Pesti Srácok

Menczer Tamás: Gyurcsány úrnak megártott az önbizalom (Videó)

null

Menczer Tamás nem hagyta szó nélkül Gyurcsány Ferenc legújabb, meglehetősen extravagánsra sikeredett szózuhatagát. A bukott miniszterelnököt arra is emlékeztette, hogy a magyar nép már többször kijelentette: nem kér az ő kormányzásából.

Valójában elvesztegetett évtized áll Magyarország mögött, Orbán és kormányának vezetésével – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke. A Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán reagált az elhangzott állításra. Menczer Tamás videoüzenetében rámutatott:

Emlékeztetett: „csak egy válság volt, és mégis csődbe vitték az országot”.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az igazgató, majd hozzátette: ehhez képest Orbán Viktor a válságok korában vezeti Magyarországot.

– húzta alá Menczer Tamás. Emlékeztetett: visszaadták és megvédték a 13. havi nyugdíjat, csökkentették a rezsit, a családtámogatási rendszer pedig világszinten is páratlan. Szavai szerint ami most a legfontosabb, hogy Magyarország nincs benne a háborúban Orbán Viktornak köszönhetően.

– rögzítette a politikus, majd videójában bevágta a felvételt, amelyen Gyurcsány kijelenti: háborúban fegyver kell a kézbe.

– jegyezte meg az igazgató. Felidézte: „a francia elnök olyan természetességgel és olyan gyakorisággal beszél az atomfegyverekről, mintha azt mondaná, hogy igyunk egy kávét.” Menczer Tamás úgy véli, a helyzet napról napra veszélyesebb és súlyosabb.

– zárta videóját Menczer Tamás.

Forrás: Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu