„A Németországot sújtó élelmiszerhiány miatt a vendégek étolajjal is fizethetnek pénz helyett egy München belvárosában lévő kocsmában” – írja a Mandiner a Reuters hírügynökségre hivatkozva. Hozzátették: a cserekereskedelem ősi módszeréhez kellett visszanyúlnia a vendéglátóhelynek, hogy továbbra is teljes körű szolgáltatást tudjon nyújtani.
A lap beszámolója szerint a helyiek körében rendkívül népszerű Giesinger Sörház vezetősége azért döntött a szokatlan fizetőeszköz elfogadása mellett, mert a bajorországi nagyvárosban egyre nehezebb étolajat beszerezni, és a termék hiánya már a konyhájuk működését fenyegette.
Egyszerűen kifogytunk az olajból, leleményesnek kellett lennünk
– fogalmazott Erik Hoffmann, a kocsma tulajdonosa, aki arra panaszkodott, hogy a repce- és napraforgóolaj gyakran hiányzik a szupermarketek polcairól, és ha valami csoda folytán mégis lehet kapni, akkor fejenként csak pár palack vásárolható.
Hoffmann elmondta, hogy
azonos mennyiségű napraforgóolajért azonos mennyiségű sört adnak,
eddig 400 liter olajat cseréltek be. A portál azt írja, hogy ha csak az árakat nézzük, a kocsma ajánlata jónak számít, hiszen míg egy liter sör körülbelül 7 euróba kerül a német vendéglátóhelyeken, addig egy liter napraforgóolaj körülbelül 4,5 euróba a boltokban – már ha éppen kapható.
Hangsúlyozták: mivel Ukrajna és Oroszország adja a napraforgóolaj globális exportjának mintegy 80 százalékát, a háború miatt számos európai országban hiány lépett fel a termékből.
Forrás, fotó: Mandiner
Facebook
Twitter
YouTube
RSS