Pesti Srácok

Menczer: továbbra sincs koronavírussal fertőzött magyar beteg

Menczer: továbbra sincs koronavírussal fertőzött magyar beteg

Továbbra sem lehet tudni olyan magyarról, aki Magyarországon vagy a világban bárhol koronavírussal fertőződött volna meg - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: az óceánjáró hajóról szombaton hazatért két magyar állampolgár hétfő este óta karanténban van,mindketten tünetmentesek, egy harmadik magyar, aki a személyzet tagja volt, és akivel korábban nem sikerült közvetlenül felvenni a kapcsolatot, kedden karanténba kerül. Müller Cecília ismertette: bár a két magyar panasz- és tünetmentes, hétfőn - a maximális biztonságra törekedve - elrendelték számukra a járványügyi zárlatot. A szakember jelezte azt is, lista készült azokról, akik bármilyen módon érintkezésbe léphettek velük. Menczer Tamás felidézte: a holland felségjelzésű óceánjáró, amelyen három magyar tartózkodott, a múlt héten kötött ki Kambodzsában, miután több ország is elutasította a fogadását a koronavírus-fertőzéstől tartva. A kambodzsai egészségügyi hatóságok a hajó utasain elvégeztek egy általános egészségügyi ellenőrzést, és mivel nem találtak koronavírust, engedélyezték az utasoknak, hogy hazautazzanak. A hajó egyik amerikai utasánál, egy 83 éves amerikai állampolgárnál azonban a malajziai, Kuala Lumpur-i repülőtéren diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, így hétfő este a szombaton hazatért két magyart karanténba helyezték. Az államtitkár hozzátette: a magyar hatóságok a kambodzsai hatóságok tájékoztatása alapján úgy tudták, hogy a harmadik magyar, aki a személyzet tagja volt, továbbra is a hajón tartózkodik. Kiderült azonban, hogy ő is hazautazott. "Ez kedd délelőtt jutott a tudomásunkra, és ma sikerült vele felvenni a kapcsolatot is" - fogalmazott. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa elmondta, a három magyart a kórház területén erre kialakított karanténépületben helyezik el. Mint mondta, az épületet fertőtlenítették, miután vasárnap hazaengedték a 14 napos megfigyelésből azt a hét magyart, akit korábban francia közreműködéssel hoztak haza Vuhanból. A szakorvos kiemelte, a most megfigyelés alatt lévők végig láztalanok voltak, tünetmentesek és megkezdődtek a laborvizsgálatok is. Ők jövő péntekig lesznek elzárva a külvilágtól, látogatót sem fogadhatnak, csak telefonon tarthatják a kapcsolatot a hozzátartozókkal. A harmadik magyart, aki felszolgálóként dolgozott az óceánjárón, kedden viszi az Országos Mentőszolgálat a kórház karanténépületébe - közölte Szlávik János.

Menczer Tamás helyretette a balliberális gittegyletet

Kedden délután Menczer Tamás a közösségi oldalán a Népszava és a 24.hu hangulatkeltése miatt tett közzé bejegyzést. Az államtitkár úgy fogalmazott: a koronavírus komoly dolog, nem helyes politikai hangulatkeltésre használni. Hozzátette: a balliberális sajtó egy része mégis hangzatos címekkel próbálkozik: “A külügy tudta nélkül utazott haza az egyik magyar a lezárt óceánjáróról.” Menczer Tamás ezzel kapcsolatban kifejtette: ez valóban így van, "ugyanis a külügy nem tudja és nem is akarja a külföldön lévő magyarok mozgását figyelni".

PestiSracok facebook image

Az államtitkár kiemelte:

Végül pedig úgy fogalmazott:

Forrás: PS/MTI/Facebook, fotó: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."