Pesti Srácok

Megkezdte működését Róma legnagyobb köztéri vakcinázóállomása

Megkezdte működését Róma legnagyobb köztéri vakcinázóállomása

Megkezdte működését az olasz főváros legnagyobb köztéri vakcinázóállomása szerdán, a koronavírus-járvány miatt elrendelt első zárlat életbe lépésének első évfordulóján. A Termini pályaudvar előtt felállított sátorkomplexumban hatszáz pedagógus állt sorban, hogy megkapja az új típusú koronavírus elleni oltást.

Róma legforgalmasabb terén állították fel a fehér színéről messziről felismerhető sátorkomplexumot. Hétszázötven négyzetméterével ez az ország és a főváros legnagyobb köztéri vakcinázóközpontja, valamint az első Európában, amelyet vasútállomásnál alakítottak ki. A Termini pályudvarnál a koronavírus-járvány ellenére is több százezren fordulnak meg naponta, az állomásról több száz vonat indul északi és déli irányba egyaránt. A Termini előtti téren buszterminál működik, valamint metrócsatlakozási pontként is ismert.

– mondta Alessandra Filigrano sajtófelelős az MTI-nek. A vöröskereszt, az olasz vasutak és Lazio tartomány együttműködésével a sátorszerkezetet egy hét alatt állították fel. A bejáratnál felállított kézszkennerrel megmérik az érkezők testhőmérsékletét, majd fertőtlenítő párafüggönyön haladnak át. Az állomás három egységből áll: az első teremben felveszik a beoltandók adatait, a második teremben vakcináznak huszonnégy egymástól elkülönített fülkében, a harmadik teremben a beoltottak negyedórát várnak az oltás esetleges mellékhatásainak ellenőrzésére. Külön helyiségeket építettek ki a fogyatékosággal élők számára.

PestiSracok facebook image

A március 8-án az egészségügyi miniszter, Roberto Speranza által megnyitott oltóközpont szerdán kapcsolt maximális sebességre: hatszáz római pedagógust vártak, akik előzetesen regisztráltak. Köztük több pap és apáca is volt, akik a katolikus oktatási intézményekben dolgoznak. Mindannyian AstraZeneca-oltóanyagot kaptak. Az állomáson a tömeges oltás megkezdésével naponta 1500 embert tudnak majd beoltani. Ehhez az kell, hogy a vakcinaszállítmányok érkezése rendszeressé váljon.

A Termini pályaudvarnál felállított oltópont a negyedik Róma városában; korábban az úgynevezett Zenepark kertjében, egy kongresszusi központban és a fiumicinói repülőtér parkolójában állítottak már fel hasonlókat. Országos adatok szerint mintegy hatmillió olaszt oltottak be eddig a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) ellen, de kevesebb, mint kétmillióan részesültek második adagban is. Az egészségügyi dolgozók és a nyolcvan év felettiek vakcinázása még nem zárult le.

Tavaly március 10-én zárták le teljesen Olaszországot, az új koronavírus-járvány első hulláma kezdetén. Akkor május második feléig tartott a zárlat, leállt a kereskedelem, az oktatás, a termelés, az utcára is csak engedéllyel lehetett kilépni. Egy év elteltével az ország több, mint fele ismét teljes vagy részleges zárlat alatt van a vírusmutációk erőteljes terjedése miatt. Az egészségügyi hatóságok újabb országos zárlatot sürgetnek, amiről a kormánynak a következő órákban kell döntenie. A javaslatok között szerepel, hogy első fázisban csak hétvégére zárják le az országot, a most este tízkor kezdődő éjszakai kijárási tilalom korábbi kezdetével.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/ANSA/EPA/Tino Romano

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.