Pesti Srácok

Mégsem sikerült elárverezni Hitler gagyi tájképeit

Mégsem sikerült elárverezni Hitler gagyi tájképeit

Rendőrségi razzia hiúsított meg csütörtökön Berlinben egy árverést, amelyen Adolf Hitler náci vezérnek tulajdonított vízfestményeket szándékoztak áruba bocsátani. A három idilli tájképet a Kloss aukciósház hirdette meg azzal, hogy bár nélkülözik a művészi értéket, alkotójuk személye miatt érdeklődésre tarthatnak számot brit, skandináv, amerikai és főleg orosz gyűjtők részéről.

Az aukciósház darabonként több ezer eurót remélt a képekért, amelyek állítólag egy névtelenséget kérő idős pártól származnak. A csütörtök délutánra tervezett árverést azonban végül nem tarthatták meg, mert egy magánszemély feljelentése nyomán a rendőrség lefoglalta a festményeket hamisítás gyanúja miatt. A dw.com német hírportál szerint vizsgálják azt is, hogy valódi-e Frank Garo amerikai kéziratszakértő hitelességet igazoló okirata.

Németországban legálisan lehet kereskedni a hajdan piktorként is dolgozó Hitler festményeivel mindaddig, amíg nem szerepel rajtuk náci szimbólum. A náci vezér egy Albert Bormann kézjegye által is hitelesített képe 2014-ben 130 ezer euróért kelt el egy nürnbergi árverésen.

Forrás: MTI; Fotó: boingboing.net

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.