kétharmad
BRÉKING: Megbukott! Kétharmada lesz az ellenzéknek
... legalábbis Jakab Péter szerint. A paprikás krumpli, valamint a (száraz)tészta alapú gasztronómia jeles szakértője igazán bevállalós lépésre szánta el magát: beviharzott a házi portálként tartott Alfahírbe, majd a pártállami sajtót meghazudtoló propagandakérdések farvizén evickélve mondta meg a tutit. Orbán már most megbukott 2022-ben, azért, mert Jakabék odateszik magukat. Ha meg mégsem, akkor már el is csalta a Fidesz a választást. Ilyen egyszerű ez. De van más is: az interjúból kiderül, mi Jakab másik eltitkolt szakmája, amelyben saját szerény véleménye szerint szintén köröket ver a fideszesekre.A színművészetis cirkusz nem csökkenti a Fidesz támogatottságát Böcskei Balázs szerint
A politikai elemző az ATV-ben a közelgő tiszaújvárosi időközi választások kapcsán megjegyezte, hogy nem gondolja, hogy a kétharmad veszélyben lenne. Az SZFE-tüntetésekkel összefüggésben pedig azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz támogatottsága ettől az ügytől nem fog csökkenni.Sajtóklub – Tíz év alatt az egymillió új munkahely gyakorlatilag megvalósult
A hétvégén volt tízéves a kétharmad. 2010. április 25-én hirdette meg Orbán Viktor a nemzeti együttműködés rendszerét. Ennek apropóján Huth Gergely műsorvezető arról kérdezte vendégeit, Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét, Gajdics Ottót, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztőjét, és Bayer Zsolt publicistát, hogy mit adott nekünk a kormány az elmúlt 10 évben.„Jó estét kívánok, hölgyeim és uraim! Győztünk!” – Egyéves a Fidesz harmadik kétharmados győzelme
Ma egy esztendeje annak, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség egymás után harmadszor is kétharmados többséggel győzött a parlamenti választáson, és ezzel – Orbán Viktort idézve – lehetőséget kapott arra, hogy megvédhesse Magyarországot. Élt-e ezzel a lehetőséggel? Egyáltalán: meg kell-e védeni Magyarországot? Van-e a kormánynak ellenzéke? És miért nincs?Elvarázsolt kastély
A magyar ellenzék olyan, mint az a gyerekcsoport, akiket a dadus az elvarázsolt kastélyban felejtett. Sem egymást, sem a kiutat nem találják, csak ácsorognak a csaló tükrök előtt, és hol magasabbnak, hol szélesebbnek, hol pedig megtöbbszörözve látják magukat.Kétharmadot szerezhet a Fidesz az EP-választáson is
A Politico készített mandátumbecslést a jövő évi EP-választásról, az eredményekből pedig kiderült, hogy a Fidesz az európai parlamenti képviselői helyek kétharmadát megszerezheti – írja a 24.hu. Számítások szerint az LMP, a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Mi Hazánk és a Liberálisok egy képviselőt sem juttatnának az Európai Parlamentbe.Ostoba fideszes, szavazz inkább ránk!
Valahogy így is össze lehetne foglalni a baloldal kívánságát és mély programját. Jobbnál jobb gondolatok sorjáznak, a hétvégén újabb elgondolkodtató írás született a témában. Karafiáth Orsolya sokszor szólalt már meg a magyar demokrácia védelmében, legutóbb vasárnap osztotta meg féltő gondolatait a nagyközönséggel, beleértve az ostoba fideszes szavazókat, akiket most megsimogatott féltő és értő kézzel, hiszen ideje taktikát változtatni, szükség van a szavazatokra.Kocsis Máté: Hatalmas felelősség a kétharmados többség
Nem korlátlan hatalmat jelent, hanem óriási felelősség a kormánypártok által az áprilisi választáson szerzett kétharmados többség - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal-beszélgetésén pénteken. Szerinte az ellenzéknek semmilyen, Magyarországgal vagy a nemzettel kapcsolatos víziója nincs.A győzelem hatalma
Három kétharmad kellett hozzá, hogy végre „legitimálódjon” Orbán Viktor jobbközép ideológiájú kormányzási stílusa Nyugat-Európában. A hazaáruló liberális értelmiség évszázados aknamunkáját „dicséri”, hogy csak a harmadik hatalmas választói felhatalmazás után érezték úgy tömegesen a nyugati jobboldali véleményvezérek, pártideológusok és értelmiségiek, hogy érdemes ellátogatniuk Budapestre. És természetesen érdemes lepacsizni azzal a politikussal, aki úgy tíz évvel jár előttük a problémák felismerésében és hússzal a kezelésében. Becsületükre legyen mondva, nem tettek úgy, mintha elhozták volna nekünk a világosságot, sokkal inkább azt akarták megérteni, hogy mi az ami itt még megvan és erős és ami náluk talán már visszavonhatatlanul elveszett.Ajánljuk még