
Június 24-én lezajlott a világtörténelem eddigi talán legfurcsább puccskísérlete Oroszországban. A nyugati médiában a lázadó Wagner-csoport pár órára szabadságharcos lett terroristából, hogy aztán Lukasenka telefonja után ismét gonosz orosz vérivó bűnözők legyenek. A vágyvezérelt tudósítások bejelentették, hogy Putyin hatalma megbukott, és a zsoldosok megszállják Moszkvát. Aztán eljött az este és visszaállt a status quo. Na de mégis, mi a fészkes fene történt, milyen következményei lehetnek a szombati eseményeknek a háború folytatására nézve?
Aki követi a háború állását (és mióta elfelejtettük a covidot, ugyan ki ne követné), az a tegnapi napot tűkön ülve töltötte. Portálunk is folyamatosan frissülő cikkben tudósított az oroszországi eseményekről, és be kell valljuk, a hírek között lavírozni számunkra legalább olyan nehéz volt, mintha egy kelet-ukrajnai aknamezőn járnánk, általánosságban ugyanis két álláspont jelent meg szinte minden hírcsatornán.
Az első szerint Putyin hatalma most tényleg megingott, és a Wagner ötezer harcosa (hiszen úgy húszezren a fronton maradtak, tízezren pedig Rosztovban rosztovol… izé… rostokoltak) pedig most átveszi a hatalmat, letépi az orosz elnök megmaradt rákos fél heréjét is, és az Azov légióval összefogva darabolja fel a gonosz orosz birodalmat. Akik ezt a narratívát követték lelkesen osztották meg a videókat, amin állítólag a zsoldosok és az orosz katonák lőtték egymást (persze a videókon egyik fél sem látszott, csak hallottuk a lövéseket), és a képeket, amiken unottan dohányzó, sorban álló katonákkal akarták igazolni a hadsereg tömeges megadását. Azt már fölösleges is taglalni, hogy a robbanásokról, roncsokról és egyebekről készült felvételek egy másfél éve tartó háború során bárhol és bármikor készülhettek – ne vegyük el a reménykedés lehetőségét.
A másik nézőpont szerint az egész Putyin zseniális terve volt, aki már nem is négy, hanem öt dimenziós sakkot játszik, és ezzel a húzással ugrasztotta ki a lehetséges árulókat, hogy még inkább megszilárdítsa a hatalmát. Ami azt illeti, akár szeretjük az orosz elnököt, akár nem, el kell ismerni vezetői képességeit, de azért egy ilyen húzás továbbra is meglehetősen kétesnek tűnik, hiszen az események nem feltétlen az ő pozícióit erősítették.
Amint azt a PestiSrácok lapszerkesztője, Ambrózy Áron (akivel a tegnap délutánt szoros együttműködésben szenvedtük végig) mai vezércikkében kifejtette, az egyetlen dolog, amiben a valódi szakértők – akiket nem a vágyvezérelt hozzáállás terelt egyik vagy másik oldalra – egyetértettek, hogy a Wagner puccsa esélytelen. Így utólag már annyira nem meglepő, hogy Lukasenka kedves figyelmeztetése után Prigozsin fogta magát, megfordult és elindult Minszkbe (hogy miért pont oda, azt hamarosan megpróbáljuk megfejteni). Tegnap azonban a hírzivataros és kaotikus percekben ez volt az, ami mindenkit tarkón vágott, aki követte az eseményeket. Ennyi? Kérdeztük, ez mégis mi a fészkes fene volt? Mire volt ez jó?
Úgy tűnhetett ugyanis, hogy az egész puccskísérlet nem volt több, mint egy hisztis magánakció a Wagner vezetőjének részéről, amit a csoportot pártolók ugyan megpróbálhattak azzal magyarázni, hogy az orosz hadsereg lőni kezdte az állásaikat, de aki azokat a bizonyítékul szolgáló videókat komolyan vette, az kérem, jelentkezzen nálam, szeretném ugyanis eladni neki a Nyugati pályaudvart.
Nézzük az összeesküvés-elméleteket!
Nos, nekem tegnap az első elméletem az volt, hogy Prigozsin kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot Victoria Nulandtól, és úgy gondolta, “majdanozik” egyet Moszkvában. Ezt igazolta volna, hogy a Wagnernek pénzre, lőszerre, fegyverekre van szüksége, amit egy puccs során a Kreml nyilván nem biztosított volna számukra. Alátámasztotta ezt továbbá Putyin beszéde is, aki úgy fogalmazott: a lázadást olyanok robbantották ki, akiket megvezettek, átvertek, hitegettek (bár név szerint senkit nem említett), és a zsoldosoknak amnesztiát ígért, ha a felelősöket a kezére adják.
Még mindig úgy gondolom, hogy ez egy valószínű forgatókönyv. A probléma, hogy egy olyan országban, ahol sokkal kevesebb miatt is estek ki üzletemberek az ablakon, Prigozsin egy ilyen húzást követően szabadon elmehetett Minszkbe. Amennyiben egy lázadás szervezője ilyen könnyen megússza, úgy az orosz elnök erőskezűségét máris megkérdőjelezhetjük. Mégis, hogyan vállalhatna fel a legendásan acélos Putyin egy ilyen szintű arcvesztést? Ha pedig Prigozsin egy minszki ablakon esik ki, az sem enyhít sokat a következményeken, hiszen utólag már nem mondhatnák el, hogy mégis elérte a büntetése.
5D sakk
Miután a háború kitörése előtt két nappal tavaly megjelent egy írásom, amiben szinte teljesen kizártam, hogy kirobbanna a háború (ha az ember hibázik, azt ismerje be, ezt teszem én is), egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy ha legközelebb elemzésbe fogok, akkor fogjam az elsődleges meglátásaimat, csomagoljam be őket, dobjam a kukába, mert biztos, hogy azok szöges ellentéte fog bejönni. Nos, leginkább ez ingatott meg abban, hogy a fenti elmélet mellett kitartsak. Azt tegnap még teljesen kizártam, hogy az orosz kormány érdekében történtek volna a események, azonban a körülmények tükrében már ezt is megkérdőjelezném. Lássuk ugyanis, mi történt.
Elsősorban Putyin hatalma nem ingott meg. Prigozsinnal szemben az összes fontosabb orosz katonai és politikai tisztviselő kiállt mellette. Sőt, a régóta elszigetelődöttként emlegetett orosz elnök még külföldről is kapott támogató nyilatkozatokat. Egyiptom például akár önkénteseket is küldött volna Moszkvába, hogy támogassa a rezsimet. De a legfontosabb, hogy Erdoğan, aki a NATO egyik tagállamának elnökeként kvázi az orosz rendszer ellensége, felhívta Putyint és teljeskörű támogatásáról biztosította. Efölött sokan elsiklottak, de ha belegondolunk az implikációkba, hogy is mondjam, egyből másként fest az a nyugati egység az orosz medvével szemben.
Nem elhanyagolható tény az sem, hogy Prigozsin még mindig él. Az orosz elnök azonnal fegyveres lázadásnak minősítette a puccskísérletet, sőt, a bolsevik forradalomhoz hasonlította – ennek ellenére a lázadás kirobbantója gyakorlatilag érintetlen maradt. Sőt, elutazhatott Minszkbe, és a jelek szerint nem kerül felelősségre vonás alá, hiszen az FSZB – most figyeljenek! – röviddel azután, hogy a Wagner megfordult Moszkva alól, megszüntette az ellene indított nyomozást. Érthetetlen. Ha Putyin tényleg fenyegetve volt, ha Prigozsin tényleg hatalomra tört, akkor az orosz elnök egyszerűen nem engedhet meg magának egy ekkora arcvesztést. Persze, az is lehet, hogy mire a cikkem végére érek, a Wagner-vezért utoléri a gravitáció vagy túl sok polóniumot tesz a teájába, de a jelek nem efelé mutatnak.
Itt azonban meg kell cáfolnunk a “vakondvadászat” (vagyis a lázadók kiugratásának terve) kapcsán felmerült ötleteléseket, hiszen Peszkov azt is bejelentette, hogy a Prigozsinnal megkötött alkuban nem szerepelt a hadvezetés leváltása, Putyin bizalma pedig nem változott Sojgu és Geraszimov iránt.
Van azonban még egy apróság, ami esetleg igazolhatja az “5d sakk” elméletét, mégpedig a csendes átcsoportosítás. Az orosz hadmozgásokat ugyanis a háború eleje óta az egész világ figyeli. Az amerikai hírszerzés szinte hamarabb tud arról, hogy hová csoportosítják erőiket, mint Moszkva. Amikor viszont a teljes világ vágyvezérelt szemmel követte, hogy most aztán biztos jól bukik a Putyin, hiszen négy konvoj, egyenként akár öt (!) harcjárművel Moszkva felé tart, addig senkinek nem tűnt fel, hogy a Wagner és a Kadirov vezette Ahmat, vagyis a harcokból a legkeményebb részt kivevő két alakulat egyszerre került Rosztovba, karnyújtásnyira Harkovtól. Vagy akár Kijevtől, hiszen a fene tudja, hogy Prigozsin miért éppen Fehéroroszországban talált új hazára, nem pedig Maliban, ahol szintén komoly érdekeltségei vannak. Igaz, Minszk közelebb van az ukrán fővároshoz, mint Bamako, ha esetleg kedve támadna átugrani… Legalábbis szerintem.
Források: A fehérorosz elnöki hivatal sajtóközleménye, Dmitrij Peszkov sajtóközleménye, józan paraszti ész; Fotó: Napunk
Blöff
2023-06-26 at 11:18
Lehet egy emberi erőforrást úgy is felhasználni, hogy megmaradjon, és lehet úgy is felmorzsolódjon a harcokban.
Kevés lőszer lassú felmorzsolódás, elég lőszer pedig diadalmas visszatérés. Lehet, hogy a bűnösökből álló zsoldosokat nem akarták már visszahozni a 3 betűsök élve.
Meg van ilyen, hogy 3 betűs parancsnokság alá tartozás. Na az gondolom nem ment.Nem akartak ott maradni holtan.
Jellyfish
2023-06-26 at 10:47
Hogy a kérdésre ne válaszoljak: kiment a ‘Titkos’ a fedőréteg alól, mint egy ámátőr. Így szakmailag, hát hogy mondjam… Ki kérte, hogy pattogjon a 3 betű. Senki. Önmagukat leplezték le.
Ámátőr.
Vágó Úr csak bepöccent, mivel sok embere meghalt.
Az jobb a nagy népnek, hogy ha Vágó csöndbe marad. Kétlem! Ez az ő belügyük. Ez a szentpétervári hivatalnok meddig lehet elnök, ez is a nép ügye.
proton
2023-06-26 at 09:44
Kedves Hívő!
“9/11 után minden lehetséges, mért ne lehetne Putyin is kreatív. . .”
Grat!
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
2023-06-26 at 08:08
Sima munkaügyi/munkajogi sztrájk (pardon: szrtájk!) volt, semmi más.
A fronton nem kaptak meg mindent a harcukhoz, viszont az orosz hadsereg vezetése részéről még szabotálás is volt feléjük.
Az ezzel kapcsolatos elégedetlenségüket fejezték ki a Wagnerosok.
Szó nem volt lázadásról és/vagy puccsról.
Nincs itt kérem semmi látnivaló, lehet tovább menni.
