Pesti Srácok

Menczer Tamás: a biztonságot meg kell védeni és a közösségeket meg kell erősíteni

Menczer Tamás: a biztonságot meg kell védeni és a közösségeket meg kell erősíteni

A biztonságot minden körülmények között meg kell védeni és a közösségeket erősíteni kell – mondta a Biai Szőlőszem Református Óvoda egyéves fennállását ünneplő hálaadó istentiszteleten Menczer Tamás szombaton, Biatorbágyon.

Az istentisztelet keretében megtartott nyilvános presbiteri gyűlésen a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője arra emlékeztetett: a világ a válságok korát éli, és olyan kihívásokkal találja szembe magát, amelyekre korábban nem sokan gondoltak. Kifejtette: amikor az embert veszély fenyegeti, kétfajta választ adhat: összehúzza magát, próbál túlélni vagy pedig cselekszik.

– mondta. Felidézte azt is: ha nem változtattak volna 2010 után, az elmúlt bő évtizedben 160 ezerrel kevesebb gyermek született volna. Úgy fogalmazott: ha van gyermek, akkor van jövő, és ha van gyermek és vannak erős közösségek, akkor minden nehézségből ki lehet lábalni, méghozzá megerősödve. Az államtitkár kitért arra is, hogy a gyerekek számára fontosak a mesék, de az is fontos, hogy a mese miről szól.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hozzátette: a tavaly átadott református óvodában – a koruknak megfelelően – a gyerekeknek úgy fogják a világot bemutatni, hogy valóban értékeket kapjanak, olyan értékeket, amelyek az ő életüket és az ő lelküket, szellemüket gazdagítják és erősítik.

Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében arról szólt, hogy a szétszóratás emberileg megpróbáltatás, az Istennek lehetőség.

– mondta. Balog Zoltán a szétszóratás kapcsán beszélt arról is: ahhoz, hogy a mag betöltse küldetését, el kell vetni, szét kell szórni, de jó föld is kell hozzá, és – jelképesen – ezt teremti meg ez az óvoda.

– mondta. A püspök azt hangoztatta, hogy a gyermek itt nem pedagógiai alapanyag és nem díszlet, hanem ajándék, Isten ajándéka.

Bíró Gyula, a gyülekezet főgondnoka az óvodaépítést felidézve elmondta: a 2022-ben megnyílt óvoda ma már 100 gyereket tud fogadni négy csoportban. A tágas csoportszobák mellett fejlesztőszoba, tornaterem és közösségi tér is található. Ismertetése szerint az beruházásban az állami támogatás összege mintegy 609 millió forint volt.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?