
A külhoni magyarokért kiállni csak egy erős ország tud, a magyar kormánynak mindig voltak olyan stratégiai céljai, amelyekért a válságok alatt is harcolt – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap, a nemzeti összetartozás napján Piliscsabán rendezett megemlékezésen.
Menczer Tamás, aki egyben Pest vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, ilyen stratégiai célkitűzésnek nevezte a munkahelyek, a nyugdíjak és a rezsicsökkentés védelmét, valamint kiemelten fontosnak nevezte a családok támogatását, mert “minden magyar gyermek egy újabb őrhelyet jelent”. Az államtitkár hozzátette, a külhoni magyaroknak is az a jó, ha a politikai kapcsolatok kiegyensúlyozottak, és a szomszédos országokkal közösen építenek egy sikeres Közép-Európát, ahol a nemzetiségek nem elválasztanak bennünket, hanem összekötnek.
A kárpátaljai magyarok helyzetéről szólva Menczer Tamás kijelentette, jogfosztásuk már a háború előtt megindult, de a kialakult helyzetre való tekintettel a kormány a nézeteltéréseket nem helyezte előtérbe. A politikus elmondta, Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciójában támogatja Ukrajnát, például Magyarországon 1300 iskolában és óvodában fogadnak Ukrajnából menekült gyereket. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan – a jelenlegi ukrán törvények értelmében – szeptembertől 99 magyar iskola nem folytathatja működését Kárpátalján. Menczer Tamás kijelentette, a magyar kormány azt kéri, hogy adják vissza a kárpátaljai magyarság korábban meglévő szerzett jogait, amelyeket minden kétoldalú megállapodással és nemzetközi egyezménnyel ellentétesen vettek el.
Amíg ezeket a jogokat nem adják vissza az ottani magyaroknak, addig Ukrajna euroatlanti integrációját nem támogatjuk
– mondta az államtitkár. Közlése szerint Magyarország az Európai Unióban egyedül van a békepárti állásponttal.
Az ukránok és az oroszok mellett magyarok halnak még meg ebben a háborúban, ez az, amit a mi nyugati barátaink hajlamosak elfelejteni. Az a történelem tanulsága, hogy összekapaszkodva erősek vagyunk, ezért a teljes magyarságnak összekapaszkodva kell kiállnia a béke mellett, mivel a magyarság érdeke a béke
– zárta beszédét Menczer Tamás.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orientál
2023-06-04 at 20:20
t Te mag kapaszkodjál a szélsőséges élősködő muszlim migráns elvtársaidba. hahahahahahahaha……??……
Logikus
2023-06-04 at 19:52
t
Aha, mesélj még 😀
t
2023-06-04 at 18:26
Vagy aki az utolsó szalmaszálba kapaszkodik.
Orientál
2023-06-04 at 17:33
Nekünk minden ember elpusztítása kereszténydemokrata honfitársaimmal és más pacifistákkal együtt elkeseredést okoz ,sajnos több ruszin testvérünk is meghalt az ukrajnai háborús csatákban és ez sem fájdalommentes a többi ember pusztulásával együtt ,ukrajnai háborúban elpusztult emberek nem érdeklik rajtunk magyar többségen kívűl az USA brit eu-s balliberális zöld és kereszténydemokráciára köpdöső álkeresztény pártokat és elvtársaikat – cdu csu … – vezetőiket – itthoni Gyurcsányékkal gyütt.