Ballib
2023-06-25 at 22:35
Wolf: mert az emberei még megvannak. Pár hét és szétszélednek, átveszi egy másik oligarcha, sokan belépnek a hadseregbe. Akkor nézzük meg, mikor volt tőle utoljára videóüzenet…
Nem értem miért nehéz elhinni, hogy Putyin is tévedhet. Kijevet nem vette be nem 2 nap, de másfél év alatt sem, védekezik a serege, ez azért nem egy erős hatalom jele, hogy egy tizedakkora ország így tudjon bánni vele – akinél igen, ott van a Nyugat sok fegyvere, de az megint egy tévedés volt tőle, hogy azt hitte, Amerika és az EU tétlen lesz. Nem lett az.
Pórász Ármin
2023-06-25 at 21:46
A 2016-os törökországi puccs is hamar véget ért és Erdogan ellenfelei napfényre kerültek aminek súlyos következményei voltak rájuk nézve. Erdogan meg megerősödött pedig “barátai” között is voltak ellendrukkerei. Ha valaki hasonlóságot fedez fel az oroszországi puccsal valószínűleg nem téved.
Wolf
2023-06-25 at 20:55
Ballib. Azért abban egyet értünk, hogy Putyin van annyira demokratikus vezető, hogy az ellenlábasai véletlenül kiesnek magas épületek ablakaiból. VajonPrigozsin miért van még életben?
2 ÉNAKI
2023-06-25 at 20:14
Nem volt itt semmiféle puccs. Taktika,csak végig kell gondolni.Prigozsin Fehéroroszországba megy Kijevhez közel. Ha puccs lett volna,már Prigozsin nem élne.Örültek az Ukrànok,de korai öröm késő átok.
Ghandi
2023-06-25 at 18:55
Jól nyomod, Vízöntő. Nekem is az ugrott be, hogy a Wagner nem engedte az összecsapást a támogatói és az ellenzői között. Ha igazán puccsot akartak volna, a támogatóinak fegyvert nyomtak volna a kezébe. De nem mellesleg Prigozsint már hónapok óta csodálkozva figyeljük, hogy mit is akar valójában? Hol azért tárgyal megbízás nélkül, hogy Ukrajna kapituláljon, hol meg azért, hogy Ukrajna oldalára álljon???
Egyébként szerintem a Nyugatnak benne volt a keze az esetben, az Ukránoknak ez lett volna az utolsó esélyük, mely elúszni látszik…
Az ellenzékünk meg… Mint az idióták: Orosz balhé van, vége itthon a nemzeti kormánynak.Rájöttem, az ellenzék nem hazudik, egyszerűen csak totál aberráltak.
Vízöntő
2023-06-25 at 17:28
Hát … Zelenszkij örült mint majom a t…nek … mert a Wagner muzsikusai Putyint buktatják … forradalmat csinálnak … bedöntik Oroszországot … Ukrajna ölébe hullik a győzelem!
Figyeltek ezek arra, hogy mi történt Rosztovban?
A lakosság tömegei Putyin mellett, de a Wagner szimpatizánsai is jelentős számban mentek az utcákra és összecsapni készültek!
Volt összecsapás? Nem!
Azt a Wagner zsoldosai profin – a két tömeg közzé nyomulva – megakadályozták, ténylegesen fenntartották a rendet!
Ilyen egy puccs?
Zelenszkij meg a NATO és az EU hülye vezetése képét lett volna jó látni amikor rádöbbentek, hogy egy marha nagy citrommal etették őket! Mert így arról is azt fogják hazudni, hogy egy mézédes dinnye volt.
Gyula
2023-06-25 at 17:26
Ez egy nagy játszma! Most már át lehet telepíteni a Wágner csoportot Belorussziába
legálisan. Ez nagy gondot jelent majd az ukránoknak, hiszen onnan nem tudják kivonni a csapataikat. Kijev most már nagyon közel van ?!
P.F.Z.
2023-06-25 at 17:22
TS2023-06-25 at 17:18
véleményed?
Azoknak az embereknek ( min te) sose fogod elmagyarázni a valóságot, mert ahhoz, hogy felfogják (felfogjátok) és elhigyjék, előbb azt kellene elfogadniuk, hogy át lettek baszva és azt nem fogják, mert hát ők kurvára okosak.
TS
2023-06-25 at 17:18
véleményed?
TS
2023-06-25 at 17:17
Én gondolkodtam, te meg nem. Ugyanazt írtad, mint máskor meg az előbb. De egy skizofrén, mint te, úgysem hiszi el, hogy ő a hülye.
Neked pl. mi volt a? Azonnal örvendeztél a többi baloggal együtt, hogy Putyin már megint megdöglött. Ezen túl semmi. Tehát ne ugassál mások szellemi képességeiről.
P.F.Z
2023-06-25 at 17:13
TS2023-06-25 at 17:03
Szerintem direktívákat ti kaptok, az ócska dumáitok annyira egyformák. A jobboldali olvasók gondolkodnak is. Aztán, ha nem tudnak eleget, akkor sokfélére gondolnak. Ellentétben veled, te nagy autonóm fasz
Igen ezt tükrözi is a hozzászólásod.
TS
2023-06-25 at 17:03
Szerintem direktívákat ti kaptok, az ócska dumáitok annyira egyformák. A jobboldali olvasók gondolkodnak is. Aztán, ha nem tudnak eleget, akkor sokfélére gondolnak. Ellentétben veled, te nagy autonóm fasz!
P.F.Z.
2023-06-25 at 16:50
Azért valahol ironikus, hogy egy fegyveres sereg, majdnem gond és veszteség nélkül eléri a fővárost 3 nap alatt, miközben a nép üdvözöli és ünnepli azt.
Pontosan úgy ahogyan azt az oroszok tervezték – 1.5 éve Ukrajnában.
Csak ott nem jött be.
Neratíva
2023-06-25 at 16:32
A tegnapi eswmények feladatát a leckét q híveknek.
Nem tudták kinek kell szurkolni!
Mivel a hatalom nem írt narratívát az eseményhez!
TalEle
2023-06-25 at 16:24
Prgozsin túlzott “ambíciójához” – amit Putyin emlegetett – maga Putyin is jócskán hozzájárult! Prigozsinnak már jóval korábban is voltak elképesztő megnyilvánulásai, amik – általános meglepetésre – mindig megtorlatlanul maradtak… Aztán, ennek a “szabadszájúságnak” ez lett a következménye…!
Hátrafele nyilaztak, tanultak a magyaroktól! :D
2023-06-25 at 16:11
Matyko-X
2023-06-25 at 14:02
.
Ahogy mondod!!!
Bravó!
Tanultak tőlünk.
pm
2023-06-25 at 16:10
Naprózsa: sajnos nem valószínű hogy ez mostanában kiderül, de ha kiderül hogy valahogy így történt azon jót fogok röhögni. Amúgy abszolút elképzelhetőnek tartom.
A “nyugat” baromi nagyot nyert volna azzal, ha a wagner az oroszok ellen fordul, akár sikerült volna nekik akár nem. Biztosan kapott ajánlatot, miért is ne? Az időrend is nagyjából stimmel, ukrán ellentámadás.
Nem hinném hogy mindegyik orosz exkatona, aki zsoldosnak állt hajlandó lett volna “árulóvá” válni és elvérezni, pusztán pénzért. Szóval az akció eleve kudarcos lett volna. Így meg ha ügyesen játszott prigozsin akkor behúzott jó adag lóvét, talán mindkét helyről, és nőtt a reputációja. Úgyes. ha így volt. Majd kiderül..
hivő
2023-06-25 at 16:02
Az amerikai 9-11 után,
..minden..lehetséges.
Putyin miért ne lehetne
éppolyan kreativ mint a
deepstate.
PG
2023-06-25 at 16:01
Szerintem a zsoldosok vezérének a fejébe szállt a dicsőség. Persze ebbe a nyugati (USA) szolgálatok is segítettek. Alapvető céljuk volt, hogy éket verjenek az orosz vezetésbe. Persze azt Prigozsin is benézte, hogy az ő harctéri sikereihez nagy mértékben hozzájárult az orosz hadsereg hathatós támogatása. (Nagy távolságról precíziós rakéták, légierő, lőszerek, üzemanyag, stb.) Prigozsin, mint pénz ember megvehető, mert az ilyeneknek a pénz a fétisük. Abból sosem elég. Mellesleg Putyin jól kezelte az esetet, mert nem engedte, hogy pánik legyen, s tudta, hogy a Wagneréket akkor veri le, amikor akarja. Nem véletlen, hogy amikor Lukasenko beszélt vele, s felvázolta neki, hogy mire számíthat, azonnal leállt és menekülőre fogta a dolgot. Persze az is elképzelhető, hogy az egész csak egy színjáték volt, mint ahogy annak idején a Gorbacsov elleni “puccs”is.
Naprózsa
2023-06-25 at 15:39
Már egy ideje előkészített ravasz színjáték volt. Ha lesz még történelemíró a great reset után, akkor úgy fogja minősíteni mint hadicselt.
Az életet csak pénzkötegekben látó Rothschild bagázs, vagyis a korrupció maga a Prigozsin-naponta meghaló Putyin műveszekedés láttán bekapta a horgot és felajánlotta a Wágner vezérnek azt a bizonyos visszautasíthatatlan összeget. Csakhogy nem előre, ezért az oroszoknak el kellett hitetni Sorosékkal, hogy elindult a belső bomlás, és Prigozsin felkelést tud kirobbantani. Amikor már dörzsölték a markukat az új hülye buzi Soros, el is utalták a pénzt Wágneréknek.
Ettől Prigozsin a színjátékban “magához tért” vagyis eltette a lóvét, ehhez kellett Lukasenkó, mert különben nagyon kilógott volna a lóláb…
Putyin több legyet ütött egycsapásra:
Egy légy: Megerősítette a hatalmát.
Második légy: kiugratta a pár igazi belső ellenségét a bokorból.
Harmadik légy: Mint “nagyvonalú vezér tud megbocsátani” – bizonyította a világnak, megnőtt az ázsiója külföld és belföld szemében is.
Negyedik légy: itt repdes és nézi a monitoromat…
Negyedik légy: kifizettette Bidenékkel a Wágneresek zsoldját egy időre.
Ötödik légy: ezek után nehezebben fogják az európaiak dobálni a pénzt az ukrajnai feneketlen zsákba.
Hatodik légy: Átverték a Putyint lenéző elcsökevényesedett agyú Bilderberget.
Hetedik légy: Prigozsin nem fog kiseni ablakon, viszont most örök életre féhet attól hogy szívelégtelensége lesz amivel pedig Bilderbergék szoktak bosszút állni. Lukasenkónál mint hős békéltetőnél egy ideig meglapulhat, míg Prigozsin képét átszabják, aztán nyugdíjba vonulhat. Úgyhogy nem kivégezve lesz, hanem mint a hadicsel csapattagja Lukasenkó által megvédve egy darabig…
Negyedik légy
Sas
2023-06-25 at 15:28
..viccország-6 ezer atomtöltettel, ezer évre elegendő nyersanyagokkal-szabadon létezve-akkor az unios Magyarország-saját gazdaság nélkül, mifranc?A Fővárosa élén egy debillel.Hülyére pénzelve teljesen jelentéktelen írócskákat, rendezőket 27 pesti színházat-30 évnyi előkészülettel sem elkezdve Paks 2-t.Szupermérföldköveket építgetve-de pénz nélkül………..és ez még a 30 év messze legjobb kormánya.Alternatíva nélkül.
