Pesti Srácok

Megújította együttműködését az MNB és a Kincstár

Megújította együttműködését az MNB és a Kincstár

Megújította és kibővítette együttműködési megállapodását a Kincstár és az MNB. A közös munka keretében kiemelt szerepet kap egyebek mellett a rendszeres kölcsönös adatszolgáltatás, illetve a tájékoztatás a lakáscélú támogatásokkal és az állami viszontgaranciákkal kapcsolatos tapasztalatokról – fogalmaz a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Államkincstár közös sajtóközleménye.

A Magyar Államkincstár (Kincstár) nevében Bugár Csaba elnök, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről pedig Matolcsy György elnök írta alá Budapesten a két intézmény megújított és kibővített együttműködési megállapodásáról szóló dokumentumot. Az együttműködés során különösen a rendszeres adatszolgáltatás számít kiemelt területnek az intézmények között. Az MNB ennek érdekében folyamatosan tájékoztatja a Kincstárt az általa végzett központosított illetményszámfejtéshez szükséges, az önkéntes nyugdíj-, egészség- és önsegélyező pénztárak, valamint a magánnyugdíjpénztárak aktuális adatairól.

A Kincstár felelős az állami költségvetés végrehajtása során a pénzforgalom lebonyolításáért és a központi elszámolásokért, a költségvetési pozíció előrejelzéséért és a likviditásmenedzseléséért, továbbá meghatározott adatszolgáltatásokért. Nyilvántartja az állam által vállalt garanciákat és viszontgaranciákat. Ellátja a közszférában foglalkoztatott közel 900 ezer fő illetményének számfejtését, az ehhez kapcsolódó adó- és járulékelszámolást és bevallást. Ezen feladataihoz kötődően a jegybank kérésére eseti adatszolgáltatást nyújt a felügyeleti eljárások kapcsán szükséges, az állami támogatásokkal, valamint az MNB által felügyelt intézmények tevékenységéhez kötődő állami viszontgaranciákkal összefüggésben felmerülő kérdésekben. A két intézmény emellett kölcsönösen tájékoztatja egymást a lakáscélú támogatásokkal és az állami viszontgaranciákkal kapcsolatos – pénzügyi szervezeteket érintő – ellenőrzési tevékenységükkel összefüggésben tapasztaltakról.

Az intézmények a mostani megállapodás szerint közreműködnek – erre irányuló megkeresés esetén – feladat- és hatáskörüket érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, illetve szakterületeikhez tartozó kérdések szakszerű megválaszolásában. Tájékoztatják egymást különösen a visszaélések megelőzésével, valamint a pénzügyi piac, a pénzügyi szolgáltatók és az ügyfelek védelmével, biztonságával kapcsolatos kérdéskörökről. A jegybank emellett vállalja, hogy tájékoztatást küld a Kincstár részére a hitelintézetekre vonatkozóan – többek között – azok átalakulásáról, korlátozások életbe léptetéséről, tevékenységi engedélyük felfüggesztéséről, valamint működési engedélyük visszavonásáról szóló döntése esetén. A kibővített együttműködés továbbá kiterjed arra is, hogy a két intézmény kölcsönösen tájékoztatja egymást a másikat érintő továbbképzésekről, illetve szakmai fórumokról és konzultációkról.

PestiSracok facebook image

Forrás: MNB, Magyar Államkincstár; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?