Pesti Srácok

Orbán Viktor a Kossuth rádióban: ha az üzemanyagforgalmazók nem tartják be a megállapodást, a kormány lépni fog (Videó)

A napokban Orbán Viktor a tűzszünet lehetőségéről tárgyalt Kijevben Volodimir Zelenszkijvel, amiről elmondta, hogy a felek nyilván félnek ettől, mert azt hiszik, majd a másik ezt kihasználja. Fontos azonban az a lépés, hogy már az ukrán elnök is szeretné, hogy az oroszok részt vegyenek a következő békecsúcson. Magyarország soros elnökként a béke vagy a tűzszünet elhozatalában nem tárgyalhat, de kérdéseket feltehetnek és az álláspontokat megismerhetik. A miniszterelnök továbbá a francia választásokról is beszélt, aminek kimenetele egész Európára hatással lesz, akármilyen eredménnyel is zárul. Végül a gazdasági helyzetről, a légi közlekedés problémáiról és az üzemanyagár visszaszorításáról adott tájékoztatást Orbán Viktor.

Orbán Viktor korábban egy svájci lapnak azt nyilatkozta, hogy az ukrán elnök nem örült a tűzszüneti felvetésnek, de ennek ellenére Zelenszkij azt mondta, hogy a következő globális békecsúcson Oroszországnak is ott kell lennie.

A kormányfő szerint nehéz fölmérni egy ilyen találkozó szándékát. Magyarországnak tudnia kell a helyét és súlyát, de a békét a nagy országok fogják elintézni. Párbeszéd viszont jelenleg nincs, enélkül pedig nagyon nehéz elképzelni, hogy hogyan lesz béke.

PestiSracok facebook image

-jegyezte meg. Ezt az iránytűt kell kézbe venni. Valószínűleg Európa többet is tud tenni azért, hogy a béke felé menjünk. Az unió soros elnöksége nem jogosít fel arra, hogy bárki nevében tárgyaljon az adott ország. Például kérdéseket feltehet, amit kedden meg is tett Orbán Viktor, amikor az ukrán elnökkel tárgyalt. Hol van az a vörös vonal, amíg Zelenszkij például el tud menni. Ezt Brüsszelből nem tudhatjuk meg.

-hangsúlyozta. Magyarország tud jó eszköz lenni. Az álláspontok egyébként nagyon messze vannak egymástól -tette hozzá. Zelenszkij persze nem volt boldog a tűzszünet hallatán, hiszen abból indulnak ki a felek, hogy ezt majd a másik kihasználja. Ezen akkor lehet túllépni, ha van jövőkép. Például egy békecsúcs. A soros elnök ilyen szempontból azt tudja tenni, hogy feltárja a felek között, hogy ki meddig tud elmenni és ha ez megtörtént, akkor az uniós vezetők döntéseket hoznak. Majd az arra jogosultak tudnak tárgyalni.

Kikényszerítenék a békét az emberek?

Mindeközben Németországban, Franciaországban és Olaszországban is az a többségi álláspont, hogy Európának ki kell kényszerítenie a békét. Mivel Európa úgy döntött, hogy bevonul ebbe a háborúba, itt minden a háborús retorika szerint forog, tehát az ilyen felmérések is manipuláltak. Legalábbis a kormányfő ezt gondolja. Annak hisz jobban, amit lát és hall. Berlinben, Rómában és Kijevben is volt mostanában a miniszerelnök, ahol nem csak politikusokkal, de emberekkel is beszélt. Két dolgot vett észre: 1. van egy morális nyomás az embereken, úgy érzik Európa a békéről szól, ezért többet kell tenni ennek elhozása érdekében. A 2. érzés, hogy aggódnak a gazdasági hatásai miatt a háborúnak. Ezért nem értik, hogy hogyan lesz gazdasági növekedés, ha a pénzt Ukrajnába küldjük.

A francia választás egész Európára kihat majd

A Patrióták Európáért frakcióra áttérve Orbán Viktor elmondta, hogy hétfőn lesz alakuló ülés, ahol összegyűlnek a csatlakozó pártok, olyanok is, akik ezt még nem jelentették be. Arra a kérdésre, hogy hogyan befolyásolja a francia parlamenti választás a csatlakozók szándékét a kormányfő elmondta, hogy ez egész Európa jövőjét befolyásolja. Emlékeztetett, hogy a két nagy országban, a németeknél és a franciáknál csúfos volt a kormányzópártokra nézve a választás, ők mind cserélnének a magyar miniszterelnökkel, aki ellen nem fordultak az emberek, hanem 45 százalékos támogatást kapott. Hozzátette, hogy a franciáknál olyan rossz eredmény született, hogy új választás kellett, az elnök azonban szent és sérthetetlen, amíg úgy nem dönt, hogy le nem mond. Nem volt még példa arra, hogy a franciáknál a jobboldalt így elkülönítették volna a többi párttól és most áttörjenek és nyerjenek utalva Marine Le Pen pártjára.