Sas
2023-06-25 at 15:24
Tudományos…………kicsit eltévedtél……..unios polgárként-téged vezetnek viccemberek-ursula és társai-saját gazdaság nélkül-hála a rendszerváltásnak.
Tudományos libsizmus
2023-06-25 at 15:24
A fehér keresztény világ a teljes megbolondulás útján halad előre megállíthatatlanul. Beleértve ebbe az USA-t, az EU-t, Ukrajnát és Oroszországot is.
Így állunk.
Sas
2023-06-25 at 15:21
Aha…szerencsére nem európai, mert akkor az USA által kijelölt debilek vezetnék, mint az uniót.Vagy, mint pestet a fogyatékos.
Tudományos libsizmus
2023-06-25 at 15:18
Amelyik országban puccsot csinál egy egykori szakács-rendezvényszervező zsoldosvezér, az az ország nem ugorja meg azt a szintet, hogy európainak lehessen nevezni, lássuk be.
Prigozsin pedig alighanem rövidesen belefullad egy gyerekmedencébe, mert nem tanult meg úszni. Kiugrani nem fog a szálloda ablakán, az a prodzsekt már túlontúl átlátszó. Vagy véletlenül polóniumot tesz a kávéjába cukor helyett.
Oroszország egy viccország. Bizonyos értelemben mindig is az volt.
ZOLTAN BRETY
2023-06-25 at 15:16
Tegnap megjelentek olyan hírek, hogy színjáték volt, de a többség, és én is azt hittem, hogy valódi.
Aludtam rá egyet és ma már meggyőződésem, hogy megvolt koreografálva, így most már Putyin tisztán látja, hogy egy VALÓSÁGOS puccskísérletnél kikre számíthat. Szerintem a közeljövőben néhányan nyugdíjba vonulnak, néhány lelkiismereti válság következtében “öngyilkos” lesz.
Rolo
2023-06-25 at 14:50
“🇦🇺Bejegyzés Ausztráliából:
Putyin az 5D sakk abszolút mestere. Az úgynevezett “államcsíny” eredményei a következők:
🇷🇺 június 24: a Wagner 200 km-re volt Moszkvától.
🇺🇦 Június 25: a Wagner 100km-re van Kijevtől.
⚡️ Ez valami új szintű Sun Tzu Art of War taktika Putyin részéről. Zseniális. 👏”
🤭🤭🤭🤭🤭🤭
opettaja
2023-06-25 at 14:37
Mi volt ez? Putyin zseniális(nak hitt) sakkhúzása. Úgy hihette, Zelenszkij ugrik majd a “puccskísérlet” hírére, s megindítja valahol a csekélyszámú, még ütőképes haderejét, s akkor az orosz katonaság teljes erővel lecsap.
Hát, ha ez volt a szándék, most nem jött be a számítás…
(Persze, ettől még el fogják veszíteni ezt a háborút az ukránok.)
Vánnyadt bácsi
2023-06-25 at 14:30
Ballib
Hát persze!
csakafidesz
2023-06-25 at 14:27
Az egész arra volt jó, hogy a nyugati bulvársajtó betegagyú újságírói ötcentis küszöbön elhasaljanak.
ViAM
2023-06-25 at 14:17
Nem hinném, hogy kiderülne, mi történt tegnap Oroszországban (is). Ám lehet, hogy közeleg a nap, amikor feleslegesen húzzuk/állítjuk be reggeli csörgésre az óráinkat.
Királytigris
2023-06-25 at 14:03
Valószínűleg itt egy “álpuccsal” van dolgunk. Terelés az egész. Az oroszok hamarosan támadni fognak. Csak az a kérdés, hogy hol.
Mit keres Prigozsin Beloruszban? Ha befejezte a ténykedését, akkor miért nem vonul vissza, valamilyen csendes nyugodt vidékre, mondjuk pl. a Bahamákra, és szopogatja a finom koktélokat a beach-en, miközben gyönyörű nimfák kényesztetik?
