A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakértői több, mint 6000 budapesti vállalkozás véleményére alapozva készítették el 7+1 pontból álló javaslatcsomagjukat, amellyel szerintük úgy lehetne módosítani a katára vonatkozó jogszabályokon, hogy az mind a katás vállalkozók, mind a jogszabályalkotók számára elfogadható legyen. A BKIK ezenkívül a kata adómértékét is a jelenlegi közteherviselési rendszerhez igazítaná.
A BKIK-nál az elmúlt időben alapos elemzésnek vetették alá a kata adónemet, majd a közelmúltban elvégzett kutatásban közel 6000 fővárosi vállalkozót kérdeztek meg a kata tervezett módosításáról, valamint a lehetséges megoldási módszerek preferenciájáról. Az adónemmel kapcsolatos egyik legmarkánsabb anomália, hogy miközben 2013-ban a kata adómértéke nagyjából az akkori minimálbér után fizetett adóterhek 80%-ának felelt meg, időközben a minimálbér és annak adóterhei is közel duplájára nőttek, a 6 millió forintos kata-plafon szintén megduplázódott 12 millióra, de a tb-terheket is tartalmazó kata adómértéke nem változott. A BKIK kutatásából kiderül, hogy a vállalkozók közel fele el tud képzelni valamilyen adóteher-növekedést a szabályozás egyszerűségének megmaradásáért cserébe, míg nagyjából egyharmaduk a maradó adóteher mellett az adminisztráció bonyolításában látja a megoldást. Miközben alkalmazottként a tényleges jövedelem értéke számít a nyugdíjalapba, addig a katás nyugdíj számításánál nem a valós keresetet, hanem a fix havi adó alapján törvényileg meghatározott összeget veszik figyelembe. Ez a főállású, havi 50 ezer forint katát fizetők esetében 98 100 forint nyugdíjalapot jelent, ami 2013-ban még jól közelített az akkori minimálbérhez, de mostanra már csak a 161 000 forint 61%-át teszi ki. Ezt a kormányzat a 75 ezer forintos átalányadó bevezetésével igyekezett kompenzálni.
Hétpontos javaslatcsomag
A BKIK-ban folyó munkával párhuzamosan más szakmai szervezetekben, így többek között a VOSZ-ban, az MGYOSZ-ban, a Magyar Könyvvizsgálói Kamarában vagy az Adótanácsadók Egyesületében is hasznos javaslatok készültek, hogy csak néhány szervezetet említsünk. Az alábbi 7+1 pontos BKIK-javaslatot mindezen eredmények szintetizálásával fogalmazták meg.
1. Állítsuk vissza a szabálykövető katások megbecsülését!
Az elmúlt időben megjelentek olyan vélemények, amelyek a katás vállalkozókat adóelkerülőként bélyegeznék meg. A BKIK határozottan visszautasítja ezt a szemléletet, hiszen pont az a feladat, hogy a katát az eredetileg megfogalmazott célok érdekében szabályosan használókat, és a katát szabálytalanul használókat minél hatékonyabban szét lehessen választani, és a hatóságok csak az adónemet szabálytalanul használókkal szemben lépjenek fel! A rendelkezésre álló adatok alapján a szabályosan katázók vannak többségben, akik megbélyegzése és büntetése társadalmilag igazságtalan, és gazdaságilag is káros.
2. Erősítsük meg az ellenőrzést!
A katás szabálytalanságok kiszűrésére a NAV kapjon plusz költségvetési forrásokat, hogy a rendelkezésére álló eszközöket – mint például az online beérkező számlaforgalom elemzését – hatékonyan fel tudja használni.
3. Harmonizáljuk a katát a munkajövedelmek rendszerébe, hogy tartósan fenntartható legyen!
A kata adónemet választó vállalkozók jellemzően a saját munkaerejüket és tudásukat használják a bevétel megszerzése érdekében, miközben ehhez kevés tőkejellegű költséget használnak fel, emiatt a kata alapvetően a bérjellegű jövedelem közterheit helyettesíti. Ezek között jelentős tételt jelentenek a társadalombiztosítási befizetések, miközben a katánál ez sokkal kisebb mértékű. Ez egyrészt a jóval magasabb nettó jövedelem elérhetősége révén magas motivációt kelt a jövedelmek kata adó felé terelésére jelenleg, másrészt a jövőben az alacsony társadalom biztosítási kifizetési jogok miatt komoly társadalmi feszültségek várhatók, hiszen sok katás nem végez a tb-jogviszonyt kiegészítő öngondoskodó megtakarítást. Emiatt a katát célszerű közelíteni a munkaviszony tb- és adókedvezmény-rendszeréhez.
