Pesti Srácok

Budapesten nem lett Majdan: lemondott Victoria Nuland, "Ukrajna HR-igazgatója"

Budapesten nem lett Majdan: lemondott Victoria Nuland, "Ukrajna HR-igazgatója"

Lemondott tisztségéről Victoria Nuland, hogy miért éppen most, az rejtély. Hiszen a hölgy szakterülete éppen a kelet-európai országok, de legfőképpen Ukrajna irányítása bocsánat támogatása, amely ugye jelenleg kiemelt szerepet kellene, hogy játsszon. Nuland személyéhez kötik a rossz nyelvek egyébként a színes forradalmak módszertanát is, így akár az is előfordulhat, hogy az amerikai beavatkozási politika jelentősen megváltozik távozásával.

Victoria Nuland, a harmadik legmagasabb rangú amerikai diplomata, aki gyakran célpontja bírálatoknak az Oroszországgal, és annak ukrajnai agressziójával kapcsolatos nézetei miatt, a hónapban elhagyja posztját, és visszavonul – számolt be róla az amerikai külügyminisztérium nyomán elsőként a 444 (kár volna áskálódni, és pörlekedni, hogy vajon hogy jutnak ilyen helyekről, ilyen gyorsan információkhoz, biztosan csak szemfülesek).

Nuland kisasszonnyal egyébként tényleg nagyot veszít az amerikai külpolitika, de még nagyobbat az ukrán. Hiszen ő volt az, aki személyesen összerakta a kijevi vezetést, Arszenyij Jacenyuk kinevezését például telefonon adta parancsba, akarom mondani tanácsolta az ukrán elnöknek. De ez már csak így megy egy független és szuverén állam esetében. De arról sem feledkezhetünk meg, mikor egy kiszivárogtatott hangfelvételen ő mondta 2014 elején a kijevi amerikai nagykövetnek, hogy Brüsszel törekvéseit figyelmen kívül kellene hagynia az USA-nak, amikor Ukrajnáról van szó, és Nuland ezt úgy fogalmazta meg, hogy:

PestiSracok facebook image

A háború kitörését követően pedig ő volt az, aki kijelentette, hogy álhír, hogy amerikai biológiai laboratóriumok lennének Ukrajnában, azonban "el kell kerülni, hogy azok orosz kézre kerüljenek".

Igen, a nemlétező laborok nem juthatnak orosz kézre. Konzisztens...

További érdekesség, hogy valahogy minden eddigi színes forradalom körül felmerült a serény hölgy neve, legyen szó Ukrajnáról, Grúziáról vagy éppen Fehéroroszországról. De azért nem kell jelentéktelennek éreznünk magunkat, szóba került természetesen Magyarország is. EBBEN a cikkben bővebben fejtegettük, hogy hazánk számára is terveben lehet egy amolyan "csicskamajdan". Nem is véletlen, hogy Victoria Nuland előszeretettel emlegette Magyarországot, mint megrendszabályozandó államot (kicsit játszunk el a gondolattal, hogy Budapestre telefonál és Jakab Pétert kéri belügyminiszternek...ne, inkább mégse gondoljunk bele ilyesmibe). 2014 októberében lényegében arról beszélt, hogy Orbán Viktor a "demokrácia rákját testesíti meg".

De ő volt az is, aki 2014 végén rátelefonált Szijjártó Péterre, hogy megtudja, Orbán miért biztatja az amerikai ügyvivő, Andre Goodfriend feljelentésére Vida Ildikót (valamiért nagyon bejön neki ez a telefonálgatás, valahogy így telegrammozhattak annak idején Indiába a viktoriánus britek).

Mondanunk sem kell, hogy Nuland úrhölgy nem a kedvence azon kormányoknak, akik nem szeretnének amerikai gyarmattá válni, így lemondása bizonyos körökben kifejezetten örömöt keltett.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Nuland legutóbbi , 2014-es "eltűnése" után gratulált amerikai hivatali partnerének, hogy „megszabadult attól a nőtől”. Kerry azt mondta, hogy azt válaszolta Lavrovnak, nem szabadult meg tőle, hanem előléptette. A többi pedig történelem.

A kérdés már csak az, hogy ki lép Nuland úrhölgy helyébe?

Forrás: 444; Fotó: MTI/EPA/Tecjana Zenkovics

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.