-hangsúlyozta Orbán Viktor. Két eset lehetséges: az egyik, hogy a francia jobboldali erő nem csak nyer, hanem kormányt is tud alakítani. Csak abszolút többség esetén teszik meg. A másik lehetőség, hogy nem nyernek eléggé és nem ad kormányt a jobboldal. Ez is kihat Európára. Nagy változások lesznek a franciáknál, ez biztos- jegyezte meg. Orbán Viktor azért is mondja, hogy várják meg a hétfőt a Patrióták Európáért helyezétéről, mert nem mindegy, hogy a Nemzeti Tömörülés csatlakozik majd vagy nem. Ez függ a választások eredményétől is.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a Patrióták jobban állnak, mint ahogyan az látszik, hiszen az egyik olasz kormányzópárt is hozzájuk csatlakozott. A legnagyobb most megalakult holland kormányzópárt is ide tartozik, itt vagyunk mi is, szeptemberben az osztrákoknál is lesz választás, ahol a Szabadság Párt egyelőre vezet, Babis volt cseh miniszterelnök is ott toporog a győzelem kapujában. A belgáknál is új miniszterelnök lesz, az egyik esélyes párt pedig szintén a Patriótákkal van. A Tanácsban, ahol a kormányok képviseltetik magukat már most nagyobb képviseletük van, mint ahogyan látszódik és ez egyre inkább erősödni fog.

Versenyképesség a fókuszban

A versenyképességre kitérve Orbán Viktor elmondta, hogy úgy látja, hogy a legnagyobb kínai autóipari gyárakra ki fogja vetni a büntetővámot az unió, ezért a legnagyobb cél, hogy ez csak ideiglenes legyen. Négy hónapra szól. A nagy európai autóipari vállalatokkal tárgyalt a miniszterelnök, amelyek vezetői szerint nekik sem jó, hogy büntetik a kínai gyárakat, pedig a bizottság abban a hitben van, hogy ezzel őket védik. A keletieknek lesznek erre válaszlépései lehet, hogy nem is egy. Ez egy kereskedelmi háborúhoz vezet. Magyarországon jelenleg szinte bármit elő tudunk állítani, de nem jó, ha nem tudjuk ezt világszinten eladni. A munkahelyeket is veszélybe sodorhatja ez a döntés.

A légi közlekedésben problémák vannak

A nyár beköszöntével sokan utaznak ide-oda, de a légi közlekedésben most sok probléma, fennakadás tapasztalható, késések, járattörlések. A kormány szerdán tartott kormányülést és foglalkoztak a témával. Ez a tűrhetetlen kategória, amit látunk, az emberség is hiányzik, ami a légi közlekedésben most van a kormány szerint. A repteret most veszi át az állam, abban bízik a miniszterelnök, hogy amikor fizikailag is átveszik, akkor javulni fog a helyzet. A légi-és földi kiszolgálással szerinte probléma van.

A benzinárra kitérve elmondta, hogy kötöttek megállapodást a magyarországi üzemanyag-forgalmazókkal, ami arról szólt, hogy mi sem fizethetünk többet átlagban az üzemanyagért, mint a környező országok. Ezt a megállapodást be kell tartani -tette hozzá. Ezért a miniszterelnök szóval kéri a forgalmazókat újra, ha nem segít a szép szó, intézkedni fognak.

A turizmus dübörög és nagy reményeink vannak vele

A gazdaságra kitérve Orbán Viktor elmondta, hogy vannak biztató jelek, hogy felfelé megyünk, de a háború még mindig itt van. A háború után egy másik világban fogunk élni, ez biztos. A világ keleti felén a nagyhatalmak összegyűltek, sokkal rugalmasabbak, nem olyan bürokratikusak. Más idők lesznek és ehhez alkalmazkodni kell. Vannak kedvező folyamatok, nem a nulláról kell indulnunk. A turizmusban van nagy pénz, a turisták ide jönnek és költenek. A turizmus a gazdaság 11 százalékát hozza.

A kormány továbbá otthontámogatási programot indítottak, ez az energiahatékonyságot támogatja. Az infláció ellen is harcolnak, a munkaadókkal is próbálnak megállapodást kötni, hogy magasabb bérek legyenek. A turizmusra visszatérve elmondta, hogy az előfoglalások 60 százaléka belföldi vendégek. Az építőipar sem esett úgy vissza és fontos, hogy sok cigány ember is dolgozik benne, nem szabad, hogy ők kiessenek innen.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?