Pesti Srácok

Merkely Béla: Alacsony volt hazánkban az átfertőzöttség

Merkely Béla: Alacsony volt hazánkban az átfertőzöttség

10 575 PCR-tesztből mindössze három lett pozitív a csaknem 18 ezer ember bevonásával májusban végzett országos, reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton – jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője szerdán, az eredményekről tartott sajtótájékoztatón.

Merkely Béla ismertette: a PCR-teszttel igazolt aktív fertőzöttek aránya 0,029 százalék, a fertőzöttek becsült száma a vizsgálat idején 2421 volt. A mintát adók közül 70 szeropozitív esetet találtak; ez alapján a magyar lakosság 0,68 százaléka, 56 439 ember eshetett át a fertőzésen május 16-ig.

Mag Kornélia, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese elmondta: a mintavételre 17 787, 14 évesnél idősebb, magánháztartásban élő embert választottak ki 489 településről. A vizsgálat részét képező kérdőívet 12 236-an töltötték ki, a vírus antitestét és RNS-ét kimutató vizsgálatra 10 575-en mentek el. 10 474 esetben volt kérdőív és teszt is. A részvételi arány tehát 67,7 százalék volt.

A H-UNCOVER vizsgálatot az SE vezetésével a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH végezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.