Ki locsol, ki nem locsol? Ki nem locsol, miért nem locsol? Ki nem enged a locsolónak s kit locsolhatnak? Ezzel a felhívással kértem meg Húsvéthétfő előtt néhány nappal a követőimet a Facebookon és a TikTokon, hogy segítsenek megfejteni, hogy ez a vidám szokás miért ment ki a divatból. Meglepő válaszokat kaptam, ugyanis az derült ki, hogy sok férfi menne, de nincs hova, ám olyan is akadt, aki szerint anyagi okok állhatnak a szokás kihalása mögött, továbbá olyan potenciális apuka is írt, aki visszatérne a hagyományőrzéshez, ha születne egy kisfia. Mindeközben egy fiatal lány is jelentkezett, aki örülne, ha jönnének a locsolók, de nem jön hozzá senki. Vannak, akik viszont nem bízzák a véletlenre, a Győri Rossz Anyák Egyesület térképet biztosít a locsolkodóknak, hogy hova menjenek.
Közép-európai hagyomány a locsolkodás: húsvéthétfőn a férfiak és fiúk útra kelnek, hogy vízzel, vödörrel, szódásszifonnal, kölnivel meglocsolják a hölgyeket, kislányokat. Régen inkább a vízbe dobták a nőket e jeles napon, ma már szelídült a hagyomány és cifrábbnál cifrább verseket is meghallgathatunk a hervadásmentesítés előtt.
Részemről én mindig nagyon szerettem ezt az ünnepet, mert ilyenkor az osztálytársak, a bátyám és a nővéreim barátai, délután pedig a családunk férfi tagjai locsoltak meg bennünket. Édesapám gondosan előkészített százforintosokkal igyekezett minél több locsolót csábítani hozzánk, mi pedig festett vagy csoki tojással háláltuk meg a látogatást. Emlékszem, a húsvét előtti héten mindig megfeledkeztünk róla a rántotta készítése előtt, hogy ne törjük, hanem fújjuk a tojást, mert szükség van a héjára. A szemünk majd kifolyt, egy-egy darab gondos előkészítése előtt. Az eredmény viszont sosem maradt el, jöttek a locsolók, jól felöntöttek a garatra, majd egy kis beszélgetés, udvarlás után mentek tovább.
Hétfőnként mindig lehetett látni a „bandákba verődött” locsolókat, akik céltudatosan mentek házról-házra. Ma már viszont nem ezt látom. Az utcák helyett az autópályák telnek meg, mennek az emberek pihenni, vidéki házat csinosítani, kirándulni vagy egyszerűen csak otthon ülnek. Éppen ezért fordultam a követőimhez, hogy ők mit csinálnak és mivel magyarázzák, hogy kezd nagyon kikopni ez a hagyomány.
Anyagi okok, egymástól való elhidegülés, hölgyek kényessége
Az egyik kommentelőm, Tibor szerint lehet, hogy azért, mert felnőttünk, de ő a maga részéről menne locsolni, ha lehetne, akár hozzám is. Ez kedves. Gergely viszont inkább a családjával tölti a húsvétot, ezért nem kel útra, a házon belüli hölgyeket természetesen meglocsolja. Ádám gyerekként járt locsolkodni, ami nagy élmény volt számára, legközelebb viszont akkor szeretne menni, ha fia születik. László viszont nem adja fel, ő jár locsolkodni, hiszen a nők széppé tétele a cél. István viszont szomorú, de sajnos nagyon találó választ írt nekem, szerinte ugyanis:
Az emberek többsége nem igényli mások társaságát. Továbbá, sokan anyagi kondíciókkal nem bírják az ezzel járó kiadásokat. Végezetül: sajnos az emberek közömbösek egymás iránt.
Gábor válasza is hasonló, mint Lászlóé. Ő ugyan megy locsolkodni, de tapasztalata szerint sokan nincsenek otthon, a másik probléma, hogy a kis zsebpénz, amit ilyenkor a locsolóknak szokás adni, sokak számára nem megoldható. Attila azért nem jár már locsolni, mert mindig várta a piros tojást, de amióta nem kap, már nem jár. Tibor viszont jár, mert úgy gondolja, hogy ez a kultúránk része még akkor is, ha sokan divatból, már nem ragaszkodnak hozzá. Zsolt viszont egy nagyon érdekes dolgot írt le, amit elsősorban a hölgyek figyelmébe ajánlok:
Bármilyen szép hagyomány is, de én már évtizedek óta nem járok locsolkodni. Legény koromban lelkesen jártam megöntözni a hervadó virágszálakat, de egyre kevesebben voltak otthon, egyre több helyen éreztem, hogy nem szeretik hogyha meg locsolják őket. Nyavalyognak, hogy ne tegyem mert “büdösek” lesznek… Pedig én aztán egy rendkívül rugalmas locsoló voltam! Felajánlottam a választási lehetőséget: Locsolhatok vízzel vagy saját kölnimmel, locsolhatok az ő parfümjével… De sok helyen csak a nyavalygás ment, tisztelet a kivételnek. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy hervadjanak el ott, ahol vannak, meglocsolom a család virág szálait és ennyi.
Albert szerint a locsolkodás hagyományának hanyatlása a kilencvenes években kezdődött, amikor az emberek egy ponton túl nem engedték, engedik be többé otthonaikba, a közösségekbe beilleszkedni nem akaró, számukra kellemetlen idegeneket!
Márton pedig szintén azzal magyarázta a locsolkodás elmaradását, hogy a drága hölgyek nem akarnak locsolót, majd korunk egyik nagy problémájára hívta fel a figyelmet:
annyira elharapódzott a “női egyenjogúság”, hogy a fenének sem hiányzik, hogy az egyik agyament liba (és sosem tudhatod melyikből tör elő) azon kezdjen ajvékolni, hogy Őt mennyire megsértették azzal, hogy megöntötték, mert Ő ezt egyáltalán nem szerette volna. Majd panaszkodnak, hogy már senki sem öntözködik, és elmúltak a szokások…
Bár a kérdésemre érdemben csak egy lány válaszolt, ő azt írta, hogy várná a locsolókat, de hozzá sajnos nem jönnek.
A győri anyák nem bízzák a véletlenre
A kommentekből leszűrhető, hogy ha már nem is, gyermekként a legtöbben jártak locsolni. Most viszont lutri, hogy kit találunk otthon, de a mai fiúknak is kell ez az élmény. Hagyományőrzési célból ezért a Győri Rossz Anyák Egyesület locsolótérképpel látja el azokat a fiúkat, akik szeretnék meglocsolni a lányokat. Várják a lányos házak jelentkezését, a címeket pedig térképen összesítik, ez alapján indulnak el a locsolók. Tapasztalataik alapján a 3-6 éves korosztály az aktív.
Akárkinek is van igaza, a hagyományokat nem szabad sutba dobni és legalább a baráti társaságokban és a családban őrizzük ezt a szokást, ha mindenkit nem is akarunk beengedni az otthonunkba.
Fotó: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS