A győzelem hatalma
Három kétharmad kellett hozzá, hogy végre „legitimálódjon” Orbán Viktor jobbközép ideológiájú kormányzási stílusa Nyugat-Európában. A hazaáruló liberális értelmiség évszázados aknamunkáját „dicséri”, hogy csak a harmadik hatalmas választói felhatalmazás után érezték úgy tömegesen a nyugati jobboldali véleményvezérek, pártideológusok és értelmiségiek, hogy érdemes ellátogatniuk Budapestre. És természetesen érdemes lepacsizni azzal a politikussal, aki úgy tíz évvel jár előttük a problémák felismerésében és hússzal a kezelésében. Becsületükre legyen mondva, nem tettek úgy, mintha elhozták volna nekünk a világosságot, sokkal inkább azt akarták megérteni, hogy mi az ami itt még megvan és erős és ami náluk talán már visszavonhatatlanul elveszett.
Magyarország 120 év óta először van ott, ahová a nemzeti karakter szellemi kvalitásai és a néplélek magától értetődő ambíciói pozicionálják, vagyis a történelem közepén. Ráadásul talán nem csak politikai és filozófiai értelemben, hanem fizikailag is, hiszen a hagyományra támaszkodó modernitás ma egyedül Közép-Európában létezik igazán.
Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi miért éltük túl a két vesztes háborút nemzetként és tesszük éppen egyre erősebbé, míg a németek miért adják föl éppen akkor a nemzeti létüket, amikor látszólag a leggazdagabbak és a legjobban megy nekik? Mindkét nemzet bűnösként tengette az életét már az első világháború után is, de az igazi megaláztatások kora csak 1945 után érkezett el. A németek azonban nem csak tényleg bűnösök voltak, hanem bűnhődésük mérhetetlen szenvedéseit valahol mélyen jogosnak is érezték. A magyar nép sokkal kevésbé érezte magát bűnösnek abban ami történt a vészkorszakban, a nyilasok nem voltak olyan mindent átszövő részei Magyarországnak, mint a nácik Németországnak. Sőt a magyarok döntő többsége lenézte a nyilasokat, pont úgy, ahogy a kommunistákat is. Ezért nem hatott igazán mélyen az elmúlt hetven év „bűnös nép” propagandája. Az átlag magyar családban, amelyben még működött a családi-történeti folytonosság a következő generációk megtudták, hogy annak a rengeteg rossznak ami történt, alapvetően nem a Kormányzó, nem a magyar állam volt a felelőse. Sok rosszat csinált a Horthy-rendszer is, talán még több hibát is, de távolról sem volt annyira embertelen, mint a nácik, a nyilasok és természetesen, mint a Vörös Hadsereg, meg a kommunisták.
Az elmúlt hetven évben sokat felejtettünk, de azért magyarok millióiban maradt meg mélyen valahogy az a tudás, hogy végül is magyarként élni jó és kellemes is lehet.
A magyar liberális elitnek sem sikerült teljesen kipusztítani a konzervatívokat, sőt a jobboldali pártokat sem, pedig a budapesti liberális elit még a kommunistákéhoz képest is figyelemreméltóan nagyobb rosszindulattal látott neki a magyarság önbecsülésének, önszeretetének lerombolásához. Az SZDSZ már 1990 őszén annyira undorítónak bizonyult, hogy 20 éves ténykedésének minden évében újabb tízezres nagyságrendű szavazót riasztott el végleg a magyarországi baloldaltól, annak ellenére, hogy másfél évtizedig a propagandája uralta a magyar közbeszédet. Húsz év kellett ahhoz, hogy kényelmes választói többséget legyen képes Orbán Viktor és a Fidesz egy olyan magyarságkép mögé állítani, ami élet és boldogság igenlő, amely a magyar élet élvezhetőségéről, szerethetőségéről szól, arról, hogy nem kell lelkifurdalással léteznünk és nem kell majmolnunk a nyugat kudarcos válaszait a modernitás problémáira.
Ha feltesszük azt a kérdést, hogy miért van esély a magyar nemzet újjáépítésére, akkor a válasz ez.
Túlléptünk a történelmi traumákon, de nem felejtettük el őket, újra van egységes magyar nemzet a Kárpát-medencében, aki magyar akar lenni, az most egy egyre sikeresebb nemzet tagjaként élhet.
A kormánypártok választások utáni népszerűség növekedése pedig azt mutatja, hogy a Fidesznek még jelentős tartalékai vannak, mert a győzelem éltető levegőjéből szippantani akarnak azok a választópolgárok is, akik rádöbbennek, hogy az ellenzék a győzelme esetén is csak a „merjünk kicsik lenni” és a „bűnös nép vagyunk” érzését kínálgatná újra és újra.
