A dombóvári fideszes kétharmad után a tiszások Jim Jones öngyilkos szektájánál is erősebb fokozatba kapcsoltak

Talán mindenki ismeri Jim Jones gyakorló elmebeteg és szektavezér történetét, aki minden szépet és jót ígért a követőinek, amiből aztán kegyetlen elnyomás, agymosás és őrület lett. A történet pedig úgy végződött, hogy miután nehéz volt már visszagyömöszölni a szellemet a palackba, Jones ciánnal mérgezett üdítőt itatott a mindent is önként benyelő tömeggel, így mintegy 900-an lettek tudatosan öngyilkosok egy messiáskomplexusos őrült miatt. Ezt az egyelőre virtuális szeppukut láthattuk a vasárnapi időközi választásokat követően, de a folyamat nem most kezdődött a csapatnál. A fideszes jelölt 64 százalékos győzelmét követően ugyanis a jelenlegi kormánypártok összeomlását sikerült kihozni Magyar Péteréknek az eredményekből, úgy, hogy ők el sem mertek indulni. Tényleg ijesztő állapotban vannak egyesek.
Vasárnap a dombóvári körzetben tartottak időközi választást, ahol országgyűlési képviselőt választottak a polgárok. Ezt a választást nagyon nagy fölénnyel, közel 64 százalékot szerezve Dr. Csibi Krisztina, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte, őt követte közel 20 százalékkal Dúró Dóra, a Mi Hazánk jelöltje, Gyurcsányék pedig 10 százalékot szereztek, míg a rendkívül bátor és tégláról téglára romboló Tisza Párt el sem mert indulni. A részvétel közel 35 százalékos volt, ami – bárki bármit mond – időközi választásnál abszolút elfogadható arány, a többi csak mese, menekülés és körítés azoknál, akik nem mernek szembenézni a valósággal.
Ne felejtsük, ez a választás egy országgyűlési képviselő sorsáról döntött. Egy olyan emberről, aki képviseli a választókörzetét, azokat az embereket, akik ott élnek. Ha a Tisza Párt egy ilyen választáson nem akar elindulni, akkor nincs se becsülete, se akarata, egyszerűen csak gyáva, erről már volt szó. Ilyen esetekben érdemes utána csöndben maradni és menni tovább. De nem, a bölcsesség ismét messzire elkerülte Magyar Pétert. Az urnazárás környékén már előre magyarázkodó posztot tett ki közösségi oldalára, melyben fideszes összeomlást, óriási kudarcot emlegetett, hiszen az időközi választás csak 35 százalékos részvétel mellett zajlott le. Sőt, a 64 százalékos fideszes győzelem arra késztette, hogy hozzátegye, Rogán Antal és Kubatov Gábor helyzete megingott. A követői pedig úgy mentek a teljesen szánalmas és kapkodó butaság után, ahogy Jim Jones-t követték az agymosott szektatagok. Ugyanis a kétharmados kormánypárti sikerből azt a következtetést vonta le a tiszás keménymag, hogy valóban vége a kormánynak, a Fidesz bezuhant 30 százalék alá, rohad a narancs és összeomlás van. Igen, tényleg.
Vélhetően érveket hiába is keresnénk, inkább próbáljunk meg a Magyar Péter által agyhalottnak nevezett követők fejével gondolkodni, ha élhetünk ilyen képzavarral: a lényeg, hogy aki most távol maradt, az mind tiszás. Ha rendes választás lett volna, az összes, most nem szavazó választópolgár csak és kizárólag a Tisza Pártra szavazott volna. De lehet ezt folytatni, hiszen eme remek gondolatmenet margóján azt is ki lehet jelenteni, hogy aki nem ment el, mind gyűlöli Orbán Viktort. Aki sosem szavazott és nem is akar, az is a Tiszára szavazott volna. A körzet összes fideszese elment szavazni, sőt, legalább kétszer megtette, mert persze csalás is volt. Szemezgettünk nektek néhány hasonló színvonalú gyöngyszemet, érdemes alámerülni egy pillanatra a Jim Jones-i mélységekbe. A néhány józanabb ellenzéki vagy tiszás hangot pedig erőből lehurrogták, hiszen az nem gond, ha a számok valami egészen mást mutatnak, mint ez az alternatív valóság.


Igen tanulságos kis összeállítás ez, mintegy látleletet mutatva a társadalom egyes szeleteiről, akik ennél mindenképpen többet érdemelnek. Felüdülésként azonban megjelent a kommentelők között Tarr Zoltán a Tisza alelnöke és EP-képviselője, aki jó agyhalotthoz méltóan próbálta a Magyar Péter által összerakott kártyavárat megtámasztani. Ebben a reménytelen feladatban Porcher Áron, a Fővárosi Közgyűlés tiszás képviselője is segítséget nyújtott. A gyávaság következményét azonban nehezen tudták feldolgozni a szektatagok, akik végül inkább egyfajta heroinos álomba merültek, ahol óriási győzelemként könyvelték el, hogy nem mertek elindulni a választáson, a fideszes kétharmad pedig a kormánypártok összeomlását jelentette számukra. A közös összeborulás örömkönnyei között pedig páros lábbal taposták a józanabb hangokat.
Választhattunk volna még több száz hasonló kommentet nektek, de okulásként, csak néhányat mutattunk meg, amiből szomorúan látszik, hogy a tények valóban minimálisan sem számítanak ezeknek az embereknek, a lényeg, hogy helyettük megmondta Magyar Péter a tutit. És itt jön a félelmetes része, mert ha MP eléri a Jim Jones-i mélységet, láthatóan bármit kérhet a követőitől, megteszik. A tények és a valóság azonban ismét megmutatta, hogy lehet kérni kamu-közvélemény-kutatást, ahol 120 százalékon áll a Tisza Párt, lehet alternatív valóságban élni és abban tartani a követőket, lehet ész nélkül hergelni, előrehozott választásokat követelni minimális alátámasztás nélkül, azért a víz az úr.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS