Megkezdte szokásos, választás előtti párzási hadműveletét az ellenzék

Beindult az ellenzéki üzekedés. Másfél évig nézhetjük a műsort. Szép szóval, fenyegetéssel, zsarolással, diktafonnal vagy székborogatással – mindegy, a lényeg, hogy csak egy libernyák jelölt maradhat állva a kormánypártival szemben 2022-ben. Bár viccesnek ígérkezik az előadás, a nemzeti oldal felejtse el a kacarászást. Intő példa kell legyen a tavaly október! Ha a jobboldal nem harcol teljes szívvel és erőbedobással, húgyagyúak kezébe kerül az ország.

Mind a százhat egyéni választókerületben közös jelöltet állít 2022-re a Gyurcsány-szekta, a Momentum, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd. Az érintettek e jóhírrel tegnap örvendeztették meg ország s világ népét. (Főleg az utóbbit.) Tájékoztatásuk szerint: ha győznek, a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt óhajtanak kormányozni „Magyarország érdekében”.

• Együtt, kéz a kézben fölvirágoztatnák Mucsa-Alsót, hogy mi is olyan haladóan szivárványosak, tarkán színesek legyünk, mint a jó hírű Molenbeek. Már csak az a kérdés, szegény Magyarország kér-e belőlük, elfogadja-e az ellenzék kegyúri ajándékát, vagy elzavarja őket az anyjuk keservibe.

Megkezdték tehát a választások előtti szokásos párzási rituáléjukat. Kicsi a rakást módszerrel. Mivel 2022 áprilisáig még másfél év van hátra – hát másfél évig szórakoztatnak majd minket azzal, ki kinek a javára lépjen/ne lépjen vissza, ki hol induljon/ne induljon. Fegyőr András Taktaharkány és vidéke, vagy pedig Biharnagybajom szenátorjelöltje legyen-e. Bár mindegyik (is) a kisujjában van. A többi is ugyanilyen univerzális géniusz: ha nem indulhat a Belvárosban, mert ott egy másik elvtársnak kell a hely, akkor övé lesz Alsómocsolád. Végtelenített szerencsétlenkedés lesz az egész. Részeg matróztánc: illegetik-billegetik, kelletik, földre vetik magukat, ordibálnak, időnként pedig szétverik egymás fején a söröskriglit.

Donáth Anna füstbombát lóbál 2018. december 16-án (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Nem vicc, hanem háború!

A tavalyi önkormányzati választás előtt valamelyik jobbikos tökkelütött emlegette, hogy jaj, veszélyben van a többpártrendszer. Bizony veszélyben van, csak nem úgy, ahogy ő gondolta. A többpártrendszer megcsúfolása, hogy szélsőbaloldali, szélsőliberális és szélsőjobboldali pártok lépnek szentségtelen frigyre, hátha közös jelölttel (aztán meg közös listával) le tudják győzni a konzervatív kormánypártokat.

• Hogy programjaik (eddig) összefésülhetetlennek tűntek? Mit számít? A legfontosabb programpontjuk közös: hatalomra jutni bármi áron! Ma már ez az egyetlen „elv” vezérli őket. Hogy az egyik nemrég még zsidókat listázott volna, holokamuzott, a másik meg fehér- és kereszténygyűlölő, utálja a magyarokat, rángásai vannak a külhoni magyaroktól? Nem érdekes.

A bármi áron való hatalomra jutás azt jelenti: nem érdekli őket, hogy az ellenzéki szavazókat pusztán az O1G magasröptű szellemisége köti össze, semmi más. Meg, hogy a szivárványellenzék pártjai nemcsak Orbánt, hanem egymást is rühellik (lásd: a gödi sajnálatos eseményeket). Miként az is mellékes (számukra), hogy miféle kormányzás kerekedne ki egy ilyen roncskoalícióból, ha a választói amnézia miatt erre esélyt kapnának. Nagyjából olyan, amilyet 2010 előtt láttunk. Vagy még olyanabb. Hiszen már nem csak kettő, hanem hat (vagy hány) alakulat fojtogatná egymást nap mint nap a koncért. Nem kettő, hanem hat hozzá nem értő párt töketlenkedne, „kúrná el, nem kicsit, nagyon” a hazánkat. Hiszen ugyanannyi a szakértelmük, amennyi volt 2006-ban; tizennégy évnyi viszkizéstől okosabbak nem lettek, az biztos. Nem kettő, hanem hat párt lenne Brüsszel itteni helytartója, hat párt árulná nulla huszonnégyben a hazát, a Kárpát-medencei magyarságot. Háromszor annyi párt a hatalomban – háromszor nagyobb károkozás.

• A veszély tehát óriási. Ha ez a semmihez sem értő, semmire sem alkalmas, ám féktelen gyűlöletű pártsereglet hatalomra vergődik, itt kő kövön nem marad. A nemzeti oldalnak érdemes óvatosabban kacarásznia az elkövetkező hónapok összefogási bohózatain. A politika háború. Aki rosszul választ fegyvert, elbukik. A jobboldal tavaly még röhögött Karácsonyék bohóckodásain, nem vette komolyan a veszélyt, lebecsülte a fajankóskodásaikat, aztán több nagyváros húgyagyúak kezébe került. 2022-ben a hazánk lesz a tét. S az már nem tréfadolog!

Egy biztos, az ellenség nem úriemberkedik majd: ők füstbombákkal, O1G-zéssel, bajszosszarozással, székházfoglalással, graffitizéssel, parlamenti blokáddal, Németh Athina-féle fakenews-okkal, Sargentini-jelentésekkel, Gyuri bácsi uzsonnás zacskóját lóbálva támadnak majd, ahogy a csövön kifér. Nem ismernek sem Istent, sem embert, sem hazát. Glaszékesztyűben, egyrészt-másrésztozva, a sajátjaik erősebb szavain hüledezve, folyamatosan gesztusokat téve, félszívvel a nemzeti oldal nem fogja megnyerni ezt a háborút. Ésszel, teljes szívvel és erőbedobással, megalkuvást nem tűrő hazaszeretettel viszont igen.