A marosvásárhelyi tulipános önkormányzati képviselők, mandátumuk félidejénél tartva, úgy döntöttek, kikérik a választók véleményét. Azokról van szó, akik 2020-ban még diadalittasan adták a világ tudtára, hogy visszavették a várost. Legalábbis emberük – a függetlenként indított, de azóta az RMDSZ-be újra visszatáncoló Soós Zoltán – került a polgármesteri székbe.
Mit mondjak, dicséretes a kezdeményezés, érett társadalmakra, jól bejáratott demokráciákra jellemző. Hogy mi közünk nekünk mindehhez, nos, azt nem tudom eldönteni. Próbálok a helyi képviselők fejével gondolkodni – ami, bevallom, nem könnyű, számomra legalábbis –: talán így, a nyitottság látszatát keltve próbálnak előre menekülni, elhitetni másokkal – és önmagukkal? –, hogy mernek szembenézni a legkényelmetlenebb kérdésekkel, hogy számukra nincsenek tabu témák, ők készek mindig, minden körülmények között meghallgatni a választóikat. Akiknek a véleményére – ez is hozzátartozik a történethez – magasról tettek az előző két esztendő során.
Amúgy bizony lenne elegendő okuk a félelmre – esetleg szégyenérzetre – a sok sikertelenségért, kudarcért. Dehát ők úgy tesznek, mintha nem félnének, nem tartanának semmitől, senkitől. A választóiktól a legkevésbé. Ha így van, márpedig így van, akkor azért a választók is felelősek. Ez van, ha balga módon bedőlünk a négyévente ránk zúdított kampánylózungoknak, hogy aszongya: mind kicsinálnak a románok, mind meghalunk, ha nem vagyunk ott – mármint a hatalomban –, ahol rólunk döntenek. Ha viszont már ott vagyunk – illetve ott vannak ők, a tulipánosok –, akkor mehet a naftalinba a teljes kampányeszköztár. Hogy négy esztendő múltán aztán kezdődjön minden elölről.
Kíváncsian várom, milyen megvalósításokkal hozakodnak majd elő képviselőink, mert nekem hirtelen nem ugrik be semmi. Legalábbis olyan fajsúlyú siker, mint amilyenek a mulasztások, kudarcok. Ezek közül is a legsúlyosabb: a II. Rákóczi Ferencről elnevezett római katolikus középiskola harmadszorra is elpuskázott újraalapítása. Hiába önkormányzati hatáskör az iskolaalapítás, hiába van meg a szükséges többség a városi képvislőtestületben, a jelenlegi állás szerint lassan senki sem hisz az ügy sikerre vitelében. Mindezért az alkalmatlan illetékeseket terheli a felelősség, akik képtelenek voltak olyan dokumentációt összeállítani az iskolaalapításhoz, amiben a kákán csomót keresők utólag semmi jogi kifogásolni valót ne találhassanak.
Visszavattük a várost – örömködött a frissen megválasztott polgármester és csapata. Mostanra aztán kiderült, hogy még a városházát magát sem sikerült visszavenniük. Ezt bizonyítja a legjobban fizetett hivatali alkalmazottak névsorát tartalmazó lista, amelyet nemrég hozott nyilvánosságra az egyik helyi román napilap. A felsorolt negyvennégy név közül mindössze hét magyar, azaz 15,9 százalék. A 2011-es népszámlálási adatok szerint – az idei adatait még nem dolgozták fel – a város lakosságának 44,87 százaléka vallotta magát magyarnak. Úgy gondolnám, a lakosság etnikai arányainak a legjobban fizetett városházi alkalmazottak tekintetében is tükröződniük kellene. Úgy fest, hiába vettük vissza a várost, a magyar továbbra is másodrendű állampolgárnak számít.
Az elmondottakból, azt hiszem, világosan kitűnik, hogy az egész manőver nem más, mint szemfényvesztés, amelynek egyetlen célja lehet: a bizonyítvány magyarázása. Kíváncsian várom: sikerül-e?
Dühös románszakértő
2022-09-25 at 04:38
És a fidesz cserbenhagyta az igazi magyar nemzeti érdekképviseletnek számízó Magyar Szövetséget (MPP+Néppárt), ehelyett támogatja ezeket a kipróbált neptunista hazaáruló kollaboránsokat. De hát a fidesz Kárpátalján is csak szép szavakra és szájhősködésre képes, tettekre nem, a rácok meg még ki is tüntetik a Z’orbánt.
Oper
2022-09-24 at 20:55
Welszibard: Nem pontos amit írtál
– A gyulafehérvári határozat csak a román nemzetgyülés határozata, így nem volt jelen se magyar se zsidó (tehát tiltakozás az csak a nemzetgyülésen kivülről volt)
– Nincs önrendelkezés/autonómia a gyulafehérvári határozatban (csak ideiglenes, amig fel nem épül az államapparátus).
– Van magyar közigazgatás, teljes városok vannak ahol minden magyarul is megy a román mellett (nézd meg székelyföldet pl)
– Van magyar anyanyelvű oktatás (számos gimnázium/általános iskola) meg egyetemeken is lehet magyarul tanulni ha magyar nyelvű szakra jelentkezik valaki.
– vallási önrendelkezés is van, mivel nincs állam vallás romániában és egyik vallás sincs betiltva.
Tehát az 5 ből amit írtál 2 nem is volt soha benne a dokumentumban, 1 teljesen megvalósult, 2 meg megvalósult ott ahol magyar többség van.
Welszibard
2022-09-24 at 19:41
Mit lehet várni attól a Romániától ahol Nyugat-Európai segédlettel immáron 100 éve “cinkosan tűrik az 1000 éves magyarság eltüntetésére törekvő román lépéseket”?
Kiállt valaha az EU, korábban pedig a Nyugat, a demokrácia és az egyenlő jogok nagy bajnoka a románok által lefektetett 1918-as Gyulafehérvári Határozat alapelvei mellett?
Mik is voltak ezek? Naponta kellene a románok képébe tolni (Marosvásárhelyen is):
– A magyar és zsidó kisebbség nem támogatta Erdély egyesülését Romániával,
(sőt tiltakozott ez ellen). Bukarest ezért retorziókat kért a kevesebb zsidók ellen.
– Nemzeti önrendelkezést (autonómiát) igértek
– Anyanyelvű (magyar nyelvű) közigazgatást
– Anyanyelvű (magyar) oktatást minden szinten
– Vallási önrendelkezést (autonómiát)
Mindebből mi valósult meg? Semmi. És zavarja ez Európát? A legkevésbé sem. Mint ahogy évtizedeken át a 8 millió orosz nemzeti kisebbség jogfosztottsága sem zavarta, a magyarokéról nem is beszélve.
Zelenszkiínek tapsoltak felállva, aki alatt született meg a diszkriminativ nyelvtörvény, gyújtogatták fel a magyar székházakat és műemlékeket.
Mit várunk ilyen nemzetektől, mint a román is, mely nem hajlandó jogos magyar történelmi, kulturális javainkat sem visszaszolgáltatni? Bár utáltam az 50 éves szovjet diktatúrát, most mégis elismeréssel és irigykedéssel tekintek a lugaszki és donbasi elégtételre.
Az erdélyi magyarság mikor kapja vissza az USÁ-tól az elhazudott “wilsoni alapelvek” jóvátételét és megvalósítását?
ViAM
2022-09-24 at 14:15
Tényleg szemfényvesztésnek tűnik. De miért?! Ebben lelik örömüket, nem a megválasztóik elégedettségében?