
Irány a nemzeti kultúra konszenzusa! Magyarország a négy kétharmaddal nemcsak politikai rendszert, hanem értékrendet is választott magának. Így a kormányzat mögött kialakult masszív támogatottság kellő alapot szolgáltat ahhoz, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kialakuljon a Társadalmi Egyetértés Korszaka és a kormányzat az egész társadalomra kiszélesítse a nemzeti konszenzust és így a nemzet kulturális szuverenitása megőrződjön. – fogalmaz Merre tovább? – Vita a nemzeti blokk feladatairól című sorozatunkba írt publicisztikájában Békés Márton. Szóljon hozzá, írjon építő kritikát Ön is!
Békés Márton: Mi a teendő a negyedik kétharmad után?
A sorrendben a negyedik, ráadásul minden eddiginél nagyobb arányú alkotmányozó felhatalmazással végződő 2022-es országgyűlési választás és a vele egy időben tartott népszavazás nem kevésbé egyértelmű végeredménye bízvást történelmi jelentőségű. Mindezt akkor tudjuk kellő politikatörténeti perspektívába helyezni, ha hozzászámítjuk, hogy a Fidesz 2006 ősze óta, vagyis az utóbbi bő másfél évtizedben négy parlamenti és ugyanennyi önkormányzati választáson, valamint három európai parlamenti és három népszavazáson szerzett többséget. Mindez nemcsak a pártpolitikai mezőben, hanem társadalmi értelemben, sőt, az értékrendre vonatkozóan is országos többséget jelent.
A Fidesz–KNDP-nek nemcsak huzamosabb időn keresztül érvényesülő meggyőző parlamenti többsége van, de most már társadalmi többségbe is került. Éppen itt az ideje, hogy kulturális értelemben is érvényesüljön a fölény. Ahogyan a politikai rendszert immár legitimáció övezi, úgy lehetséges konszenzust létrehozni a kormányzás céljai körül. A jelszó ismert: előre, nem hátra. Irány a nemzeti kultúra konszenzusa!
A Társadalmi Egyetértés Korszaka
A parlamenti választáson hárommillió-hatvanezer ember adta voksát a Fidesz–KDNP-pártszövetség listájára, ami példátlan erejű felhatalmazást jelent. A rendszerváltoztatás óta soha ennyien nem szavaztak még Magyarországon egy listára. Ez a széleskörű egyetértés valójában az egész utóbbi tizenkét évre vonatkozik, visszamenőlegesen is szentesítve. Azt jelenti, hogy a választók többsége jóváhagyta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, annak filozófiáját és működésmódját, értékrendjét és politikai modelljét. Magyarország ezzel nemcsak politikai rendszert, hanem értékrendet is választott magának. A pártrendszer ennek megfelelően módosul. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének első szakaszában (2010–2022) három kormányzati ciklus volt, melyek közül az első kettő a centrális erőtérben zajlott, a harmadik pedig egy látens kétpártrendszerben, ahol a külső erők által támogatott magyarországi ellenzék lépésről-lépésre megvalósult összefogása állt szemben a nemzeti kormányzattal. Az előttünk álló negyedik ciklus minden bizonnyal egy domináns pártrendszerben fog telni.

Gróf Klebersberg Kunó (1875-1932) volt vallás- és közoktatásügyi miniszter temetési menete. Jobbra elöl vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó és felesége, Purgly Magdolna áll; mögöttük (b-j) Serédi Jusztinián bíboros, esztergomi hercegprímás, József Ágost főherceg és Albrecht főherceg, a harmadik sorban Bethlen István (k) volt miniszterelnök és Almásy László (b), a képviselőház elnöke látható. MTI Fotó: Gárdonyi testvérek
Ha a centrális erőtér berendezkedése a Horthy-korszakéra hasonlított – egy nagy kormányzópárt középen s tőle jobbra és balra is közepes méretű pártok –, akkor a mostani a dualizmus végére fog (Tisza István hatalmas Nemzeti Munkapártja, körülötte apróbb pártocskák). Magyarországon ma ez a norma, ez a világ rendje. A kormányzat politikai és társadalmi céljai – röviden: munka, család, béke, biztonság – széleskörű egyetértést élveznek, a kormányzat mögött kialakult masszív támogatottság pedig kellő alapot szolgáltat ahhoz, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kialakuljon a Társadalmi Egyetértés Korszaka. Az utóbbi tizenkét év munkaalapú és családbarát országának építése magasabb szinten folytatódhat, amelyhez egyaránt adott a kormányzó erő páratlan „kormányzástudása” (G. Fodor Gábor), a kellő politikai stabilitás, a biztos alkotmányozó többség és a vitathatatlan demokratikus legitimáció.
