
Megteltek a menedékkérőket és az orosz támadás miatt Ukrajnából elmenekült embereket befogadó központok Berlinben – írta szerdán a Tagesspiegel berlini lap a tartományi menekültügyi hivatal (LAF) adatai alapján.
A befogadóközpontok kapacitása “kvázi nulla”
– mondta a hivatal szóvivője. Kimutatásuk szerint az év eleje óta 9936 menedékkérő érkezett a tartományi rangú német fővárosba, 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Mellettük mintegy 11 ezer ukrajnai menekültről is gondoskodni kellett, a tavaly érkezett bő húszezer után. Az utóbbi időszakban hetente nagyjából ezer menedékkérő – többnyire szíriai, török, afganisztáni, grúz és moldovai állampolgár – és 350 ukrajnai menekült érkezett. Az év végéig további 9–10 ezer emberre lehet számítani.
A hatóságok a többi között azt tervezik, hogy kibérelnek egész szállodákat és hosteleket, közösségi szállássá alakítják a 2008-ban bezárt tempelhofi repülőtér egy újabb hangárját, valamint menedékkérőket és ukrajnai menekülteket helyeznek el egy bezárt ideggyógyászati klinika épületeiben is, amelyeket az eredeti tervek szerint le kellene bontani. További gond, hogy a hivatalt túlterhelik az adminisztrációs feladatok. Naponta csupán nagyjából 120 embert tudnak nyilvántartásba venni, az érkezők így általában nagyjából tíz napot, esetenként csaknem három hetet kénytelenek várakozni regisztrációjukra. Ezért a befogadóállomások, közösségi szállások kapacitása mellett a LAF személyi állományát is bővíteni kell – írták.
Hasonló a helyzet számos további tartományban, és a menekültügy a 2015–2016-os időszak után ismét a belpolitika egyik fő témája Németországban. Az október 8-i helyi törvényhozási (Landtag-) választásra készülő Hessenben és Bajorországban is bekerült a kampány fő témái közé. Ezt jelzi például, hogy Markus Söder bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) listavezetője elővette elődje, Horst Seehofer elsőként 2016-ban megfogalmazott követelését, miszerint Németországnak évi 200 ezer főben korlátoznia kell a befogadható menedékkérők számát. A testvérpárt Keresztényszociális Unióban (CDU) egyre több szakpolitikus, köztük Michael Stübgen, Brandenburg tartományi belügyminiszter alapvető reformot sürget. Elképzelésük szerint szakítani kell azzal a felfogással, hogy mindenkinek lehetőséget kell adni menedékjog iránti kérelem benyújtására, és helyette az úgynevezett intézményi garancia megoldását kell alkalmazni. Ez azt jelentené, hogy egy szakhatóság révén az állam döntene arról, hogy a területén kívül tartózkodó menedékkérők közül kiket fogad be és hogyan helyez el. A kormánypártok – a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) – elutasítják a CDU/CSU javaslatát; felfogásuk szerint Németország területére lépni és menedékjogot kérni alapvető emberi jog.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-09-20 at 18:06
Gyanús ez nekem: “Elképzelésük szerint szakítani kell azzal a felfogással, hogy mindenkinek lehetőséget kell adni menedékjog iránti kérelem benyújtására, és helyette az úgynevezett intézményi garancia megoldását kell alkalmazni. Ez azt jelentené, hogy egy szakhatóság révén az állam döntene arról, hogy a területén kívül tartózkodó menedékkérők közül kiket fogad be és hogyan helyez el.” Nagyon úgy néz ki, ez azt jelentené, hogy a beözönlőket addig más államban kellene elhelyezni, amíg az übermensch németek döntenek róluk…ez a más hely valószínűleg Magyarországot jelentené, ahol remek sík területek vannak több milliós sátortábor elhelyezésére…
Sanyáta
2023-09-20 at 14:56
Szerintem az adatok nem pontosak,ezeknek a számoknak a többszöröse érkezett…csak fésülik a számokat…Ha elárulnák az igazi számokat csak néznénk,mint Róbi a moziban!!!!
Béla
2023-09-20 at 14:52
A kormánypártok – a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) – elutasítják a CDU/CSU javaslatát, felfogásuk szerint Németország területére lépni és menedékjogot kérni alapvető emberi jog.
A költő az Internacionáléban, a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dalában szépen hangzóan az ígérte:
Ez a harc lesz a végsô,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ.
A költő, amikor megalkotta a szépen hangzó szöveget, még nem gondolt arra, hogy mi történne, ha mondjuk 120 millió szegény bangladeshi lakos, látva, hogy Svájcban milyen jó élni úgy határoz, hogy élve migrációhoz való jogával, elhatározza, hogy áttelepül Svájcba?
Édi
2023-09-20 at 14:44
Építsenek új központokat, vagy bővítsék a meglévőket. Csomó munkahely keletkezik ezáltal.
Magyarok is mennek segíteni, ha jól megfizetik.
Orientál
2023-09-20 at 14:29
Németországi balliberális zöld politikusokat kell a migráns városnegyedekbe költöztetni Angela Merkelékkel Sorosékkal Junckerékkal eu-s von der Leyenékkel Gyurcsányékkal Cseh Katalinékkal Botkáékkal Szabó Tímeáékkal és a többi migráns imádókkal együtt.
na4
2023-09-20 at 13:58
Teljes a csőd Németországban. Csak az idén 65000 cég jelentett csődöt. És ez csak egyre rosszabb lesz. Ez az “Ampel” koalíció gyászos teljesítménye.
egon samu
2023-09-20 at 13:54
Következnek a kisajátítások és az idösek génterápiás szurival történö likvidálása.
Mindjárt lesz hely még több parazitának…