4. 5 millió forint bevételig maradjon a jelenlegi adóteher, afölött vezessenek be egy 15%-os új adómértéket, azonban a plusz befizetésért járjon több tb-jogviszony is!
Tavaly a katás vállalkozók 44 százaléka 4 millió, 52 százalékuk pedig 5 millió forint alatt számlázott. A katások több, mint felét kitevő legkisebb vállalkozókra tekintettel, a 3. pont értelmében az adó újraszabályozásaként a kata adómértéke legyen 5 millió forint bevételig az eddigi adóteher, afölött pedig a bevétel 15%-a, de főállású katásnál minimum havi 50 ezer, mellékállású katás vállalkozónál minimum havi 25 ezer forint. A havi minimum fölötti adót fizető főállású adóalanyoknak járjon vagy arányosan, vagy egy átalányértéken magasabb tb-jogviszony, miközben a minimum havi 75 ezer forintot választókat továbbra is a minimálbér körülinek megfelelő tb-jogviszony illesse meg! Hosszabb távra, javasolt megoldásként adódhat a lehetőség a magasabb tb-jogviszony megszerzése érdekében, hogy a főállású katások választhassanak magasabb befizetési összeget. A havi minimum fölött fizető mellékállású adóalanyoknak pedig a minimum fölötti összeg lehetőség szerint számítson bele valamilyen módon a tb-jogviszonyba, akár arányosan, akár átalány formában! A BKIK elképzelhetőnek tart egy olyan alternatívát is, hogy a három különböző átalányadó-mértékhez akár három eltérő százalékos adósáv tartozzon, például 12,5 százalék, 15 százalék és 17,5 százalék.
5. Járjon családi kedvezmény a főállású katásoknak is!
A személyi jövedelemadó alá tartozó munkajövedelmek esetében családi kedvezmény is igénybe vehető. A harmonizáció érdekében ennek logikáját célszerű kiterjeszteni a főállású katásokra is. A kata kedvezőbb adómértéke miatt a BKIK javaslata szerint egy gyermek után legalább havi 5 ezer, két gyermek után havi 10 ezer, 3 gyerek után pedig havi 25 ezer forint családi kedvezményt lehessen a fizetendő katából levonni.
6. Zéró tolerancia a bújtatott foglalkoztatásra!
A BKIK egyetért a kormány álláspontjával, miszerint a munkaviszonyok katás vállalkozássá történő átszervezése egy társadalmilag nagyon káros folyamat, így ennek megállítására és visszaszorítására egy egyedi új szabályt célszerű hozni: két éven keresztül 40%-os különadó terhelje bármely szerződéses összeg esetén azt az új katás jogviszonyt, ahol az egykori munkavállaló a volt munkáltatójával vagy annak kapcsolt vállalkozásával köt vállalkozói szerződést! Így két éven keresztül ez gyakorlatilag azt jelenti, mintha továbbra is munkavállaló lenne a volt cégénél, viszont egyéb szerződései keretén belül élvezheti a kata előnyeit.
7. Kettő helyett három feltételhez legyen kötve a hétből a kata választása
Jelenleg a hét feltételből elég, ha kettőt teljesít a katás vállalkozó. Ugyanakkor a tisztességes katások minden gond nélkül meg tudnak felelni három, vagy akár négy feltételnek is.
+1. Vonják vissza a „Lex Parragh” néven elhíresült 3 millió forintos szabályt!
A nemrég elfogadott 3 millió forint feletti, egy megrendelőtől származó bevételre kirótt 40%-os különadó alá jónéhány kisvállalkozó önhibáján kívül kerül, ezt rendkívül nehéz kiszűrni. Ugyanakkor a szabály kijátszható, hiszen a tapasztalatok szerint például egyes könyvelőirodák már szakosodnak, hogyan osszák szét az ügyfeleik bevételeit az általuk könyvelt cégek között. Az előző pontokban megfogalmazott javaslatok bevezetése kezeli a katával kapcsolatban feltárt problémákat, ezért ezt a szabályt javasolt eltörölni!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS