kétharmad
Napra pontosan két éve aratott történelmi győzelmet a Fidesz–KDNP az országgyűlési választáson
Több mint tíz éve minden választás előtt meghallgathatjuk, hogy most, most, most lesz leváltva a kormány. A baloldal pedig mindenféle kooperációval próbálkozott már a regnáló hatalom megdöntése érdekében, együtt, külön, félig együtt, félig külön, de mindezidáig nem sikerült legyőzniük Orbán Viktort. 2022-ben ráadásul a baloldal egy olyan közös miniszterelnököt indított, nevezetesen Márki-Zay Pétert, aki olyan szarvashibákat követett el a kampány során, hogy sokan azt hitték a jobboldalnak dolgozik. A produkciójuk vége az lett, hogy mindenki összeveszett mindenkivel és mutogattak egymásra a politikai antitalentumok, miközben sikerült több mint négymilliárd forint külföldi kampánytámogatásnak a hátsó felére verni. Hiába, hiszen a Fidesz-KDNP akkora sikert aratott, mint még soha. Ujhelyi még mindig tud mélyebbre süllyedni – Az egykori szoci megmondóembert most Schiffer András osztotta ki alaposan
Augusztus elején mi sem esik jobban, mint amikor Ujhelyi Pista tollat ragad és üzenget. Az egykori szocialista politikus, aki mára abban leli indentitását, hogy nagy ritkán, amikor szót kap, magát dicséri, most beleállt Schiffer Andrásba. Kicsit olyan ez, mint amikor egy letűnt celeb szeretne reflektorfénybe kerülni és elkezdi szidni a nála menőbbet. Valahogy ez az érzés keríti hatalmába az embert, amikor Ujhelyit olvassa. De ki olvassa? Mi bevalljuk, biztosan nem hallottunk volna erről, ha Schiffer András nem válaszol. Volt olyan kedves és megtette. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.