Még szélesebben megyünk
A domináns pártrendszernek megvan a maga társadalmi bázisa és domináns ideológiája: előbbi az egész magyar társadalom hosszanti keresztmetszetét adja, utóbbi vitán felül a nemzeti-konzervativizmus. A társadalmi többségbe kerülő kormánypártok mögött az utóbbi húsz év (!) munkájának hála széleskörű választói szövetség alakult ki – ez az Orbán-koalíció, egy valóságos nemzeti blokk. Ismét nézzük az eredményeket! A Fidesz–KDNP által meghirdetett népszavazások mindegyikére jellemző volt, hogy a jobboldali-konzervatív törzsszavazókon, illetve saját elkötelezett választóikon túl nem csak peremszavazóikra, hanem még rajtuk túlra is ki tudták terjeszteni képviselt ügyeik támogatását. A 2008-as „szociális népszavazáson” 3,33 millió ember, a kötelező betelepítést elutasító 2016-oson már 3,36 millió szavazó osztotta a Fidesz–KDNP véleményét. A mostani, gyermekvédelmi népszavazáson a pártszövetségnek a négy feltett kérdéssel kapcsolatos álláspontját átlagosan hárommillió-hatszázhetvenhatezren támogatták, azaz félmilliónál is többen osztották, mint akik belföldön listán rájuk és a Mi Hazánkra összesen szavaztak.
De az országgyűlési választás számai is azt bizonyítják, hogy a jobboldali pártok népszerűsége csak növekedett: egyéni választókerületi eredményeik átlagosan 5,2 százalékkal voltak magasabbak a négy évvel azelőttinél, a vidéken található nyolcvannyolc egyéni körzet közül huszonnégyben hatvan százalék fölötti eredményt értek el, sőt, a lakótelepi körzetekben is fordítani tudtak (budapesti XVIII. kerület – Havanna lakótelep, Eger – Csebokszári, Szombathely – Joskar-Ola). A kormánypártok az egyes ellenzéki pártokhoz viszonyítva minden társadalmi szegmensben fölényben vannak, de ha a pártszövetséget a teljes összefogással vetjük össze, túlnyomórészt akkor is, különösképpen a diplomások és az alapfokú végzettséggel rendelkezők, a falvakban és a megyei jogú városban lakók között, valamint negyven fölött minden egyes korcsoportban. Ahol összellenzéki túlsúly tapasztalható – harminc alatti budapestiek –, ott sem alakult ki olyan, pláne behozhatatlan előny, mint ahol a jobboldal az erősebb.
A 2018-as kétharmados győzelem után tartott kötcsei találkozón a miniszterelnök részéről elhangzott kulcsmondat, vagyis a „szélesen megyünk”, azt jelentette, hogy a centrális pozícióban lévő jobboldal elfoglalta a nemzeti közepet, ennek minden politikai, társadalmi és kulturális fejleményével együtt. 2022-től kezdve még szélesebben megyünk, aminek szintén vannak következményei. A családtámogatási rendszer bővítésével, a korábbi jóléti intézkedések fenntartásával – rezsi- és adócsökkentés – és a 2021–22-es döntések melletti kitartással – hatósági árszabályozás, nyugdíjemelés – a kormányzó pártszövetség képes lehet „megteremteni az osztályszövetségek rendszerét” (Antonio Gramsci).
Nemzeti konszenzus felé
Az éppen száz évvel ezelőtt vallás- és közoktatásügyi miniszternek beiktatott gróf Klebelsberg Kunó híres, 1925. november 25-i költségvetési beszédét azzal vezette föl, hogy „én nem egy pártnak és nem egy társadalmi osztálynak, hanem az egész nemzetnek kultúrprogramját kell, hogy képviseljem”. S valóban: 1922-től egészen 1931-ig tartó tárcavezetése alatt akkora kulturális munkát végzett el, amely csak a reformkor negyedszázadának teljesítményével vethető össze. Államtitkárának, Kornis Gyulának igaza volt, amikor miniszterét annak korai halálakor azzal búcsúztatta, hogy a Klebelsberg-évtized vetése majd a rákövetkező évtizedek során fog beérni. És valóban: a hazai kulturális infrastruktúra máig működő alapjainak egy részét – vidéki egyetemek, múzeumi rendszer, külföldi magyar intézetek, sportoktatás – is akkoriban rakták le.

A Színművészeti Egyetem kollégiuma a 2020 őszi egyetemfoglalás idején. Azóta az egyetem létesítményeit teljesen felújították és az új vezetőkkel békés, építő munka folyik. A kép forrása: Origo
Az össznemzeti célok szolgálata szellemi értelemben egy nemzeti maximum meghatározását és kulturális szintézisteremtést jelent. Ilyesmire utalt az, amit a modern katolikus irodalomról beszélgetve Pilinszky Jánosnak mondott Kassák Lajos (Új Ember, 1962. február 18. – a szöveget Veszprémy László Bernát fedezte fel). A leheletérzékeny katolikus költő és az örök lázadó munkásíró kiválóan megértették egymást a kortárs francia katolikus regényirodalom méltatása kapcsán, majd Kassák így szólt:
Korfordulón élünk, egy új világ kezdetén. Minden értékre szükség van; minden valódi értékkel rokonnak érzem magamat. Ne azt hangsúlyozzuk hát – értékekről lévén szó –, ami elválaszt, hanem ami egybeköt.
Kulturális szuverenitás nincs szuverén kultúra nélkül, amely pedig egy olyan meghasíthatatlan értékmag körül helyezkedik el, amelyet mindannyian osztunk. A képlet egyszerű: KLEBELSBERG + KASSÁK. Vagyis nemzeti kultúrpolitika, a közös értékek bázisán. Mindennek persze megvan a maga politikai környezete és társadalmi feltétele, csakhogy ezek, mint láttuk, teljesültek: kialakult a domináns pártrendszer és megformálódott a nemzeti blokk. Most ennek kulturális medrét kell kiszélesíteni.
Így lesz rendszerből korszak
Orbán Viktor 2009. szeptember 15-i kötcsei programadó beszédében azt mondta, hogy a duális politikai erőtér, amely az „állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál”, hamarosan fel fog számolódni, és ezzel esély nyílik arra, hogy „huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.” Az utóbbi tizenkét évben folyamatosan közeledtünk ennek kapujához, de április harmadikán végre átléptük a küszöböt. A kormánynak most nem csak arra van esélye, hogy „elnyerje az egyetemleges egyetértést” (Guglielmo Ferrero), hanem hogy az egész társadalomra kiszélesítse a nemzeti konszenzust. Mindez nem önmagáért van – célja az, hogy a magyar nemzet kulturális szuverenitása integráns maradjon. Ez a végső, történelmi hivatása a mögöttünk hagyott szép, és azt előttünk álló munkás éveknek.
Az előbbi háromlépcsős stratégia értelmében tehát 1) a huzamosabb ideje létező politikai többség kerete mától a domináns pártrendszer, 2) a mögötte szerveződött társadalmi többség immár nemzeti blokká szilárdult, 3) a kulturális többség kialakítása pedig a nemzeti konszenzus elérésére irányul. Így arra a kérdésre, hogy mi a teendő, röviden így válaszolhatunk: kezdjük meg a harmadik időszakot!
Vezető kép: Békés Márton a Kulturális hadviselés című könyve 2020. decemberi bemutatóján, a Terror Házában. A kötetről ITT írtunk.
PG
2022-05-27 at 21:25
Az “Antónia” néven beírónak: Szerintem meg súlyos pökhendiségere vall, amit leírt. Mellesleg a valóságot is nélkülözi. Ugyanis az oktatás elemi szinten is, csak a második világháború után volt kötelező. Klebelsberg idejében nem. Voltak elemi vagy másképpen népiskolák, ahol az első 4 osztályt el lehetett végezni, s onnan lehetett elvégezni vagy a hat elemit, vagy még négy év polgári iskola és akkor érettségit. Viszont csak akkor tudtak a gyerekek iskolába menni, ha a szüleik nem fogták be őket otthon munkára. És bizony nagy szegénység volt az országban, s nem volt sem pénz, sem idő több ezer iskolát felépíteni. (Hiszen a két világháború között kb 20-22 év telt el.)
kamcsatka
2022-05-23 at 07:54
12 ev utan az elte egy bolsevik keltető, Dessewffyk es Fleck.eknek TANSZÉKEIK VANNAK.
szo sem lehet semmilyen kiegyezesrol AHELYETT, HOGY A SZÖVEGEK HELYETT LESZÁMOLNÁNK VELUK.
egyezzen ki veluk a radai rosseb.
