
Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban reagált a DK-s Szaniszló Sándor Szijjártó Péternek írt levelére, amelyben a gyurcsányista politikus nehezményezte, hogy kerületében kevés a vakcina. Nem tévedés, ő ugyanaz a Szaniszló Sándor, aki Pestszentlőrinc polgármestereként néhány héttel ezelőtt – a lakosság körében óriási felháborodást keltve – visszaküldte a kerületnek szánt kínai vakcinákat.
Maga még mer a magyar emberek egészségéről beszélni, amikor elvenné tőlük az életmentő vakcinát?
– tette fel a kérdést Menczer Tamás, aki szerint ismét bebizonyosodott, hogy a baloldal oltásellenessége szörnyű, a pofátlansága pedig elképesztő.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook hozzászólás
Ujházi László
2021-04-09 at 07:08
Érdekesség az hogy Gyurcsány Ferenc valamikori kormányfő maga ellen bizalmatlansági inditványt kért pártjától hogy átadhassa a helyét, hosszasan szinte botrányos kereséssel Bajnai Gordonnak. Eladósított országot a gazdasági pénzügyi válságból csak elvonásokkal szigorításokkal és egészségügy leépítésévewl vasúti vonal szárnyak bezárásaival tudták csak 2010 ig valahogy elvinni. Lepusztult eladósított IMF kölcsönökkel terhelten tudták csak a Fidesznek 2010-ben átadni. Most előjönnek okoskodni Bemutatták mire képesek aki meg ilyen személyeknek hinni tud vagy tájékozatlan vagy megtévesztett vagy éppen zavarodott gondolkodású. A kormány igen óvatosan kezeli és vezeti be az újra indítást oltásban meg Európa élvonalában van jelenleg is
Amarna
2021-04-09 at 06:37
Valami szankciót már kellene tenni mert az effajta reagálás csodálkozás meg ejnye bejnye lepereg …hiszen ezért csinálják és a háttérben jól kiröhögik a jó keresztényeket akiket kővel dobálnak és kenyeret kapnak érte…szó szetint…a meg nem érdemelt fizetés formájában !!!
Leopard
2021-04-08 at 23:07
Sivalkodjál .Aztán te kretén a törvényeket még véletlenűl se tartassad be. Hogy s..nád le magadat. A hülye főnököddel együtt.
Kata
2021-04-08 at 22:00
Az alávaló, semmirekellő dk-sok pofátlansága tényleg elképesztő! Van ennek bőr a po.áján? Visszaküldi a lakosok megkérdezése nélkül a vakcinákat, amikor visszahull a fejére gazembersége, panaszkodik, hogy nincs oltóanyag! És miért Szijjártónak ír? Az egész ország megtapasztalhatja a ballibsi oldal végtelen szenvtelenségét, aljasságát, hatalom-és pénzvágyát. Remélem 2022-ben mindenkinek eszébe jut, mit műveltek ezek az ország szégyenei! Hiába tettek 180 fokos fordulatot, nem felejtünk! És még van képük legyilkosozni a kormányt! Nem a jobboldaliak fognak börtönbe kerülni, lehet ők sem, de Isten nem ver bottal! A véresszájú komcsik, a szövetségeseik is megkapják jól megérdemelt jutalmukat. Remélem inkább előbb, mint utóbb!
gyozo2018
2021-04-08 at 21:30
A szavazóiknak a demenciájára apellálnak.
Szabó László
2021-04-08 at 21:15
Lassan egy esztendeje alkalmatlankodnak itt ellenségi hozzáhazudozók a mident és mindenkit tagadásukkal, derék politikusaik bujtogatására! És amikor már azt hinnénk, hogy talán már nem áll módjukban hitványabb féregnek lenni, meglepnek minket a tagadás tagadásával!!
Szóval – igen, Poppy – ez szokott a dühöngő őrültek halálfélelmének utolsó stádiuma lenni!
Poppy
2021-04-08 at 20:44
Ez még csak a kezdet, tudják fokozni az örületet. Az életükért örjöngenek.