Pesti Srácok

Megkezdődött a Schadl-Völner per

Megkezdődött a Schadl-Völner per

Megkezdődött pénteken a Fővárosi Törvényszéken az előkészítő ülés, amelyben 22 vádlott állt a bíróság elé. Közöttük van a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György, valamint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára - írja tudósításában az Index.

A vádlottak közül csupán Völner Pál másodrendű és R. Róbert harmadrendű vádlott nyilatkozott úgy, hogy a sajtó készíthet róluk kép- és hangfelvételt. A többi vádlott – így az elsőrendű Schadl György is – szigorúan elzárkózott a médiától. Az ülésen az ügyészség ismerteti a vádat és – elméletileg – a vádlottaknak lehetősége van a beismerő vallomás megtételére.

9.16-kor vonultak be a tárgyalóterembe a vádlottak, akiket a bíró egyenként nyilatkoztatott arról, hozzájárulnak-e, hogy az arcképük megjelenjen a fotókon és a mozgóképeken. „Szeretem a rendet” – jelentette ki a tanácsvezető bírónő.

A vádlottak kommandósok kíséretében érkeztek az ülésterembe. A szájmaszkot viselő Schadl György baloldalt foglalt helyet, két sorral mögötte ült le felesége és édesapja. Láthatóan mindenki feszült és ideges. (Index / Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.