Pesti Srácok

Mégsem indul az MSZP elnöki posztjáért Ujhelyi István

Mégsem indul az MSZP elnöki posztjáért Ujhelyi István

Mégsem indul az MSZP társelnöki posztjáért Ujhelyi István EP-képviselő – értesült a 24.hu. Lehet, hogy hibásan ítélem meg, de ilyen belső hangulatban az alábbi, teljes újjászületést szorgalmazó programom nem megvalósítható – fogalmazott az EP-képviselő.

Ujhelyi az országgyűlési választás után jelentette be, hogy megpályázza a szocialista párt vezetését, amelynek új nevet is adott volna, mondván, immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség. El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott. Döntését az is motiválta, hogy a választási vereség után Tóth Bertalan eddigi társelnök közölte: nem indul újra, csak a frakcióvezetői posztot tartja meg. A választmányi tagoknak kedden küldött levelében – amely a 24.hu-hoz is eljutott – Ujhelyi azt írta: a párt radikális megújítására vonatkozó javaslatai „inspiráló vitákat” indítottak el a közösségen belül, és a külső fogadtatás is pozitív volt, a párttagokkal való találkozók pedig lelkes, „Gyerünk, csináljuk meg!” hangulattal zárultak. Csakhogy politikai közösségünk jelentős személyiségei befeszültek, egyértelművé tették számomra, hogy nem velem képzelik el a párt vezetését.

– írta az EP-képviselő. Ujhelyi hozzáteszi, döntésével utat enged Molnár Zsolt budapesti elnök elképzelésének, hogy Nemény András szombathelyi polgármester legyen az MSZP elnöke.

PestiSracok facebook image

– olvasható az EP-képviselő választmányi tagoknak küldött levelében, amelyet azzal zár, hogy továbbra is aktív marad, és az Esély nevű szociáldemokrata mozgalom építésére koncentrál.

Forrás: 24.hu ; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."