A nemzeti minimum, és a legaljasabb rohadékok
Hogy köcsög volt-e a bíró, vagy nem, én nehezen ítélem meg, hiszen soha nem nézek focit. Illetve csak akkor, ha nemzeti tétje van, de akkor sem értek hozzá – ez nem is az én dolgom. De mint megtudtam, ilyenkor mások is nézik a focit, akik amúgy soha, csak éppen azzal a céllal, hogy a saját válogatott csapatuk ellen szurkoljanak. Vagyis a saját hazájuk ellen. És örülnek, ha nem nyerünk. Ahogy ezek akkor is örülnek, ha Magyarország veszít.
Szóval megírta a 444 – mert melyik más hazaáruló írta volna meg –, hogy a Kneecap nevű, amúgy fogalmam sincs, kicsoda, formáció azt mondta: „Dugd fel ezt a seggedbe, Orbán Viktor!” Mindezt az ír–magyar meccs után, odaszólva a nemzeti csapatunknak.
Valakinek meg kellett írni. Meg amúgy milyen jó: nem nyert a magyar csapat, szóval Orbán Viktor meg is bukott.
Nem is tudom, mi ezeknek a célja, talán valami ilyesmi: a Facebook-kommentek szerint „de jó, hogy nem nyert a magyar csapat”. Hiszen nekik is jobb lett az életük. A belpesti albérletben végre párt találtak, életcélt, végre senki nem tukmálja rájuk, hogy ne fizessenek adót, meg olcsóbban lakjanak. Köszi, magyar csapat. Orbán Viktor lemondott, végre Magyarország elnöke Zelenszkij.
Ja, nem. Viszont cserébe egy csomó ember jó nagy féreg lett, kivillantotta a foga fehérjét: utálják, ha Magyarországnak jó; a lényeg, hogy nekik jó legyen. A kettő között nem látják a kapcsolatot, és nyilván csak véletlen egybeesés, hogy mindegyik tiszás.
Az a helyzet, hogy ilyen ország vár ránk, ha ők nyernek, semmi ami nemzeti
És semmi ami a tehetség, a munka, az erőfeszítés, mert mindez semmivé válik, a lényeg az lesz, hogy az országnak rossz legyen. A noname celebek, akik narkóról rappelnek, majd példaképpé válnak.
Még a legaljasabb rohadékokban is szokott lenni nemzeti minimum. Érdekes, hogy ezekben nincs. Nemzeti minimumnak kéne lennie, hogy büszkék vagyunk a nemzetünkre. Nemzeti minimumnak kéne lennie, hogy tudjuk és értjük mi az, hogy magyar.
Nemzeti minimumnak kéne lennie, hogy örülünk, ha olyan kormányunk van, ami nem támogat egy háborút, és amely eléri, hogy ne legyünk se gazdaságilag se katonailag részei egy fegyveres konfliktusnak.
Nemzeti minimumnak kéne lennie, hogy értékeljük azt, ha egy magyar miniszterelnököt barátként fogad az USA elnöke. Nemzeti minimumnak kéne lennie, hogy a magyar családok támogatása alap dolog.
Nemzeti minimumnak kéne lennie, hogy magyar magyart nem gyűlölhet. Nemzeti minimumnak kéne lennie, hogy büszkék vagyunk a hazánkra és a hazánk sikereire. De most 2025 végén sajnos ki kell mondani: jelenleg nincs nemzeti minimum.
Egy megosztott ország lettünk, amely egyik fele gyűlöl, a másik fele pedig értetlenül áll honfitársa előtt és kérdezi tőle: mégis miért gyűlölsz? Egy megosztott ország lettünk, amely egyik fele ma egy emberként sírt Szoboszlai Dominikékkal, másik fele pedig elégedetten kattintotta rá a röhögő fejet a Telex cikkére.
A megosztott ország, amely egyik fele nem adja fel, s bízik benne, hogy legközelebb majd sikerül, míg a másik fele ökölbe szorított kézzel várja, hogy mikor lesz már még ennél is rosszabb (mindenkinek). Bármi is lesz 2026 áprilisában, a magyaroknak ideje lesz tükör elé állni, miközben az áprilisban megválasztott kormánynak lesz egy óriási feladata: újra nemzeti minimumot teremteni és megoldást találni arra, hogy a magyarok ismét egyként legyenek nagyok és sikeresek. Olyan sokfelé szakadt már ez az ország, ideje újra eggyé építeni.