Szóval nem életszerű ez a “puccs”.
Matyko-X
2023-06-25 at 14:02
Elképesztő, mennyi hülyeséget hajlandók az emberek kitatálni “Putyin arcvesztéséről”, a zsoldosok ilyen-olyan “akaratáról”, “5D sakkról” – megannyi pszeudo-libsi butaság.
A valóság, mint mindig, egyszerűbb.
Egy régóta alaposan kidolgozott hadicselt láttunk. Jól elrejtve, igazi céljait még mindig gondosan leplezve.
Persze egy újszülöttnek minden vicc új – ahogy a régi mottó szólt.
Netta
2023-06-25 at 13:59
Tetszik következtetés!
Úgy legyen!
TS
2023-06-25 at 13:58
Engem ez az egész nem izgatna, de azért
1. már voltak itt az oroszok
2. van 6000 atomfegyverük…
Teljesen igaz!
Netta
2023-06-25 at 13:57
” letépi az orosz elnök megmaradt rákos fél heréjét”
.
Nana, kinőtt az, mint a gyíknak a farka.
Ugyanis már legalább ötször eltemették az internácik a Putyintot,
de mindannyiszor feltámadott, és kért még egy kávét, habbal, tej nélkül.
Anyóka
2023-06-25 at 13:50
Csak a Nyugatot verték át, mert azok a leghülyébbek….a gazdag Nyugat, akik annak idején abból gazdagodtak meg, hogy kifosztották és kifosztják a világ szegény országait.
Kakukk
2023-06-25 at 13:50
@ bl
Semmi arcvesztés nincs abban, hogy csecsenek őrizték Moszkvát. Moszkvát a Nemzeti Gárda őrizte, melynek része a csecsen erők, mint belügyi alakulat.
“…hogy komolyan felvetődött annak a lehetősége, hogy néhány atomfegyver lázadók kezébe kerül.”
Baromság, amit valaki (tán Medvegyev) belengetett. Egyrészt komoly beosztású tábornokok közül se tudja mind, hol vannak, nemhogy egy Prigozsin féle brigád.
Másrészt ha tudnák is, hol van, mihez kezdenének vele? Nézegetik? Mert azon kívül mást nem tudnának.
Harmadrészt komoly, különlegesen képzett szabotázs elleni oztály van ezek védelmére, már odaúton megsemmisítették volna őket.
Ballib
2023-06-25 at 13:45
5D sakk, az. Putyin benézte, ahogy a tavalyi inváziót is, a hadserege védekezésben, ő pedig exszakács hülyéknek kell a kedvére tegyen, nehogy baja legyen.
bl
2023-06-25 at 13:24
Semmi se az, ami annak látszik, ezt a háborút csak a bolondok akarják.
Putyin eddigi legnagyobb arcvesztése az, hogy csecsenek őrizték tegnap este Moszkvát, valamint az, hogy komolyan felvetődött annak a lehetősége, hogy néhány atomfegyver lázadók kezébe kerül.
Bolond az egész világ, az is aki részt vesz ebben a háborúban és az is aki kívülről szemléli. Elmeroggyant perverz majmok és gonosztevők uralják a világot. A háború legfontosabb törvénye mindig az eszkaláció, aki ezt nem érti, annak csörgősipka és mézescumi való.
Cseléd
2023-06-25 at 13:18
A zsoldosok katonai puccsa. Oka: Nem akartak beolvadni a hadseregbe, mert így a hatalmuk csökkent volna.
Óriási fejfájás világszerte. Nyugat félhetett, kihez kerülhetnek a tömegpusztító fegyverek. Félelmetes zsoldosok. Bahmutnál győztek, pedig a legjobb ukrán seregek harcoltak a legmodernebb nyugati fegyverekkel.