X etel
2022-05-18 at 09:38
Nem elégedhetunk meg azzal, hogy csak a feleségét tudta öngyilkossagba lelkesiteni, mikor itt van nekünk a magyar kultúra, az általános tankötelezettség nyűge, amit Klebelsberg szabadított ránk. Itt vagyunk még mi magunk is a Kassák Intézetre várva, hogy elintézte végre a retrográd kultúránkat.
János - a volt Feri
2022-05-16 at 23:09
Arra akár fogadást is kötök bárkivel, hogy konszenzus ezekke lehetetlen! Ugyanis a kompromisszumot nem ismerik, mindent akarnak.
Nem adott elegendő tapasztalatot már a történelem? Akár a közelmúltból is.
Maximum ideiglenesen színlelik a megegyezést, ha az érdekük úgy kívánja, de mindig átverés a vége. A következő pillanatban mindent letagadnak (lásd MZP!), mert ezt ők tehetik – számukra bocsánatos bűn.
???
Antónia
2022-05-16 at 22:39
PG
Súlyos tájékozatlanságra (műveletlenségre) vall, ha nem ismeri Klébesberg munkásságát.
Még a 80-as években is azokban a tanyasi iskolákban tanítottak vidéken, amiket a kötelezővé és elérhetővé tett népoktatás jegyében éppen Klébesberg alkotott Magyarországon. Iskolák ezreit építtette meg, hozzá két-háromszobás komfortos pedagóguslakásokat. Ő volt az a kultuszminiszter, aki megszüntette a parasztság és a kültelki munkásság körében az analfabétizmust, aki megalapozta a parasztértelmiség és a munkásértelmiség létrejöttét. Itt ne holmi kikupált diplomásra tessék gondolni, hanem a felelősen gondolkodó munkásra és parasztra, akik között sokkal több az értelmiségnek tekinthető honfitársunk, mint az öntelt, kirekesztő, valójában műveletlen flaszterparaszt belpesti suttyók között.
Antónia
2022-05-16 at 22:31
Kassák?
Ugyan már. Minden negyedrangú önjelölt, majd a libernyák brancs által felmagasztalt “zsenivel” ki kell egyezni?
Ennek semmi értelme. Ha kultúrállamot építünk, akkor a szubkultúrát nem kellene holmi soha meg nem valósítható “kiegyezéssel” legitimálni.
A liberálfasizmus -alias bolsevizmus- számára a kiegyezés azt jelenti, hogy elfogadod a diktátumaikat.
lhotx
2022-05-16 at 18:50
Láttam a derék-kerékpáros versenyzőket: minél gyorsabb haladásukra számítasz, annál valószínűbb, hogy rendőrt kell állítani, akinek az integetésére adnak a veszettül tekerők. Ha ráérősebb lesz a képzés-oktatás-nevelés, akkor talán táblákkal is meg lehet majd csinálni. Ám a mai (műszaki-tudós)gyorsítás egyáltalán nem mutat ilyen kényelmes sétamenetre. Csak mondom. Nem lesz mindegy, ki ügyel az elágazásoknál. (Ugyanakkor meg elgáncsolni se kéne az önállóskodókat, az oktatás: akár a disznótor — elég, ha a zöme a matatott irányba tart majd.
egresi istván jános ernő
2022-05-15 at 16:41
Theo: Nagyon jó a hozzászólása!
Theo
2022-05-15 at 01:57
Nem ertem a cikket. A kulturanak es az oktatasnak eleddig csak igen kis szeletet tudta csak atvenni a jobboldal. Es nem is a nemzeti szekcio, mert az meg szinte semmit.
ES MEG MI LEPJUNK KONSZENZUSRA???
Meg ebbol is adjunk le? Elore a merkeli uton? Latjuk, hogy annak mi lett a vege.
