztérium szombaton.Nuland: Washington csak a Zelenszkij-formula alapján kész tárgyalni Moszkvával
Az Egyesült Államok csak a Zelenszkij-formula alapján kész tárgyalni az ukrajnai rendezésről Oroszországgal és nincs köze az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásához - jelentette ki Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár a TASZSZ orosz hírügynökségnek adott, az ukrajnai háború kitörésének első évfordulóján, pénteken megjelent interjújában.Victoria Nuland örül annak, hogy az Északi Áramlat megsemmisült (Videó)
Az Északi Áramlatot márpedig az oroszok robbantották fel. Akkor is, ha Joe Biden kijelentette, hogy "megvannak a módszereik" a vezeték semlegesítésére. Akkor is, ha Liz Truss röviddel a robbanás után küld egy SMS-t, amiben azt írja: "elintéztük". Akkor is, ha a lengyelek megköszönik az amerikaiaknak a vezeték felrobbantását. És igen, akkor is, ha Victoria Nuland kijelenti, hogy kifejezetten örül az eseményeknek. Aki mást mond, az gonosz orosz propagandista.Zelenszkij arra kéri az ukránokat, hogy legyenek türelmesek és erősek
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap éjszakai videoüzenetében arra kérte az ukránokat, hogy legyenek türelmesek és erősek a tél megpróbáltatásaival szemben, miközben az ukrán hatóságokat igyekeznek helyreállítani az orosz légicsapások miatt akadozó közszolgáltatásokat.Politikai Hobbista – Márki-Zay Péter azt szeretné, ha a hatalom szeretete legyőzné a szeretet hatalmát április 3-án
Oké, megszoktuk, hogy az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, ha éppen nem messiásként akarja megváltani az emberiséget, akkor ökörségeket beszél, illetve olvas fel a kék színű osztályfőnöki mappájából, amibe a neki tetsző facebookos kommenteket gyujtötte össze. De az ellenzéki békétlenségi meneten elmondott szavai többről árulkodnak, mint elmezavarról. Ezt pedig maga Hajnal Miklós, a Momentum zöldövezeti üdvöskéje erősítette meg, aki egyetlen politikai üzeneteként "mocskos Fidesz"-t skandáltatott a tömeggel.Az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Ukrajnát az amerikai külügyminiszter
Washington változatlanul, továbbra is támogatja Ukrajnát, az ország szuverenitását és területi épségét – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön, Kijevben, miután megbeszélést folytatott ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával.Íme, a bizonyíték, hogy a Soros-terv nem politikai kampányduma: a The Hill című washingtoni lap leleplezte, hogyan befolyásolták az amerikai külügyet Obama elnöksége alatt
Soros György az amerikai külügyminisztériumon keresztül próbálta érvényesíteni érdekeit az Obama-kormányzat idején - írta csütörtökön a főként washingtoni politikával foglalkozó The Hill című lap. A Citizens United nevű konzervatív szervezet az információs szabadságra vonatkozó törvényre hivatkozva kérte ki a külügyminisztérium dokumentumait.Ajánljuk még