Pesti Srácok

Politikai Hobbista – Márki-Zay Péter azt szeretné, ha a hatalom szeretete legyőzné a szeretet hatalmát április 3-án

Politikai Hobbista – Márki-Zay Péter azt szeretné, ha a hatalom szeretete legyőzné a szeretet hatalmát április 3-án

Oké, megszoktuk, hogy az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, ha éppen nem messiásként akarja megváltani az emberiséget, akkor ökörségeket beszél, illetve olvas fel a kék színű osztályfőnöki mappájából, amibe a neki tetsző facebookos kommenteket gyujtötte össze. De az ellenzéki békétlenségi meneten elmondott szavai többről árulkodnak, mint elmezavarról. Ezt pedig maga Hajnal Miklós, a Momentum zöldövezeti üdvöskéje erősítette meg, aki egyetlen politikai üzeneteként "mocskos Fidesz"-t skandáltatott a tömeggel.

Az amerikai demokratáknak két típusa van: az egyik ismeri Közép-Kelet-Európát, csak rosszul, a másik pedig tök hülye és néha össze is szarják magukat. Az utóbbi csoport az előbbire hallgat. És ennek köszönhető ma az orosz–ukrán háború, amin VictoriaNuland, az amerikai külügy talán legfontosabb embere évekig dolgozott. És aki így minimum háborús bűnös. Hogy ez mennyire nem költői túlzás, azt a nyilvánosságra került hangfelvételek bizonyítják. Ukrajna annyira volt "független", hogy az USA választotta ki, melyik ellenzéki jelölt legyen a miniszterelnök. A legújabb fényt kapott történet pedig az ukrajnai biolaborok sztorija. Először tagadták, orosz propagandát emlegettek. Később beismerték, hogy tényleg vannak amerikai biolaborok Ukrajnában, de ott csak békés kutatásokat folytatnak, a koronavírus ellenszerét keresik. De felhívták az ukrán partner figyelmét, hogy mindent semmisítsenek meg, mert nem kerülhet orosz kézbe a...

Az "érzékenyítés" szó eléggé le lett járatva. Ugyanazok járatták le, akik a liberális szót is: maguk a mai liberálisok. Az "érzékenyítés" ugyanis egy Patyomkin-szó lett, ami valami egészen mást takar. Egy eufemizmus arra, amikor valamilyen politikai törekvést, egy szűk lobbi vagy érdekcsoport akaratát úgy kényszerítik rá a többségi társadalomra, hogy azt jóemberkedésbe csomagolják. Most viszont nem ilyen, hanem valódi érzékenyítésről volt szó: konkrét emberi sorsról, amikor valamilyen valós problémával, fogyatékossággal élő ember iránt válunk megértővé, elfogadóvá. A Hobbista vendége, Egresi Zsuzsa, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese mesélt a Down-szindrómás kolléganőjükről, akinek a megjelenése teljesen átformálta a színházuk közösségét, olyannyira, hogy egy teljes rendezvénysorozatot inspirált: az immár ötödik éve megrendezett "érzékenyítő fesztivált".

A teljes műsor megnézhető a Pesti TV oldalán.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.