Sztem most mar eppenseggel a nemzeti kultura ujraelesztese lenne a feladat. Ezt pedig ugy lehet bekesen elerni, ha villamgyorsan atirjak az osszes iskolai
marxista tortenelem konyvet, nemzeti erzelmu, nepszeru, szorakoztato, izgalmas, jozenes TV sorozatokat, filmeket keszittetnek es erositik mindennek az online megjeleniteset is.
Kozben nagyon atvilagitani a tanarkepzest es kirostalni a verliberalis bolsevik tanarokat.
A hetkoznapi, magat balosnak gondolok az altalanos iskolai marxista tankonyvek kozhelyeit szajkozzak, sajtojuk is csak erre erosit ra. Ezt kell csak megforditani.
Elkotelezett balos, akinek ebbol haszna is van, az keves, a tobbsegnek csak az info hianyzik.
Azt vettem eszre a vitakbol, hogy mi mindent tudunk amit ok, mig ok sosem hallottak meg arrol, amiket mi idokozben megtudtunk es ami miatt mi jobboldaliakka valtunk.
Nyomat se latom, hogy mindebben a Fidesz minket segitene.
A PS is eltunik az Echo utan es most meg ez a cikk?!
X etel
2022-05-14 at 18:20
Nagy feladat volt és sokba is van nekünk a kassaki értékek felhozatala a minimális érdeklődésnek egészen a legalsóbb szintjéig.
A kiszélesített konszenzust, ha lehet erőszak és fenyegetés nélkül teremtse meg az, akit ezért fizetnek.
Ezek szerint
2022-05-14 at 13:41
Miért kellene egy jelentős, nyomot és irányt hagyó kultúrpolitikust egy jelentéktelen munkasmozgalmarral,(aki utóbb mégis inkább nagy művész lett ) egy platformon emlegetni?
Ha már mondjuk íróról, művészről van szó, miért nem hozzuk közös nevezőre Szabó Dezsővel, ő is egy társadalmi osztályt preferált, és ő sem volt kultuszminiszter, lövése is volt a kultúráról, meg arról a bizonyos HOGYAN TOVÁBB ról is. Szerencsére nem érte meg azt a továbbot, ami lett.
Ezek
2022-05-14 at 09:24
Először ősszel és tavasszal mehettünk az iskolából a Kassak múzeumba fakultatíve, aztán megbeszéltuk a látottakat jó jegyekért. Mindenki ment, megbeszélt.
Aztán tantervbe iktatva lehet menni ősszel, télen és tavasszal, aki nem megy, az igazolatlan, elégtelen aki nem beszél meg.
Békés Marton megy is, beszél is meg, igy nálam a 2/3-át kegyelem 2-esre tudta javítani.
Orientál
2022-05-13 at 17:17
PG Hozzászólásod a jellemedet mutatja ami nincsen éppen toppon.
egresi istván jános ernő
2022-05-13 at 14:00
“nemzeti” hozzászólásában (2022. 05. 12. 10:30) leírtak, bizony nagyon megfontolandóak! Még annyit: Konzervatív felfogásúként, a saját maga világképét “szocialista emberként” jellemző Kassák Lajossal – távolról sem lebecsülve őt! -, de én nem tudok konszenzusra jutni.
Bukohill
2022-05-13 at 00:58
Vajon miért nem akar megszületni a konszenzus Aczél örököseivel, a kultúrát (is) irányító másik nemzettel?
Mi nem akarjuk, vagy ők nem engednek a hatvanhétből?
PG
2022-05-12 at 20:13
Mivel arról szól a cikk, hogy hogyan kellene tovább fejleszteni az oktatást, s ebben nemzeti konszenzust keresni, nem tartom helyesnek a “TS” néven beírónak, hogy csak a tanári fizetésekért rinyál. Mivel nincsenek nagyon leterhelve munkával, ráérnek fizetésemelésért kuncsorogni.
Viszont Klebelsberg idejében, valójában óriási nyomor volt az országban, (éppen Trianon után) más volt a napszámosok bére is. De hol vannak már azok a hazafi néptanítók? (Akikről Móra Ferenc is írt) De az az értékítélet, hogy a tanároknak a társadalom többi tagjához képest kiemelkedő fizetést szeretne, csak azt jelenti, hogy a többi hivatást, foglalkozást lenézi.
