Pesti Srácok

Menczer Tamás Fonyódon: Nekünk egy hazánk van, nincs másik, ezt kell megvédenünk

Menczer Tamás Fonyódon: Nekünk egy hazánk van, nincs másik, ezt kell megvédenünk

A Fidesz kommunikációs igazgatója a Fonyódi Művelődési Központban, teltház előtt tartott fórumán azt mondta: most rajtunk a sor, hogy megvédjük a hazánkat, mert az nagy veszélyben van.

Menczer Tamás a Balaton menti városban arról beszélt: ami a jó hír a sok rossz között, az az, hogy van nekünk egy békepárti miniszterelnökünk, akit Orbán Viktornak hívnak. Menczer szerint Orbán Viktor maradt az egyetlen akcióképes békepárti miniszterelnök Európában, utalva ezzel a jelenleg is kórházban fekvő Robert Ficora, akit a múlt héten ért súlyos merénylet Szlovákiában.

A kommunikációs igazgató a videóban visszautalt azokra a nehézségekre, amelyekkel az utóbbi években kellett megküzdeni, mint a Covid, a bevándorlás, a gazdasági válság, az energiaválság, illetve a háború és az azzal járó szankciók.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor mindig megvédte a magyar érdeket. És Orbán Viktor most is meg tudja védeni, hogyha mellé állunk, és hogyha a magyarok ott vannak mögötte. Ez a jó hír

 

- szögezte le videójában Menczer Tamás, aki hozzátette, hogy az "országromboló óbaloldal, meg ez az újbaloldal, ez a családromboló, nárcisztikus, önimádó figurák, ilyen politikai kalandorok" is jelentkeznek most az ország vezetésére.

Én azt javaslom mindannyiunknak, hogy álljunk Orbán Viktor mellé, legyünk ott minél többen június elsején a Békemeneten, aztán majd 9-én a szavazás során, mutassuk meg az erőnket, és védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát, Orbán Viktort támogatva

 

- üzente a videóban Menczer Tamás.

A fotót Menczer Tamás készítette Fonyód felé tartva, a Balaton partján.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?