De már Petőfi megírta, hogy “ha nem tudsz mást eldalolni, mint saját fájdalmad, s örömed, nincs rád szüksége a világnak”. (Ezért a szent fát félre tedd)
Gáspár Anette
2022-05-12 at 19:06
Nem csodálom, hogy Szakács Árpád bekattant.
Márton, Márton… Légy tárgyilagosabb.
Ne ködösíts.
TS
2022-05-12 at 19:02
PG, szerintem lövésed sincs a miniszterről. Kassák jellemzése talán helytállóbb. Amúgy a tőle idézett részben igaza van.
PG
2022-05-12 at 16:59
Szerintem sem Klebelsberg, sem Kassák nem volt olyan zseni, akit követni érdemes. Egyiket a Horthy rendszer futtatta, a másikat a kommunista rendszer. Klebelsberg munkásságát nem ismerem, de amilyen szinten volt az oktatás az ő idejében, azzal nem lehet dicsekedni. Kassák pedig egy megszállott pszichopata volt, különösebb művészi teljesítmény nélkül.
Ha már példaképet akarunk állítani, akkor valamilyen általánosan ismert, elismert és tisztelt embert kellene keresni.
TS
2022-05-12 at 16:39
khm, sajnos 1945 után az oktatás már nem termelt túl jól. Olyan magyar származású tudós pl. nem kapott Nobel-díjat, aki 1945 után kezdte a középiskolát. Oláh György (Piarista Gimnázium) és Harsányi János (Fasori) volt az utolsó, éppen elkezdték a Horthy-korban. 1994 óta van Herskó Ferenc, ő 13 évesen vándorolt ki a családjával.
Hogy miért, az egyik okot azt előbb leírtam (megbecsülés hiánya).Sajnos a Holokauszt is ok, vajon hány jövendő Nobel-díjasunk pusztult el a táborokban még gyerekként?
TS
2022-05-12 at 16:31
khm, értelek, és ebben igazad van: de az elit gyerekei is olyanoktól tanultak, akiknek nem lógott ki a seghge az egy nadrágjából.
1914 előtt és a Horthy-korban egy tanító (!) a napszám ötszörösét kereste meg. Ez most azt jelentené, hogy napi 12-15 000 Ft napszámot (tudom, hogy ezek a napszámbérek több tényező miatt rendkívül megemelkedtek, de azért csak ebből tudunk kiindulni) meg kellene szorozni 24 munkanappal és öttel, az kb. másfél millió forint!
Nos, egy pedagógus a fekete napszámbért sem keresi meg addig, amíg nincs mögötte 25 év munkaviszony! Ha nem is másfél millió, mivel (mint írtam) a napszámbérek elszálltak, de egy 5-600 000 Ft az kifejezné, hogy érdemes tanulni. Egy gyerek általában legelőször tanult emberrel a tanárral, tanítóval találkozik, és főleg proliknál, romáknál bizony már én is megkaptam: de hát magának csak egy nadrágja van! Sajna igaz volt.
Ráadásul nem is beszéltünk a középiskolai tanárok fizetéséről, ami a mai napszám alapján több milliós lenne.
Az, hogy Alföldi Tádé, Szász János vagy Tarr Béla nem kap milliárdokat a baromságaira, és helyettük Dörner vagy más hazafi kapja, még nem lódítja meg a kultúra szekerét. Épp csak a felszínt karcolja.
Egyébként meg vannak elkötelezett és megszállott tanárok most is, én is ismerek ilyet.
Orientál
2022-05-12 at 15:52
… Filozófusokkal is mára tele van rengeteg déli busz.
Orientál
2022-05-12 at 15:50
Nagy mértékben csökkenteni kell az államilag fizetett ilyen felsőoktatási képzések számát mint a szociológusok állami költséggel kiképzésüket.
Orientál
2022-05-12 at 15:18
És többek között a fent írottak rendkivűl fájnak Gyurcsányéknak Bajnaiéknak és Soroséknak velük együtt a von der Leyenéknek is nagyon de nagyon fáj – nekik(!!!!!!). Hála Istennek a trianoni tragédia után – többek között – voltak olyan elődeink akik nem ilyen nemzetközi és belföldi viszonyok között de részben jártak már ilyen történelmi és politikai úton.
Sas
2022-05-12 at 14:38
NE AZ ADÓFIZETŐ FINANSZÍROZZA AZT A MŰVELETET, HOGY EGY MENTÁLISAN SÉRŰLT, ÉS AMORÁLIS MŰVÉSZKE BE HÍZELEGHESSE MAGÁT A TELJESEN ESZEVESZETT GLOBALISTA MAINSTREAMNÉL.EZT FIZESSE -MONDJUK P G, VAGY A HAVEROK.
Sas
2022-05-12 at 14:33
AZTÁN, kérdezzék meg Alföldit, arról, hogy fogalmi szinten, mi a –modernitás?Aztán ha nem tudja meghatározni-legalább 18 éves szinten, akkor kapjon un. fogyatékos támogatást-mint szellemi sérűlt.És így kevesebbe kerül az államnak.——-A szerencsétlen, ugyanis, azt hiszi, hogy modern-pl. az öltöny, a nyakkendő, stb-ezt hiszi-fogalmi értelemben modernitásnak-és ő pest nagy rendezője……..elképesztő.
Sas
2022-05-12 at 14:29
OLYANOKAT NEM KELL ÁLLAMI PÉNZEN ELTARTANI, AKIK A MAGYAR ÁLLAM KINYÍRÁSÁRA TÖREKEDNEK……….LEGALÁBB IS NEM NORMÁLIS.
Sas
2022-05-12 at 14:27
ALAPKÖVETELMÉNY, HOGY A MAGYAR ÁLLAM NE PÉNZELJE AZOKAT AZ UN. MŰVÉSZEKET, AKIK A MAGYAR ÁLLAM KINYÍRÁSÁRA TÖREKEDNEK, AZÉRT, HOGY A HIBBANT GLOBALISTA ELIT BABUSGASSA ŐKET.TISZTA ELMEBAJ. ÁLLAMI PÉNZEN VANNAK ELTARTVA, ÉS A GLOBALISTA PSZICHOPATÁKNAK HÍZELEGNEK.AZTÁN: AZ INFANTILIZMUS PÉNZELÉSE IS SZÜRREÁLIS-HA, PL. EGY HÜLYE ARRA NEM KÉPES, HOGY FOGALMI SZINTEN GONDOLKODJON-PL. NEM TUDJA DEFINIÁLNI A –MODERNITÁS-FOGALMÁT-AZT TARTSA EL A SAJÁT TÁBORA-HA AKARJA. TERM. ALFÖLDI -GYEREKES RÓBERTRE GONDOLTAM.
khm
2022-05-12 at 13:26
TS!
Az akkori iskolák nevelték ki azokat a VILÁG rengető tudósokat,feltalálókat.
Jó lenne ismét olyan pedagógusokat látni,mint a többdiplomás szerzetes tanárok a gimnáziumokban… Akár csak egy Öveges Professzor urat is.
Igazán kis elvárás ez a részemről.
Nekik járna a bérezés,és a mi a fene? az a pálya izé…
Vladtepesch
2022-05-12 at 12:58
Eljött a kulturális konszenzus ideje – mármint ballib oldalról.
Merthogy most is és még mindig ők uralják a kultúrát.
A 4. 2/3 után igazán ideje lenne szétbaszni a ballibek mocskos pofáját!!! a kultúrában (is – merthogy máshol is rájuk férne).
Benedek Károly
2022-05-12 at 12:01
Merre tovább?
Ideje lenne a magyar közszolgálati televíziót kitalálni a seggrepacsis
“Szeretlek, Magyarország” Hollywood-i és KISZ-tábor ötvözte giccsparádé helyett.
Magyar pénzből magyaroknak, magyarokról készíteni az ezermilliárdos filmeket.
Nem a Hollywood-kompatibilis liberálfasiszta-nihilista takarmányt támogatni
a magyar adófizetők pénzéből.
S nem török szultán giccs-sorozatot és leharcolt német, osztrák, szir-szar sorozatokat nyomatni, hanem magyaroknak,. magyaroknak a saját sorsukról
szóló sorozatokat.
Azért annak is van egy “bája-búja”, hogy Kun Béla unokájának van történelmi sorozata a köztévén, viszont Dr. Szabados Györgynek nincs.
TS
2022-05-12 at 11:57
khm, az iskolák egy kis részéről írtál csak. A neveltetés, az ismeretanyag és más rengeteg tényező is más volt 100 éve. Nem abból kell kiindulni, hanem abból, ami ma van.
Gáspár Anette
2022-05-12 at 11:57
Az Iván lehetséges!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rakovszky_Iv%C3%A1n
Gáspár Anette
2022-05-12 at 11:56
https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/57424;jsessionid=88980CFE541322B0A9576990DC0D068C
1910-ben elhunyt.
Orientál
2022-05-12 at 11:23
Ezen e héten hazánkban megrendezésre kerülő nemzeti keresztényi pártok konferenciáján azt is ki kell hangsúlyozni hogy az eu-s vezetésben ENSZ-ben milyen(?) hazájukra nézve is kártékony múltú emberek kaptak jelentől irányító posztokat ,eu-s bíróságokban ,Soros egyéb szervezeteiben és általuk . És ezeket a tényeket minél több emberrel meg kell ismertetni ,nem elfeledve Gyurcsányék múltjukat is egészen a jelenükig ,ezek közötti összekapcsolódási pontokra is rá kell irányítani az emberiség figyelmét. Mint a von der Leyenék Junckerék Barossóék miatt gátlástalanul Demszkyék Csehék Gönczék a balliberális korrupt többi elvtársaikkal együtt még az eu-s milliárdokat is ellophatják ,a felelősségre vonást nyomozást is a vezetőség késlelteti is.
Rakovszky István
2022-05-12 at 10:53
A Kébelsberg temetésről való fénykép bal oldalán mintha Rakovszky Iván nagybátyám állna cilinderrel a kezében.
G. A.
2022-05-12 at 10:45
Nem AZT jelenti!
Hanem ANNAK ELLENÉRE, hogy még mindig HÁTRÁNYBAN A MAGYAR KULTÚRA, nyomatják a liberális és globalista “ világzenét, világköltészetet, világképzőművészetet, a liberális filmgányolásokat , a szubkulturális színházakat és a magyar kulturális értékeket és képviselőiket háttérbe szorítják!
Tombol a pröhleizmus!
A HÁBORÚ, A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS KORMÁNYZÁS MIATT nagy a kormány támogatottsága. Valamint azért, mert nincs más választás!
nemzeti
2022-05-12 at 10:30
Az Fidesz óriási hibájának tartom,hogy Klebelsberg Kuno után 100 évvel nem lesz
oktatási minisztériumunk amely önálló.
A tojáskeltetők így nem lesznek nemzetiek.
Pedig ez fontosabb mint a Nemzeti Dohánybolt.
Továbbá mi a búbánatos l…..t keres az egészségügy a Belügyminisztérium alatt?
Ahogy öregszik az ember annál butább lesz.
Pintér Úr sem fiatalodik.
Lehet ott akármilyen sztár EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAMTITKÁR.
Orbán miniszterelnök úr egy kicsit önfejű!
khm
2022-05-12 at 09:54
Így igaz TS!
Adott a tanároknak,tanítóknak lakást,munkahelyet(iskolát),és jövedelmet.
A többit összehordták a nebulók.
Ja? NEM 15 gyerek volt az osztálylétszám,sőt együtt tanultak a kicsik és nagyok.
Egy napjainkban prosperáló friss diplomás vagy megőrülne,vagy ténylegesen kiválasztódna és TANÍTANA! S nem gender ideológiát.
Szeretnék ismét elhivatott tanerőket látni. (nem tudom,megélem-e?)
TS
2022-05-12 at 09:38
Sajnos, a konszenzusnak van egy nagyon nagy akadálya: az évtizedek óta valóságos pénztelenségben tartott pedagógustársadalom.
Mivel tagja avgyok, tudom, hogy BÁRMILYEN kormány volt hatalmon, a tanárok nagy része ellenzéki volt, mert a helyzetüket egyik sem javította érezhetően. Sőt, manapság relatíve lejjebb csúsznak a megbecsültségben. Így most a sok hazafi mellett bizony talán több közöttük a baloldalra húzó. De arra is emlékszem, hogy 2010 előtt meg harsányan anti-mszp-s volt a nagy részük.
Klebelsberg is a pedagógusok felemelésével kezdte (pontosabban folytatta az eötvösi kezdeteket).
Most is fontosabb ez, mint hogy kap 1-2-10 milliárdot mindenféle farok balog “alkotó”. Az kidobott pénz, de nem tétel. És nem is fontos.